Külföld

Magyar állampolgársága is van a Kínában őrizetbe vett volt kanadai diplomatának

Így az Európai Unió is érintetté válhat az ügyben

Magyar állampolgársága is van Michael Kovrig volt kanadai diplomatának, akit a múlt héten vettek őrizetbe Kínában - jelentette csütörtökön a Reuters hírügynökség az ügy részleteit ismerő, névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva. Eközben a kínai hatóságok megerősítették egy harmadik kanadai állampolgár őrizetbe vételét. 

A Reutersnek nyilatkozó források szerint Michael Kovrig a kanadai mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik, és ezáltal az Európai Unió is érintetté válhat az ügyben. A fennálló helyzetet jól ismerő források szerint ez a tényállás eszkalálhatja a helyzetet, és nagyobb nyomást gyakorolhat Kínára, amelynek az Európai Unió a legfontosabb kereskedelmi partnere. 

A kínai külügyminisztérium közlése szerint Kovrig kanadai útlevéllel lépett be az országba. Ugyanezt állította a Reuters egyik forrása is, aki hozzátette azt is, hogy Kovrig konzuli szolgáltatásokat kérelmezett Kanadától. 

A források információi szerint a pekingi magyar nagykövetség is próbálja elérni Kovrigot, de a hatóságok egyelőre nem engedélyezték ezt. Fontos lehet, hogy Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét - jegyezte meg a Reuters. 

Michael Kovrig volt kanadai diplomatát a múlt héten vették őrizetbe a kínai hatóságok. Kovrig a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű brüsszeli székhelyű elemzőintézet egyik vezető tanácsadója, északkelet-ázsiai ügyekkel foglalkozik. 

A Reuters értesülése szerint Kovrig a húszas éveit Budapesten töltötte, egy rockzenekarban énekelt, angolt tanított és cikkeket írt egy városi lapba.

Az Európai Unió pekingi képviselete közleményében aggodalmát fejezte ki a kanadai állampolgárok ellen Kínában folyó eljárások körülményeit illetően, de Kovrig esetleges magyar állampolgárságára nem tért ki.

Miután a kanadai külügyminisztérium szerdán arról adott hírt, hogy tudomása van egy újabb őrizetbe vételről, csütörtökön a kínai külügyminisztérium is megerősítette, hogy a kínai hatóságok "illegális munkavállalás" miatt valóban őrizetbe vettek egy újabb kanadai állampolgárt, aki "adminisztratív büntetésre" számíthat. 

Michael Kovrig volt diplomata és Michael Spavor üzletember után ő a harmadik kanadai, akit azóta vettek őrizetbe Kínában, hogy a kanadai rendőrség az amerikai hatóságok kérésére december 1-jén letartóztatta a Huawei cég globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát.

A kanadai kormány szerint nincs egyértelmű kapcsolat Meng letartóztatása és Kovrig, valamint Spavor őrizetbe vétele között.

A kanadai kormány hivatalosan nem azonosította a harmadik személyt, a kanadai sajtó azonban tudni véli, hogy Sarah McIverről van szó, aki angoltanárként dolgozott Kínában, és "vízummal kapcsolatos bonyodalmak" miatt tartják fogva.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivőt szokásos napi sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy a három őrizetbe vett kanadai esetei összefüggenek-e.

Az ügyek természete eltérő, mivel Michael Kovrigot és Michael Spavort azzal vádolják, hogy veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra - közölte.

A Reuters hírügynökség szerint Pekingben állomásozó nyugati diplomaták és kanadai volt külképviseleti alkalmazottak azt mondták, hogy véleményük szerint a kanadai állampolgárok őrizetbe vétele a kínai "adok-kapok" megtorló politika része, válaszul Meng letartóztatására.

Az Egyesült Államok ügyészsége szerint Meng a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve Brüsszel által elrendelt Irán-ellenes szankciókat. 

Az ügyben illetékes vancouveri bíróság a múlt héten döntött Meng óvadék ellenében történő szabadlábra helyezéséről. A nő ártatlannak vallja magát.