„A nagy erő nagy felelősséggel jár”

Stan Lee öröksége a Fantasztikus négyestől a Pókemberen át a Marvel filmes univerzumáig

Gombos Krisztián – 2018.11.14. 14:18 –

Nem sok alkotót tudunk felsorolni az elmúlt bő száz évből, aki műveivel akkora hatást gyakorolt volna az emberekre világszerte, mint Stan Lee. A hétfőn, 95 éves korában elhunyt író az olyan figurák életre hívásával, mint Hulk, Thor, Vasember, a Fantasztikus Négyes, Pókember, Fenegyerek, az X-Men vagy a Bosszú Angyalai egy teljesen új világot teremtett, magát a képregényt, mint médiumot pedig addig soha nem látott mértékben tette népszerűvé. Történetei messze nem csak a kisgyerekeknek szóltak, a kamaszok és az egyetemisták mellett a felnőttek is szívesen forgatták a világmegmentő hősök kalandjait elmesélő színes füzeteket, mert a szereplők immáron nem sebezhetetlen, elérhetetlen figurák, hanem hétköznapi problémákkal küzdő, esendő, életszerű alakok, akikkel bárki azonosulhat. Lee pedig a szórakoztatáson túl szinte mindig csempészett némi mélyebb mondanivalót a panelek és szövegbuborékok közé, de ezt soha nem erőltetetten tette. Az alábbi cikkben azt próbálom kicsit részletesebben körüljárni, mitől váltak sikeressé a hősei, illetve milyen ember volt maga a művész, Stan Lee.

1922-ben született New Yorkban, Stanley Martin Lieber néven romániai zsidó származású szülők gyermekeként. A nagy gazdasági világválság idején meglehetősen szűkösen, bár nem nyomorogva éltek, testvérével osztozott a hálószobán, míg a szülei egy kihajtható kanapén aludtak. Gyerekként arról álmodozott, hogy híres író lesz, rengeteget olvasott, olyan szerzők voltak a kedvencei, mint H. G. Wells, Jules Verne, Edgar Rice Burroughs, Sir Arthur Conan Doyle vagy Mark Twain, de az Errol Flynn által a filmvásznon életre keltett hősök is inspirálták.

Kamaszként sokféle munkát elvállalt, előfordult, hogy szendvicseket hordott ki, volt jegyszedő a Broadway-n található Rivoli Színházban, egy időben pedig ismert emberek nekrológjait írta meg egy hírügynökség számára. Utóbbi munkáját elmondása szerint azért hagyta ott, mert túlságosan nyomasztó volt.

Már tinédzserként publikált szerző lett

16 és fél évesen végzett a középiskolával, nagybátyja segítségével a Marvel elődjénél, a Timely Comicsnál kapott állást 1939-ben. Eleinte mindenféle kulimunkát bíztak rá, a rajzolók tintatartóit töltögette, a kész oldalakról a ceruzarajzot radírozta le, helyesírást ellenőrzött, de ha kellett, ebédet is hordott. Képregényes pályafutását 1941-ben kezdte, a Captain America Comics 3. számában kapott egy kétoldalas, kitöltő történetet, ami csak arra szolgált, hogy elérjék a posta „olcsó magazin” besoroláshoz szükséges oldalszámát. „Soha senki nem olvasta el ezeket a sztorikat, de ez akkor a legkevésbé sem érdekelt. Publikált szerző lettem, egy igazi profi!” - emlékezett vissza később Lee arra az időszakra. Ezt a munkáját egyébként már nem születéskori nevén, hanem Stan Lee-ként írta alá. Az ok egyszerű: ez idő tájt még hitt benne, hogy íróként is befuthat, erre az esetre „tartogatta” az eredeti nevét. Nem szerette volna, ha irodalmi munkáit később összekapcsolják az akkor még eléggé lenézett képregényekkel.

