Domonkos LászlóZasa Pozsonyban

December óta éjjel-nappal, unos-untalan ismétlik, vetítik A keresztapát, a három rész számos csatornán már jóformán nonstop látható

Domonkos László – 2019.02.06. 01:59 –

De nem bánom, mert kedvtelve nézhetem újra meg újra ezt a szinte példátlanul nagyszerű filmeposzt, nem tudok betelni vele. Van jó néhány jelenet, amellyel, úgy lehet, lassan már álmodni is fogok (sebaj): ilyen például a harmadik részben a parádés gengszternagygyűlés (van egy-egy megfelelője az előző két részben is), mikor a helikopteres-gépfegyveres támadás szétlövi a pénzosztással és feszültségekkel teli nagyságos szimpoziont. Fegyverropogás, füst, törmelékek, ordítozás, zűrzavar – az egyik, félig már szitává lőtt delikvens véresen fetrengve nyögdécseli maga elé az átkot az értelmi szerzőről: „Zasa, te rohadt állat…” Joey Zasa az egyik hoppon maradt keresztapa, aki nehezményezte, hogy „nem kapta meg a kellő tiszteletet…” Aztán tett róla, kellő pedagógiai érzékkel.

A napokban a kiváló felvidéki történész, Popély Gyula egyik könyvét forgattam, amely sorstársainak csehszlovák uralom alatti első tíz esztendejét tárgyalja (Felvidék 1918–1928 – Az első évtized csehszlovák uralom alatt). Megidézi az éppen száz évvel ezelőtti napokat, 1919 februárjának első felét, amikor a magyar koronázóvárost, Pozsonyt már jó egy hónapja megszállva tartó cseh katonák jelenléte elleni tiltakozásul a szervezett munkásság február 12-én népgyűlést hirdet.

A megszállók fegyvert használnak – meglehet, úgy vélik, nem kapták meg a megfelelő tiszteletet –, hat magyar marad holtan a helyszínen, a hetedik másnap hal bele sérüléseibe. A mészárlást pár nap múlva, 18-án újabb gyilkosság követi: Hubert Károly tizennégy éves polgári iskolai tanulót közvetlen közelről lő fejbe egy cseh járőr.

Fegyverropogás, füst, törmelékek, ordítozás, zűrzavar. Pozsonyban és Nagyenyeden, Köröstárkányban vagy a Délvidéken, egyre megy. Az áldozatok kivétel nélkül magyarok. A filmbeli Zasa indítéka jellegzetes gengsztermotiváció, vérbeli maffiózómentalitás: elpusztítalak, mert az utamban állsz, mert azt akarom, hogy az enyém legyen, ami a tiéd, elpusztítalak, mert ellenállsz, mert nemtetszésednek adsz kifejezést. És a nagyon is valóságos Zasáé: Elpusztítalak, mert magyar – idegen, nem hozzám tartozó, nem az én fajtám – vagy. Pozsonyban vagy Nagyenyeden, Köröstárkányban vagy a délvidéki falvakban-városokban, mindegy. Akárhol.

Természetesen az országrablást nem lehet maffiaháborúkhoz hasonlítani. Az annál sokkal, de sokkal komolyabb, és ami minket illet, fájdalmas dolog is. És amíg A keresztapa, bármennyi valóságos elemet is tartalmaz – fikció. Ami velünk történt, az azonban a legvéresebb valóság. És ha a csehek és egyéb hódítók maffiamódszereket is alkalmaztak, mi nem voltunk az „alvilág tagjai”, mi elszenvedői voltunk a „maffiavirtusnak”. Ahogy a maffiának is voltak ártatlan áldozatai.

A keresztapa, vagyis Vito Corleone – bármennyire zseniálisan alakítja Marlon Brando, illetve Robert de Niro – kétarcú. Egyszer így okítja utódját: „Tanulj meg az ellenséged fejével gondolkozni.” És hozzáfűz még egy, nem kevésbé elgondolkodtató mondatot: „A türelem a mi erényünk.”

Nemrégiben arról kérdeztek a Kossuth rádió Vasárnapi Újságjában, vajon – példának okáért – milyen politikai mögöttesei is voltak az 1944-es délvidéki magyarirtásnak? A délvidéki katonai közigazgatás Tito által kinevezett vezetőjének, Ivan Rukavina ezredesnek a sajtóban is közölt rendelete szerint olyan lépések kellenek, amelyek „biztosítják Bácska, a Bánság és Baranya délszláv jellegét”. Ehhez nemzőképes magyar férfiakra nincs szükség. Ivartalanítás egyfelől, gondosan kimunkált, terjeszkedési célzatú hoci-nesze politikai játszmakísérlet másfelől. Miközben a roppant illedelmes, hivatalos magyarázat a terület „délszláv jellegének biztosítása”. Csupán. Továbbá – amennyiben a magyar kormány támogatja Titóék területszerző lépéseit, mondjuk, Olaszország vonatkozásában (Trieszt és környéke) – viszonzásul megkülönböztetett jó bánásmód a Jugoszláviában élő (életben hagyott) magyar kisebbséggel. Ez volt a több évtizedes titói „nemzetiségpolitikai kirakat” egyik valódi alapja.

És íme Don Corleone másik arca, amikor az első rész legelején megmagyarázza a bosszúja végrehajtását tőle kérő páciensnek, hogy „mi nem vagyunk gyilkosok”. Íme az illedelmes-hivatalos magyarázat. Ismerős? Mint Zasa Pozsonyban. Meg máshol. Aki meg haldokolva a vérében fetreng: átkozódhat, ahogy akar.