Üzleti terv

Maradéktalanul egyet lehet érteni Csaba László közgazdászprofesszorral, aki szerint a nagy cégek terveihez hasonlóan rövid és hosszú távú stratégiai tervre lenne szükség a hazai gazdaságpolitikában is. A lényeg: nem pusztán a gazdasági-pénzügyi kapcsolatok miatt lenne szükség két-három vagy öt-tíz éves tervekre, hogy bárki is azt gondolja, előre látjuk már a jövőt, hanem azért kell ilyen koncepciókat készíteni, mert ehhez képest lehetne megítélni a magunk előrejutását.

Szó sincs itt vakmerő kísérletekről, jóslásokról, de egy olyan eladósodott, döntő részt a külföldi tőkére támaszkodó országnak, mint hazánk, kiszámíthatónak kell lennie. Hogy a bennünket finanszírozó partnereink – az Európai Uniótól kezdve a Franklin Templeton alapkezelőn át (ez a pénzügyi szolgáltató rendelkezik az államadósság mintegy tíz százalékával) egészen a vállalati működő tőkéig (Audi, Mercedes, Opel) – pontosan tudják, mivel is kalkulálhatnak velünk kapcsolatban.

Esetleg az, ami nálunk erénynek tűnik – például híres az állam a pénzügyi kreativitásáról, értsd: újabb és újabb adók kivetése, aktív állami szerepvállalás bizonyos területeken –, korántsem lehet vonzó partnereink számára. A pénz pedig kell!

Egyfelől túl vagyunk a 2010–2011-es válságkezelésen, amikor az esetleg rögtönzött ötletek bevezetését el lehetett adni, másfelől telis-tele a világgazdasági környezet kockázatokkal. Ha csak a 2015-ös évet nézzük, úgy az amerikai monetáris politika szigorítása, a korábbinál jóval alacsonyabb olajár és az orosz gazdaság összeomlása jellemezheti leginkább ezt az esztendőt a gazdaságban. Eközben gyenge az európai gazdaság teljesítménye, messzebb pedig Kína és az arab piacok lassulása teheti be a kaput.

Minden jel szerint véget ért – egyelőre legalábbis – a feltörekvő piacok sztorija is a befektetők körében. Azok a felvetések, amelyek pár évvel ezelőtt fönnálltak, hogy Oroszország és Törökország gazdasági húzóereje kiváltja az Európai Unióét, lecsengtek, a játszma véget ért. Nemhogy öt–nyolc százalékos bővülést nem tudnak produkálni a feltörekvő piacok – mellesleg befektetői szempontból ide tartozunk mi is –, a recesszió, sőt a mélyebb visszaesés árnyéka is riogat.

Nyugalom, veszélyben még nem vagyunk: idén 2–2,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, ami feltörekvő piacként ugyan nem hatalmas teljesítmény, de külső okok miatt – ismert gazdaságunk külpiaci kitettsége – dinamikus most aligha lehet. Jó hír persze, hogy az említett ütem nem a stagnálásnak vagy a visszaesésnek a változata – ilyen korszakban is volt részünk szűk egy évtizedig –, hanem egy szerény, de elérhető bővülésnek a víziója. Egyelőre ez a kétszázalékos „izmosodás” tűnik reálisnak 2016-ra is. Különösen, ha abból indulunk ki, hogy nagyjából milyenek is a feltételek.

Újra 320 forint fölött az euró árfolyama, 270 hazai fizetőegységet ér az amerikai dollár, vagyis a magyar gazdaság relatíve jó produkciója – a tervnél is alacsonyabb 2014-es költségvetési hiány, három százalék fölötti gazdasági növekedés tavaly, többlet a fizetési mérlegben, alacsony kamatszint mellett is vonzó magyar állampapírok – ellenére „megégettük” magunkat. Tudniillik a magyar gazdaság és fizetőeszköz megítélése nagymértékben függ az orosz gazdaság mutatóitól. Szó sincs arról, hogy a múlt visszahat, feltörekvő piaci országként, földrajzi közelségünk és energiafüggőségünk miatt is érint bennünket az orosz visszaesés. A balti államok, például az euró bevezetésével, ügyesen kilavíroztak, nekünk azonban rövid távon pénzpiaci viharokkal kell számolni.

Miként „megyünk bele” az évbe, gyűlnek a gazdasági problémák körülöttünk – eljött tehát az ideje a gazdasági stratégia újragondolásának és a növekedésösztönző intézkedések bevezetésének, mint például az állami újraelosztás és az állam gazdasági szerepének csökkentése. Leginkább azért, mert a hazai döntéshozatal az alapvetően változatlan paraméterekre dolgozta ki az idei évi tervet.
Most pedig csak egyetlen dolog realizálható: a biztos kihívás – nemzetgazdasági szinten.