Drámaíró a hadseregben

1941-ben a kiadóvezető Martin Goodman Joe Simon és Jack Kirby távozása után kinevezte Lee-t ideiglenes főszerkesztőnek, az ekkor még mindig csak 19 éves ifjú titán szépen meg is állta a helyét a poszton, de aztán közbeszólt a második világháború. Stan a seregben a híradós alakulatnál kezdett: távírópóznákat és más kommunikációs eszközöket javított. Később átkerült a filmes divízióhoz, ahol használati utasításokhoz, propaganda- és oktatófilmekhez, plakátokhoz írt szövegeket - hivatalosan „drámaíró” volt a beosztása. Itt olyan egyéniségekkel dolgozott együtt, mint az akkor már háromszoros Oscar-díjas rendező, Frank Capra, a Dr. Seuss álnéven alkotó, Pulitzer-díjas író, Theodor Geisel, vagy az ugyancsak Pulitzerrel kitüntetett William Saroyan.

stan lee seregStan Lee az amerikai hadseregben a második világháború idején

Lee a háború után visszatért az íróasztal mellé, az ötvenes években végig az akkor éppen Atlas Comics név alatt futó kiadónál tevékenykedett. A legváltozatosabb zsánerekben alkotott romantikus történetektől a westernen át a horrorokig bezárólag, de az évtized végére egyre kevésbé érezte jól magát, még azt is komolyan fontolgatta, hogy más munka után néz.

Ebben a korszak ellenséges, kreatív munkát nehezítő légköre is erősen közrejátszhatott: a növekvő fiatalkori bűnözésért a média és a közvélemény a képregényeket tette felelőssé, az 1954-ben létrehozott Comics Code Authority nevű szervezet pedig egyfajta cenzori hivatalként működött, minden kiadványt az ő pecsétjükkel kellett ellátni a megjelenéshez. Teljesen betiltották a szexualitás és a horrorszereplők ábrázolását, szabályozták a megjeleníthető erőszak mennyiségét és minőségét, és azt is korlátozták, milyen módon lehet megmutatni a bűncselekményeket. A túlságosan mereven alkalmazott szabályok olykor egészen röhejes helyzeteket eredményeztek, Stan Lee visszaemlékezése szerint egyszer egy westernfüzetet azért hívtak vissza, mert az egyik képen füstölt a pisztoly.

Hétköznapi szuperhősök, családi problémák

Ekkor épp a rivális DC Comics aratott óriási sikereket a piacon újraértelmezett szélvészgyors hősével. Flash-sel (Villám), illetve a Justice League of America elnevezésű csapattal (Az Igazság Amerikai Ligája) Goodman ezt látva megkereste Lee-t, hogy hozzon össze egy hasonló szupercsapatot. Így született meg 1961-re a Jack Kirby rajzolóval közösen jegyzett Fantasztikus négyes, amely cím alatt egy négytagú család életébe nyerhettünk bepillantást. A Reed Richards családfő által vezetet tudományos űrmisszió balul sül el, mindannyiukat kozmikus sugárzás éri, melynek következtében mindannyian különleges képességekre tesznek szert: Reed elképesztő hosszúságúra képes nyújtani testrészeit és szinte bármilyen formát fel tud venni, kedvese, Sue Storm láthatatlan lesz, a Sue öccse, Johnny lángba tudja borítani testét, a küldetés negyedik résztvevője, Richardsék jó barátja, Ben Grimm pedig hatalmas, narancsszínű kőóriássá változik.

fantasztikus négyesA szuperhőscsalád, amely meghozta Lee számára az áttörést: A Fantasztikus négyes

Újdonság, hogy a karakterek a korábbi szuperhősökkel ellentétben nem hibátlan, megközelíthetetlen lények, akikkel lehetetlen azonosulni, hanem megvannak a maguk defektjei, időnként veszekednek és gyakran inkább átokként, mint áldásként tekintenek képességeikre. Sőt, a harmadik számra odáig fajul az egyik csetepatéjuk, hogy Johnny egyenesen kilép a csapatból. Másik komoly eltérés a maszkos igazságosztó-elődökhöz képest, hogy a négyes tagjainak személyazonossága nem titkos, sőt egyfajta hírességként élnek az emberek között.

