Minden eddiginél kevesebben tüntetnek

Mintegy negyven randalírozó elfoglalta a Lánchidat+VIDEÓ+GALÉRIA

MH – 2019.01.19. 14:13 –

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek szombaton délután Budapesten, a tiltakozók előzetesen Budapest megbénítását tervezték, azonban még az eddigi megmozdulások résztvevőihez képest is szánalmasan kevesen vonultak a Clark Ádám tér felé.  

A korábban az ország megbénításával fenyegetődző szervezők valószínűleg meglehetősen csalódottak voltak szombaton délután: hiába a hetekig tartó médiakampány, hiába a hatalmas ellenzéki bejelentéscunami: az egybegyűltek egy nem túlzottan széles járdán is elfértek, hogy az egyébként kicsi Clark Ádám térre sétáljanak, annyira kevesen voltak. Összegezésképpen elmondható: az ellenzék megalázó kudarcát hozta a szombat.

tünci7Fotó: Papajcsik Péter/Magyar Hírlap

A szervezők a Fiatalok a Demokráciáért nevű civil szervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata, az országos tüntetéssorozat részeként Álljon le az ország - Budapest - blokád címmel hirdették meg az eseményt. Ahhoz képest, hogy az egész országot és a fővárost is meg akarták bénítani, a Hősök teréről a megmozdulás kezdetekor alig 50-60 demonstráló indult el. A résztvevők száma az Oktogonnál sem haladta meg a néhány száz főt. Így aztán kétséget kizáróan megállapítható, hogy a hetek óta hirdetett, mindent elsöprő hatalmas megmozdulás pár száz fő szombat délutáni sétájában merült ki.

Randalírozók miatt kellett kerülnie a mentőnek
A demonstrációt követően a tüntetők egy csoportja a Lánchíd pesti hídfőjéhez vonult, ahol blokkolták az autóforgalmat. Ezt követően a rendőrök a tömeg nagy részét a járdákra szorították, ám néhányan leültek az úttestre, és a rendőri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elmenni. Ezért a rendőrök egyenként a földről felemelve elvitték őket a hídról. 

A mintegy negyven randalírozó mindenfajta engedély nélkül foglalta el a Lánchidat. Jól ismert arcok a botrányokozók: korábban az úgynevezett Ligetvédők között tűntek fel, a Tuareg nevű botrányokozó emberei. Mivel bejelentés és engedély nélkül foglalták el a Lánchidat, ezért mindegyikükre szabálysértési eljárás és feltehetőleg pénzbírság vár. A cirkuszolók egyébként a mentőket sem engedték át, így életmentő esetekben is óriásit kell kerülni, csak az Erzsébet-hídon lehet így átmenni.
Az engedély nélküli hídfoglalás után a rendőrök a járdára küldték a nagyjából negyven cirkuszolót, vagyis nem maradhattak a hídon.

A demonstrálók egy másik csoportja a Szabadság híd pesti hídfőjétől indult a hídon és a budai alsó rakparton át a Clark Ádám tér felé. 

A vonulás idejére lezárták a Szabadság híd egyik sávját, és rendőri felvezetéssel mentek a tüntetők.

A "nagygyűlés" a Clark Ádám téren volt: a meglehetősen szerény méretű téren ugyanis lényegesen többnek tűnik akár néhány száz ember is. 

Felszólaltak a Soros-szervezetek képviselői, akik közül egyesek azokat szidták, akik otthon maradtak és nem vettek részt a demonstráción.

Az elsőként felszólaló Kiss Nikoletta, az ifjúsági tagozat vezetője arról beszélt, hogy fiatal dolgozókért és leendő munkavállalókért vonultak az utcára, mert - mint mondta - nem szeretnének olyan országban élni, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva a munkáltatónak és, ahol a bérek nem biztosítják a megélhetést. Kiemelte, közösen kell tenni a tisztességes bérért, munkafeltételekért, valamint a rugalmas nyugdíjrendszerért. Szerinte a munka törvénykönyve nem a dolgozók érdekeit szolgálja. 

Hat tüntetőt a rendőröknek kellett elvinni
A mintegy negyven „hídfoglaló“ miatt a Lánchídon leállt a forgalom, sok autós szorult dugóba. Tekintettel arra, hogy a Várkert bazár előtti területre bejelentett gyűlés szervezője korábban már befejezettnek nyilvánította a rendezvényt, a „hídfoglalók“ tevékenysége már nem tartozott a bejelentett demonstrációhoz és erre a jelenlévő rendőrök több alkalommal is felhívták a figyelmet. Elmondták, hogy a tiltakozók tevékenysége jogszabályba ütközik és saját testi épségüket is veszélyeztetik - írta a rendőrség honlapja. Mindazokkal szemben szabálysértési feljelentést tesznek, akik a felszólításnak nem tettek eleget.
A híd úttestjéről végül hat embert vittek el.
Korábban egyébként két embert álíltottak elő a Várkert bazár előtti tüntetésről, ahol egy 37 éves dunakeszi és egy 36 éves budapesti férfi veszekedett és lökdösődött egymással.

 Molnár Tímea civil aktivista azt hangoztatta, élni kell az állampolgári jogainkkal, hogy szembeszállhassunk azokkal, akik visszaélnek hatalmukkal. Felelősséggel vegyük ki a részünket a jövőnk alakításában, ne aradjunk tétlenek, vegyünk részt az elkövetkezendő választásokon - mondta.

 

Nagy Blanka középiskolás diák azt mondta, hogy a kormány lejáratókampányt indított ellene, mert kritizálni merte őket. Azt híresztelték, hogy több tárgyból bukásra áll, de ez nem igaz. Szerinte a Fidesz bukott meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből.    

Molnár Áron civil aktivista szabad oktatást és véleménynyilvánítást követelt, és ezért összefogásra szólította fel a Várkert Bazár előtti területet megtöltő tömeget.
A tüntetők között látni lehetett magyar, európai uniós és árpádsávos zászlókat, valamint a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum lobogóit.

tünci

Szellős volt az orkánerejűnek beharangozott megmozdulás

A szombati kudarcos alacsony létszám kapcsán érdemes felidézni néhány ellenzéki, a tüntetés napját megelőző nyilatkozatot arról, hogy mekkora „orkánerejű” demonstráció lesz, és hogyan fogják a tüntetők megbénítani az országot.

A jobbikos, Jakab Péter például az „országon végigsöprő tüntetéshullámról” beszélt még néhány napja.

A Gyurcsány-párt mindig magyarellenes EP képviselője, Niedermüller Péter is „ellenállás évéről” és egész országos tüntetésről, útlezárásokról beszélt a tüntetés előtt a Facebookon.

A Soros-Sargentini jelentést megszavazó, MSZP-s Ujhelyi István is nagy mellénnyel vágott neki a mai tüntetésnek, és elmondta, hogy ők „mindenhol ott vannak”.

Az MTVA-ban magából bohócot csináló DK-s Varju László arról beszélt, hogy „ők a többség”, amiről azonban nem sikerült ma meggyőzniük a közvéleményt.

De hasonlóan magabiztos volt az MSZP-s Gurmai Zita is, aki úgy fogalmazott: „Az egész ország lázad”, s azt ígérte: a tüntetők megbénítják az országot.

Nem maradt el az erőszak

Noha valóban nem voltak sokan a demonstrálók, erőszakos cselekményre így is sor került: ezúttal az Echo TV operatőre volt a támadás áldozata, akinek megrongálták a kameráját. Az okozott kár több százezer forint. Videón mutatjuk a történteket: