Okító vitákra lenne szükség a közéletben

Boross Péter: Kell egy olyan, a kulturális életet meghatározó szervezet, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a nemzet ügyét szolgálják

Vitéz Anita – 2018.12.05. 00:46 –

A mai baloldalt össze sem lehetne hasonlítani a szociáldemokrata Peyer Károllyal, aki örült a revíziónak. A mai baloldalban csak ellenérzés van mindennel szemben, amiben ott a nemzeti jelszó – mondta lapunknak adott interjújában Boross Péter volt miniszterelnök, aki arról is beszélt, hogy szerinte mi maradt el a rendszerváltoztatáskor, és mire lenne szükség a mai kultúrpolitikában.

Boross Péter 20181205 „A szellemi fertőzés gócpontjai mindig a nagyvárosok” (Fotó: Bodnár Patrícia)
–  Nemrég egy történészi tanácskozáson azt mondta, igazságkereső konferenciákra van szükség. Mire gondolt?

–  Sokat lehet – és kellene – tanulni a történelemből. Úgy gondolom, számos probléma forrása a tudás hiánya, megfelelő történelmi ismeretekkel akár a politikusok is hatékonyabban tudnának döntést hozni és érvelni. Szintén az igazságkeresésre vonatkoztatva mondom, jellemző az eltorzított szemlélet is, hiszen egy-másfél generáció nőtt fel a szocializmusban úgy, hogy az egyetemi katedráról valótlanságokat hallott. Azóta ugyan eltelt majdnem harminc év, de a rendszerváltoztatás kényszerűen lassú és visszafogott folyamata nem tette lehetővé a szellemi szféra tisztulását.

–  Hogyan látja e téren a rendszerváltoztatás óta eltelt időt?

–  Maradjuk a történelmi párhuzamoknál! A magyar történelemben volt egy tizenöt éves, nyugodt kormányzással és óriási fejlődéssel járó időszak: Tisza Kálmán miniszterelnöksége. Az őt követő tizenöt évben viszont öt miniszterelnöke volt az országnak, majd létrejött egy kudarcos koalíció a második Wekerle-kormánnyal. Az első világháború után is hasonló volt a helyzet, 1920 és 1938 között olyan két évtized telt el, amelyben a kormányzati szisztéma jól alkalmazkodott az időkhöz, és duplájára emelkedett a nemzeti jövedelem. Hogy miért fontos ez a kettő? Azért, mert a Fidesz–KDNP kormányzása most, a harmadik ciklussal jut be ebbe a hosszúságú kormányzati stádiumba. Az analógiák fontosak és felhasználandók – ezért tartom fontosnak a történelem ismeretét. Sajnos még a középgeneráció tagjai sem elég felkészültek e téren.

–  Hogyan pótolható a középgeneráció életében ez a hiány, amit a szocializmus történelemoktatása okozott?

–  Nehéz kérdés. Ma jó és célszerű kormányzás folyik egy olyan generáció részéről, amelyik még a szocia­lizmusban született, járt iskolába és nőtt fel. A nemzettudat szempontjából rendkívül fontos volna, ha sok olyan nyilvános beszélgetés folyna, amely birtokában van a történelmi ismereteknek.

–  Hol hiányolja ezeket az ismereteket?

–  A magyar televízióban számos jobboldalinak mondott, de inkább kormánypárti műsor van, ezek zöme azonban nem elmélyült diskurzus, hanem heccelődő beszélgetés. Hiányolom az elmélyültebb, gazdagabb érvelésű témákat, a történelmi analógiák ismeretét, példáit és emlegetését. Igazi konzervatív gondolkodás enélkül elképzelhetetlen. Más kérdés, de ha már itt tartunk, teljesen fölöslegesnek tartom azokat az áldemokratikus megoldásokat, amikor jobboldali tévéműsorok körvitáiba baloldaliakat ültetnek. A vita színvonala méltatlan, olyan vitákra lenne szükség, amelyek okítják a népet.

–  Hiányolta az előbb a nevelő funkciót, de ha körbenézünk, ez nem csak a médiából hiányzik. Milyen habitussal, felkészültséggel, látásmóddal kellene rendelkeznie ma egy vezetőnek, akire hallgatnak, akinek egy-egy megszólalása véleményformáló lehet, akármilyen média vagy társadalmi csoport élén álljon is?

–  Régen a gimnáziumok kiművelt emberfőket bocsátottak ki, de ma a szellem hátraszorult az ésszel szemben. Ma minden racionális, semminek sincs eszményekkel megtámogatott háttere. Csak egy példa: vannak „felkapott” költőink, ma a három legismertebb és legnépszerűbb költő – elég csak megnézni, hogy hány kultúrházat neveztek el róluk – Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila. Hol van például Arany és Vörösmarty, Kosztolányi vagy Babits? Húsz éves koromban rajongtam Szabó Dezsőért – kérdezze meg ma egy húszéves, érettségizett fiataltól, hogy kicsoda Szabó Dezső.

–  Milyen emberekre van ma szükség a politikában?

–  A magyar politikában lezajlott egy nagyon örvendetes folyamat, mert a rendszerváltoztatáskor nem jutott mindenre idő. Úgymond mindenkinek a buksiját meg kellett simogatni 1990-ben, akármilyen bűnöket is követett el a szocializmusban. Antall József személyisége meghatározó volt, de sokan nem értették meg, miért nem rúgott bele időnként azokba, akik megérdemelték volna. Többek között azért nem, mert ez nem egy forradalmi alapú változás, hanem egy nagyhatalmak által korlátok közé szorított rendszerváltoztatás volt. Egy forradalmi változás lényege a múlt bűnöseinek félreállítása, ezért sokszor hangzik el a kritika, hogy a magyar rendszerváltozás puhább volt, mint mondjuk a csehszlovák. Meg kell azonban nézni az egy főre jutó államadósságot a két országban: Magyarországon kétezer, Csehszlovákiában ötszáz dollár volt. Bárkinek, aki ítéletet mond, itt kellene kezdenie. Ugyanekkor formálódott az a politikai csoport, amely ma a Fidesz–KDNP magja. Ők képviseltek egy markáns, új szemléletet, amely mára kiforrt és uralkodóvá vált. A hagyományos magyar nemzeti közfelfogásban a nemzeti arculatnak meghatározó szerepe van.