Srác a szomszéd ház faláról

amazing fantasy pókemberAz Amazing Fantasy 15. számának címlapja, melyben Pókember karaktere debütált. Forrás: marvel.comPókember megjelenésével a szuperhősök emberközelisége aztán újabb szintet lépett. A hálószövő az Amazing Fantasy 15. számában, 1962-ben tűnt fel először, kinézetéért Jack Kirby rajzoló volt a felelős. Stan Lee így emlékszik vissza arra miként jutott eszébe a figura: „Épp egy legyet figyeltem, ahogy mászik a falon. Gondoltam, mi lenne, ha a srác meg tudna tapadni a falon, mint egy rovar. Jól hangzik! Aztán elkezdtem törni a fejem lehetséges neveken: Bogárember? Nem jó. Szúnyogember. Nem jó. Aztán beugrott a Pókember, ó, mondtam ez drámaian hangzik! Ha már pókképességei vannak, lőjön hálót és tudjon a hálón himbálózni is! A következő lépés az volt, hogy kitaláltam, legyen tinédzser, és bármilyen hihetetlen, küzdjön személyes problémákkal”

Lee fellelkesülve ment Goodmanhez, a kiadó azonban hamar lehűtötte: alighogy kimondta a szuperhős nevét, a kiadóvezető a többire már nem is volt kíváncsi: „Stan! Ez a legrosszabb ötlet, amit valaha hallottam!” - fakadt ki akkor Goodman, aztán persze mégis nyomtatásba kerülhettek Pók-történetek, népszerűségük pedig hamar túlszárnyalta a Fantasztikus négyesét is.

Peter Parker a Fantasztikus Négyeshez hasonlóan egy véletlen folytán szerezte szupererejét: egy tudományos vásáron megcsípte egy sugárfertőzött pók, amitől pókhoz hasonló képességekre tett szert: meg tudott tapadni a falon, hálót lőtt a kezéből, gyorsasága, ügyessége és ereje emberfelettire nőtt és kialakult az úgynevezett pókösztöne is, amely néhány másodperccel előre jelezte számára a veszélyes helyzeteket.

pókemberA világ egyik legnépszerűbb szuperhőse, a barátságos és közkedvelt Pókember

Egy átlag kamasznak ezt a helyzetet is elég komoly kihívás lenne feldolgozni, Peternek azonban még egy súlyos traumával is meg kellett küzdenie: egy alkalommal segíthetett volna elkapni egy rendőrnek az általa üldözött tolvajt, a fiú azonban nem avatkozott közbe. Az elmenekülő bűnöző nem sokkal később betört Peterékhez és megölte a srác nagybátyját. Ben bácsi halála döbbentette rá Parkert arra, hogy a „nagy erő nagy felelősséggel jár”, ettől kezdve igyekezett jóra használni a képességeit, de szeretett bácsikájának elvesztése miatt érzett bűntudata sosem múlt el.

"Pókember egy közülünk"
Az Esquire magazinban 1965-ben megjelent egy közvélemény-kutatás, mely szerint a hálószövő legalább annyira népszerű volt az egyetemisták között, mint a korszak sztárzenésze, Bob Dylan. Arra a kérdésre, hogy miért kedvelik ennyire a karaktert, az egyik kitöltő a következő választ adta: „Megpróbáltatások, pénzügyi gondok nehezítik az életét, vagy épp a létezése értelmét keresi. Röviden: egy közülünk”

Nappal a tanulás mellett szabadúszó fotóriporterként próbálta megkeresni a kenyérre valót, és segíteni megözvegyült nagynénjét, küzdött a számlákkal, vizsgákkal, vagy épp az őt kipécéző iskolatársakkal, aztán éjjel fölhúzta piros-kék kezeslábasát és harcba szállt a New York utcáit megmérgező bűnözéssel.

Bár Pókember figurájának elválaszthatatlan része volt a humor, Lee nem félt komolyabb témákhoz nyúlni a képregényekben. „Valami olyat kell adni az olvasónak, ami elgondolkoztatja, nem lehet több oldalnyi agyatlan rohangálás” – fogalmazott egy későbbi interjúban, és valóban tartotta is magát ehhez. A hatvanas években olyan kérdések is előkerültek a füzetek lapjain, mint a vietnámi háború vagy a fekete polgárjogi mozgalom. 1966-ban tűnt fel a képregénytörténelem egyik első komolyabb szereppel bíró fekete mellékkaraktere, Robbie Robertson, aki szerkesztőként Peter munkatársa volt a Hírharsonánál.

