Gazdaság

Fazekas: Legyen az unió GMO-mentes!

A miniszter Berlinben jelentette be a kezdeményezést

Magyarország kezdeményezi a génmanipulált szervezetek (GMO) mezőgazdasági alkalmazását elutasító uniós tagországok összefogását, azzal a céllal, hogy az egész Európai Unió GMO-mentes övezet legyen - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).

Fazekas Sándor a magyar kezdeményezésről újságíróknak elmondta, hogy a GMO-mentes termelésben elkötelezett országoknak szövetségre kell lépniük, ha egészséges környezetet és egészséges élelmiszereket szeretnének: "Meggyőződésünk, hogy az EU és Magyarország mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni" - jelentette ki a tárcavezető.
Az összefogás azért is fontos, mert képviselni kell az emberek érdekeit, hiszen közös felelősség, hogy biztonságos élelmiszerek kerüljenek az asztalra - hangsúlyozta Fazekas Sándor az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett konferencia szünetében.
A tárcavezető emlékeztetett: jelenleg a 28 közül 13 uniós országban tiltják a GMO-k alkalmazását, a többiek pedig még nem hoztak döntést. Mivel az Európai Parlament (EP) a napokban a tagállamok hatáskörébe utalta a döntés jogát a GMO-k dolgában, ezért így azok kerültek kulcsszerepbe. Amennyiben valamennyi ország elfogadja a magyar kezdeményezést, akkor az egész EU GMO-mentes övezetté válik - hangsúlyozta Fazekas.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az EP döntését kommentálva hangsúlyozta, hogy Magyarországon kiemelt stratégiai érdek és az Alaptörvényben is megfogalmazott célkitűzés a mezőgazdaság GMO-mentességének biztosítása. Magyarország a több mint négy éve folyó tárgyalások során mindvégig arra törekedett, hogy legyen egy hatékony eszköz, amellyel egyszerűbb a tiltás, és döntő szerepe volt a megállapodás elérésében - mutatott rá az FM.