–  Mit ért nemzeti arculat alatt?

–  Azt, hogy a magyarság érték, s hogy a magyar embernek természetes kötelessége, hogy érzelmileg is kötődjön a saját nációjához. Ez viszont most sokakból hiányzik, mert a szocialista időszakban elherdálták. Mondjuk 1930-ban még természetes volt, hogy van egy nemzeti mítosz és egy indokolást nem igénylő érzelmi hullámzás, ami összeköti az embereket, s hogy ezeket az embereket úgy hívják, magyarok. Ha ez kiegészül a történelemismeret hiátu­sainak pótlásával, akkor úgy érzem, minden a legnagyobb rendben lesz. Persze az ellenzéknek is fejlődnie kellene: a mai baloldalt össze sem lehetne hasonlítani például a szociáldemokrata Peyer Károllyal, aki örült a revíziónak. A mai baloldalban csak ellenérzés van mindennel szemben, amiben ott a nemzeti jelszó.

–  Hogyan lehetne visszaadni a nemzettudatot azoknak, akik most a politikai felhang miatt nem érzik magukénak a magyar identitást?

–  A magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen. A szocializmusban mindent túlhangsúlyoztak – ilyen például a népi-urbánus ellentét is –, de most valami megindult. Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják. Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére.

–  Mi a helyzet akkor, ha valakinek a szellemi felkészültsége nagy, de más a világnézete, vagy fordítva: azonos a világnézete, de nincs megfelelő színvonalon?

–  Ez az utóbbi a probléma. Meg kell szüntetni a szellemi termékek politikai felhasználását: ezt a kultúrharcot, ne féljünk kimondani, meg kell vívni. Harminc év telt el a rendszerváltozás óta, még sincs egyetlen magyar „léleksimogató”, gyermekek számára is fogyasztható könyv, folyóirat, tévésorozat, film a magyar történelemről. Tudomásul kellene venni, hogy egy ország, amelynek politikai-szellemi arculata előnyére, és történelmi hagyományainak megfelelően az utóbbi években megváltozott, az domináns szerepét a szellemi szféra egészében érvényesíti.

–  Az átlag értelmiségi talán joggal érezheti, hogy nem fér hozzá a szellemi élet befolyásolásához. Hogyan tud hozzájárulni valaki a szellemi rendezéshez?

–  Érveléssel, ítélkezéssel, szavazással. Ha népszavazás van, azt tisztességesen meg kell válaszolni, a nemzetrombolás ellen magánkörökben, közvetlen környezetünkben is föl kell lépni. Nem szeretem, ha valaki azt is a keblére öleli, akivel szöges ellentétben gondolkodik.

–  Ilyennek látja az átlagember politikai affinitását?

–  Nem feltétlenül, de az ellenzéknél ez megfigyelhető a különböző pártok összefogását tekintve. Pél­dául amikor a marxista gyökerű csoportosulás vonzani akarja a nem marxista, fiatalabb pártokat, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy fölfalja őket, azok pedig naivan, összes konfliktusukat fölvállalva vállalják ezt. Ma van egy utódpártiság Magyarországon, mert a történelem kényszere meghagyta, de hiába van közös jelöltállítás: a szocializmust elítélő ellenzéki párt szavazója nem fog egy szocialistát támogatni.

–  Az előbb említette még, hogy a rendszerváltozáskor nem lett volna szabad hagyni, hogy a marxista gyökerű pártok megmaradjanak. Van-e olyan feladat, ami a rendszerváltozáskor elmaradt, hiányzik, és most pótolni lehetne?

–  Mai fejemmel azt mondanám, jó lett volna nekünk akkor egy kétharmad. Az alkotmány minden fontos törvény módosítását kétharmadhoz kötötte. Belügyminiszterként szorgalmaztam a rendőrség átszervezését, előkészítettünk egy törvényt, de annak a végbeviteléhez is kétharmad kellett volna, mint ahogy szerettem volna átalakítani a közigazgatást is, de ahhoz is kétharmad kellett volna. Ez végül 2010 után valósult meg. A közigazgatás terén persze van még mit javítani. Budapest túl nagy és túlságosan tagolt, jobban meg kéne erősíteni például a főpolgármesteri méltóságot.

–  Nem csak a közigazgatásban, de a társadalomszerkezetben is nagy eltérések vannak Budapest és a vidék között. Milyennek látja a mai magyar társadalmat, mire érdemes odafigyelni?

–  A magyar társadalom évszázadokon át, reformokkal szervesen fejlődő szövetrendszerét 1945 után darabokra szaggatták. Ebből adó­dóan tudnak kialakulni olyan közösségek, mint a liberális nagyvárosiak. A szellemi fertőzés gócpontjai mindig a nagyvárosok, ez Európában is így van. Az én szülőfalumig már nem jutnak el az ilyen eszmék. A vidéknek arculatot, tiszteletet és megbecsülést kell adni. A vidéki gyökerű budapestiek gondolkodásmódjára kell támaszkodni a józan politikai ítélkezés érdekében. Vannak személyek és rangos iskolák, amelyekre lehet támaszkodni, de egyre kevesebb a szellemi műhely. Először ezeket kéne erősíteni.