A hetvenes évek elején újabb fontos társadalmi probléma jelent meg a Pókember-történetekben: a kábítószer. 1971-ben az egészségügyi minisztérium kereste meg azzal Stan Lee-t, hogy írjon egy olyan sztorit, amelyben felhívja a figyelmet a drogfogyasztás veszélyeire. Ennek nyomán született meg az a háromrészes történet, melyben Peter Parker legjobb barátja, Harry Osborn egy szakítást követően a kábítószerhez menekül és függő lesz. Más kérdés, hogy a fentebb már említett „cenzúrahivatal” itt is túlbuzgónak bizonyult, és nem adta meg a pecsétet a drogozás megjelenítése miatt, az már nem érdekelte őket, hogy az egész épp a tudatmódosító szerek elleni küzdelem jegyében született. Lee-t azonban nem érdekelte a komikus döntés, a kiadóvezető jóváhagyásával megjelentette a sztorit, ami óriási siker lett, a hatóság pedig jelentősen lazított a tartalmi szabályozáson, felismerve a helyzet tarthatatlanságát.

Színre lépnek a mutánsok

A Fantastic Four kedvező fogadtatása arra ösztönözte Stan Lee-t, hogy újabb szuperhőscsapattal álljon elő, ez lett az X-Men. „Gondoltam, miért ne csináljak még egy csapatot? Csak az volt a gond, hogy nem tudtam, milyen képességeket adjak nekik? A Fantasztikus négyesben már volt egy fickó aki tudott repülni meg lángolt, egy másik, aki jó messzire tudott nyújtózni, aztán a nő, aki láthatatlanná vált, és persze a nagydarab fazon, aki gyakorlatilag a világ legerősebb embere. Szóval nem volt egyszerű a dolgom” - idézte fel a kezdeti nehézségeket a Rolling Stone-nak adott interjújában.

A Marvel-módszer
A hatvanas évektől Stan Lee maga írta és szerkesztette a legtöbb Marvel-kiadványt, illetve művészeti vezetőként is felügyelte azok készítését. Hogy meggyorsítsa a munkálatokat, bevezette az úgynevezett „Marvel-módszert”, melynek lényege, hogy részletes történet helyett egy rövid szinopszist kap az írótól a rajzoló, melyben a sztori legfontosabb sarokpontjai vannak csak lefektetve, a részleteket munka közben dolgozza ki a rajzoló saját kútfőből az előzetes iránymutatás alapján. Ezután visszaküldi az írónak, aki elkészíti a párbeszédeket és az egyéb szöveges részeket, majd felügyeli a színezést és a kihúzást. Ezzel a metódussal sokkal hatékonyabbá vált a munka, és bár korábban más kiadóknál is dolgoztak már ilyen módon, a Marvelnél kezdték el széles körben alkalmazni, ezért nevezték el végül Marvel-módszernek.

„Miután kitaláltam a képességeiket, utána már csak arra kellett rájönnöm, hogy szerezték őket, csak hát mivel különálló karakterek voltak, akik nem kapcsolódtak egymáshoz, tisztában voltam vele, hogy kemény meló lesz. Elég gyáva voltam végül, a legegyszerűbb megoldást választottam: Így születtek és kész. Mutánsok voltak” - tette hozzá.

A kész háttérsztorit bemutatta a kiadóvezetőnek, akinek tetszett is a koncepció, de Lee a Mutánsok címet adta volna a sorozatnak, amivel már nem volt kibékülve Goodman. Senki nem tudja, mi az a mutáns, találj ki egy új nevet – adta föl a leckét az írónak. Stan Lee azonban ezúttal sem esett kétségbe: „Olyan férfiakról és nőkről beszélünk, akik extra képességekkel rendelkeznek, a vezetőjük pedig Xavier professzor, hívjuk őket X-Mennek. Erre már a kiadó is rábólintott, aztán ahogy jöttem kifelé az irodából, elgondolkodtam: Ha azt nem tudta senki, mi az a mutáns, honnan tudnák, mi az az X-Men. Mindegy, megvolt a név, nem akartam túlgondolni. Így kezdődött”

Már az elején tudatos koncepció része volt, hogy az X-Men csapat tagjai mindannyian tinédzserek, akik a Xavier professzor által vezetett bentlakásos iskolában tanulnak. A professzort Lee szándékosan tette mozgássérültté, hogy ellensúlyozza példa nélküli mentális erejét. „Rájöttem, hogy túl erős a fickó, simán belemászik az ember fejébe és képes irányítani. Ezért akartam valamilyen hátránnyal sújtani, így lett kerekesszékes”

