Fontos a vállalati innováció

A béremelés elképzelhetetlen erős magyarországi cégek nélkül

Putsay Gábor – 2018.11.22. 01:14 –

Az idén 27. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj az innováció eredeti jelentéstartalmát kívánja erősíteni, amely Gábor Dénes megfogalmazása szerint a gazdasági és társadalmi hasznot hozó kutatási és fejlesztési (k+f) eredményeket takarja – közölte tegnap Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatának ismertetésekor, ahol az értékelés szempontjait is bemutatták.
A rendezvényen méltatta a magyar vállalkozások innovációs teljesítményét, de sürgette az ilyen téren is jelentős cégek számának növelését. A pályázat eddigi 26 éve alatt 1186 pályázatra 202 innovációs díjat osztottak ki – ismertette. Nagydíjat nyert többek között két kutatóintézet, valamint 14 kis- és közepes vállalkozás is, tehát – mint fogalmazott – sikeres innovációra nem csupán a tőkeerős nagyvállalatok képesek. Hozzátette, hogy a regisztrált innovációs eredmények ezermilliárd forint meghaladó többleteredményt értek el.

Birkner Zoltán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke szerint különösen a kis- és közepes vállalkozások gyenge innovációs képessége szorul fejlesztésre, hiszen a Magyarország sikerét megalapozó béremelés és munkahelyteremtés elképzelhetetlen erős vállalatok nélkül.