Belföld
Hatalmas fölényben a Fidesz, népszerűségük nem csökkent
A Jobbik támogatottsága akkorát zuhant, hogy már a szocialisták is beérték őket - derül ki a Závecz felméréséből
Az MSZP tábora sem változott hónapok óta (7 százalékos), ennek ellenére a pártrangsor harmadik helyéről holtversenyben a második pozícióba került. Ez a helyzet a Jobbik folyamatos visszaesése miatt alakult ki, a pártnak egy hajszállal ismét kisebb lett a tábora, a múlt havi 8-ról 7 százalékra csökkent - mutatja a felmérés.

A Demokratikus Koalíció megtartotta az előző hónapban elért 5 százalékos táborát. Az LMP-nek, a Kétfarkú Kutyapártnak, a Momentumnak novemberben 3-3 százaléka van, október óta mindegyikük javított 1-1 százalékpontot. A Párbeszéd a választások óta 1 százalékon áll, a Mi Hazánk Mozgalomnak pedig a megalakulását követően minden hónapban ekkora volt a támogatottsága. A pártnélküliek aránya egy kicsivel csökkent, most 33 százalék.
A biztos pártválasztók körében is jelentős a Fidesz előnye, 55 százalékon állnak. A Jobbik és az MSZP ebben a csoportban is közel egyforma, 12 illetve 11 százalékosak. A Demokratikus Koalíció az aktív pártválasztói csoporton belül 8 százalékot ér el, és a bejutási küszöbértékre, 5 százalékra érkezett a Momentum is. A biztos szavazói körben azonos szinten, 3-3 százalékon áll az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt, a Párbeszédnek és a Mi Hazánk Mozgalomnak pedig 1-1 százaléka van itt - írják.