A mutánsok kezdettől fogva a társadalom perifériájára szorult, elnyomott csoportokat jelképezik, de kitaszítottságukban nemcsak a kisebbségek ismerhetnek magukra, bárki könnyen azonosulhat velük, aki valamiben más, mint a többiek, és ezért a többség nem fogadja el. „Olyan nagyon azért nem különbözünk egymástól. Végső soron mind ugyanazokat a dolgokat akarjuk elérni az életben. Akkor miért vesztegetjük az időnket arra, hogy gyűlöljük a más csoporthoz tartozókat?” - tette fel a kérdést a 80-as években Lee az egyik képregény levelezési rovatában.

x-menAz X-Men mutánsai új színt vittek a Marvel amúgy sem unalmas világába

A mutánsok társadalmát erősen megosztotta az emberekhez való viszonyulás kérdése, az emberek jelentős része ugyanis félt tőlük. Sokan legszívesebben elzárták vagy kiirtották volna az összes mutánst, függetlenül attól, hogy azok miként éltek, milyen célokra használták erejüket.

A mutáns közösségen belül két irányzat jött létre: az egyik élén Xavier professzor és az X-Men csapat állt, ők az emberekkel való békés együttélésre törekedtek, gyakran megvédték az emberiséget különböző külső fenyegetésektől és az erőszakos mutánsoktól is, akik a másik oldalt képviselték. Ennek a másik oldalnak a vezéralakja Magneto, aki ugyan nem velejéig gonosz, egyszerűen naiv idealistának tartja Xaviert, vele ellentétben nem hisz abban, hogy az emberiség képes lesz elfogadni a mutánsokat, és úgy véli, az emberek erőszakos támadásait nem lehet megtorlatlanul hagyni.

Xavier és Magneto alakjában nem nehéz észrevenni a párhuzamokat a fekete polgárjogi mozgalom két eltérő irányzatának vezérével, a békét hirdető baptista tiszteletessel Martin Luther Kinggel, és az erőszakos akciókkal is gyakorta operáló Iszlám Nemzet élén álló Malcolm X-szel. Stan Lee szerint nem szándékosak az áthallások, de azt elismeri, hogy jó eséllyel hatott rá a hatvanas évek Amerikájának politikai légköre.

Bár az X-Men történetekben kezdettől fogva jelen vannak az ilyesfajta társadalmi-politikai kérdések, szerencsére általában nem esnek át a szerzők a ló túloldalára, a képregény nem válik propagandává, megmarad a szokásosnál némileg tartalmasabb szórakoztató irodalomnak.

Vasember, Hulk, Fenegyerek és a többiek
A fentebb taglaltak mellett számos más meghatározó hős született meg Stan Lee hathatós közreműködésével a hatvanas évek elején. A skandináv mitológiából kölcsönvett Thor, akit apja Odin önhittsége miatt száműzött a földre és állandó harcban áll testvérével, Lokival. A kor dúsgazdag kalandor-feltalálójáról, Howard Hughesról mintázott milliárdos playboy és egyben zseniális mérnök, Tony Stark, azaz Vasember. Bruce Banner, a kiváló fizikus, aki folytonos küzdelemben alteregójával, a dühöngő zöld óriással, Hulkkal. Ott van még az arrogáns idegsebészből egy baleset folytán a világ legnagyobb varázslójává váló Doctor Strange, és Fenegyerek, New York Pokol Konyhája negyedének ördögruhás védelmezője, aki éjjel térdig gázol a sikátorok mocskában, nappal pedig Matt Murdockként, a vak ügyvédként a jog eszközeivel harcol az elesettekért. Végül, de nem utolsósorban meg kell még említeni a képzeletbeli afrikai királyság, Wakanda uralkodóját, T'Challát, vagyis a Fekete Párducot, a fősodratú amerikai képregények első fekete bőrű szuperhősét.

