Belföld
Progresszív adórendszert szorgalmaz az LMP
Az ökopárt nem akar "összeszerelő országot"
Szél Bernadett, az LMP társelnöke szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta: a kormánynak szakítania kell azzal a meggyőződésével, hogy a reálbéremelés rontja az ország versenyképességét. A politikis meglátása szerint az alacsony bérek egy lefelé tartó bérversenyt indítanak el, amelynek végén Magyarország csupán egy "összeszerelő ország marad".
Szél Bernadett leszögezte: nem lehet bérből megélni ma Magyarországon. Példaként említette, hogy a dolgozók egynegyede az idén is a létminimum fenntartásához szükséges összeg alatt keres majd. Ehhez társul, hogy a közszférában hét éve befagyasztották a béreket, harmaduk pedig "dolgozói szegénységben él" - mondta az LMP társelnöke, hozzátéve: idén a versenyszférában is érzékelhetetlenül kis mértékű bérelemelésre lehet számítani.
Az LMP szerint a romló reálbérek miatt is vándorol egyre több magyar külföldre, Szél Bernadett azonban emlékeztetett, hogy pártja a folyamat visszafordítására egy új gazdasági modellt dolgozott ki. A javasolt változtatások része egy progresszív adórendszer bevezetése, ami után a minimálbért keresők 23 ezer, az átlagbérből élők pedig 36 ezer forinttal vihetnének haza többet.