Nemcsak univerzumot, közösséget is épített

Stan Lee elég korán törekedett arra, hogy a különálló hősök történetét időnként összekösse. Egy 2008-as rajongói találkozón felidézett egy történetet is erről: „Volt egy sztori, amit nagyon szerettem, a Fantasztikus négyes elment benne egy baseball meccsre a Yankee Stadionba. Mondtam Jack Kirbynek, hogy rajzolja oda a tömegbe Peter Parkert a fényképezőgépével. Ezen kívül nem utaltunk rá semmilyen módon, csak ott volt a képen. Erre kaptunk úgy egy millió levelet, hogy »Láttuk Peter Parkert a meccsen, ez óriási!«

Ettől teljesen úgy tűnt, mintha ezek valódi karakterek lennének, akik ugyanabban a világban élnek, és időnként találkoznak”

A hasonló vendégszereplések – ennél jóval nagyobb kaliberűek is – mindennapossá váltak, a Csodálatos Pókember első önálló füzetében például a Fantasztikus Négyes tűnt fel, míg a Fantasztikus négyes első évfordulós számában pedig Hulk tette tiszteletét. 1963-ban létrejött a Marvel első olyan csapata, amely teljesen különálló hősöket hozott össze, ez volt az Avengers, magyarul Bosszú Angyalai, vagy ahogy a filmekből ismerjük, a Bosszúállók.

stan lee leadStan Lee 2015-ben, a Bosszúállók: Ultron kora című film premierjén. Fotó: AFP

Ahogy a világ egyre nagyobb fenyegetésekkel nézett szembe, úgy lettek egyre nagyszabásúbbak a crossoverek is, az 1992-ben megjelent Végtelen háború – amin az idei, azonos című film is alapul – történetében a földet leigázni akaró titán, Thanos ellen jóformán az összes hős összefog, de még a bolygón kívülről is érkezik segítség.

A történetek és karakterek effajta összekapcsolása mára a mozivásznon is teljesen természetessé vált, így jött létre a Marvel filmes univerzuma 2008-ban a Vasemberrel. Azóta 19 további filmet mutattak be, amelyek cselekménye kisebb-nagyobb mértékben kötődik egymáshoz és nincs megállás, jövőre a Marvel Kapitánnyal és a Pókember következő epizódjával folytatódik a sor. A bevételeket elnézve nincs is ezen mit csodálkozni: eddig összesen 17,5 milliárd dollárt hoztak a konyhára, ami korábban egyetlen filmes franchise-nak sem sikerült.

Paul Levitz legendás író, képregénytörténész, és a DC kiadó korábbi vezetője még ennél is tovább megy, azt mondja, hogy Stan Lee munkásságának ezen része túlmutat a képregényeken és a filmeken: „Univerzumának összefonódásai alapjaiban határozzák meg a gondolkodásunkat arról, hogyan építünk fel ma egy fikciós világot”

Halála előtt is egy új szuperhős megalkotásán dolgozott
Lányával közösen munkálkodtak a Dirt Man nevű karakter kialakításán, ez volt kettejük „utolsó kis kedvence” - mondta el JC Lee, az ikonikus szerző lánya a TMZ.com portálnak.

Stan Lee abban is úttörő volt, ahogy a rajongókat közösséggé formálta: A Marvel kiadványok többségében volt egy „Bullpen Bulletins” név alatt futó híreket, információkat tartalmazó oldal, itt az író havonta jelentkezett egy barátságos hangú cikkel és a rajongói levelekre is rendszeresen válaszolt. Lee célja volt, hogy az olvasók barátaikként tekintsenek a szerzőkre, a közvetlenséget erősítette az is, hogy míg a más kiadókhoz írt levelek megszólítása rendszerint „Kedves Szerkesztő!” volt, a Marvel alkotóit a rajongók keresztnevükön szólították a levelekben.

Lee személyesen is kereste a lehetőséget az olvasókkal való kapcsolattartásra, rendszeresen tartott előadásokat egyetemeken és egészen tavalyig visszatérő vendége volt a különböző képregényes rendezvényeknek. Idén sokat betegeskedett, az év első felében tüdőgyulladással küzdött, augusztusban pedig bejelentette, hogy idős kora miatt már nem vállal nyilvános dedikálásokat.

1972 után egy-egy ritka kivételtől eltekintve felhagyott az írással, csak kiadóvezetőként felügyelte a kreatív folyamatokat.

A Marvel-univerzum összes filmjében feltűnt egy cameo-szerep erejéig:

Így búcsúztak a hírességek a legendától

Munkásságának jelentőségét, az emberek életére és a popkultúrára gyakorolt hatását jól mutatja, hogy a képregényes közösségen túl a film- és zenei világ illetve az irodalom képviselői is megemlékeztek Stan Lee-ről.

Szomorú nap ez a mai. Nyugodj erőben, Stan bácsi. Jobb hellyé tetted ezt a világot a modern mitológia erejével és azzal, ahogy szeretted az emberiséget. (Mark Ruffalo színész, Hulk megformálója)

Mindent neked köszönhetek… Nyugodj békében, Stan! (Robert Downey Jr. színész, Vasember alakítója)

Az eredeti és a zseniális mostanában eléggé elcsépelt szavak, de Stanre mindkettő igaz volt. Igazi szuperhőst veszítettünk el. Mindannyiunknak hiányozni fog a barátságos és közkedvelt Stan Lee. (Tim Rothman, a Sony filmstúdió elnöke)

„Stan Lee személyében egy kreatív zsenit veszítettünk el, aki úttörő figurája volt a szuperhősök univerzumának. Büszke vagyok rá, hogy ha csak egy kicsit is, de részese lehettem az örökségének, és életre kelthettem az egyik karakterét. (Hugh Jackman színész, Rozsomák megformálója)

Nyugodj békében Stan, kösz mindent! (Ryan Reynolds színész, Deadpool alakítója)

Stan Lee-ből nem lesz még egy. Művei évtizedeken keresztül jelentettek kalandot, menekülési lehetőséget, megnyugvást, önbizalmat, erőt, inspirációt, barátságot és örömöt – fiatalok és idősebek számára egyaránt. Szeretet és kedvesség áradt belőle, kitörölhetetlen nyomot hagyott rengeteg ember életén. Excelsior! (Chris Evans színész, aki Amerika Kapitányt játszotta a filmekben 

stan lee kevin smithStan Lee és Kevin Smith a 2016-os San Diego Comic Conon. Fotó: AFP

„Stan, köszönöm, hogy nemcsak azzá a fiúvá tettél, aki egykor voltam, hanem azzá a férfivé is, aki ma vagyok. Nagy erőd volt és nagy felelősséggel használtad, álmodozók milliárdjait nevelve, akik mind tudják a nevedet - a nevet, amely örökre a csillagokba íródott. Nemcsak a képregények író-titánja voltál, hanem számunkra a modern Mark Twain is. Minden egyes nap hiányozni fogsz, barátom és hősöm. Excelsior mindörökké.” (Kevin Smith filmrendező, képregényíró és fanatikus képregénygyűjtő)

„Egy korszak véget ért. A barátom, az első főnököm, a mentorom elhagyta ezt a világot, hogy csatlakozzon szeretett feleségéhez. Mindannyian tudtuk, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni, de néhányan képtelen módon abban reménykedtünk, olyan lesz, akár a teremtményei: védjegyévé vált vigyorával az arcán nagyjából örökké él majd. Stan, köszönjük, hogy a legjobb voltál abban, amit csináltál, törted nekünk az utat, felállítva egy olyan elvárásokat támasztva, aminek egész életünkban próbálunk majd megfelelni. Ég veled és Excelsior!” (Chris Claremont legendás képregényíró, az X-Men-történetek újító hangú újraértelmezője)

„A popkultúrához való hozzájárulása forradalmi léptékű volt, egy jelző sem túlzó vele kapcsolatban. Mindent elért, amit el lehet képzelni és még annál is többet. Szerettem ezt a fickót és iszonyatosan fog hiányozni. Sokan mondják, hogy nem érdemes találkozni a gyerekkori bálványainkkal, hát ez esetben nincs igazuk” (Mark Hamill, a Csillagok háborúja-filmek Luke Skywalkere, aki szinkronszínészként több Marvel-rajzfilmszériában is feltűnt)

„Csak néhány alkalommal találkoztam Stannel, nem mondhatnám, hogy igazán ismertem, de természetesen óriási hatást gyakorolt a munkáimra. Kölyökként Marvel rajongó voltam, a Pókemberen, a Bosszú Angyalain és a Fantasztikus négyesen nőttem fel. Kiváló író volt, a Marvel univerzum mellett tulajdonképpen a modern képregényeket is neki köszönhetjük” (George R. R. Martin, a Tűz és Jég dala könyvsorozat szerzője)

„Először húsz évvel ezelőtt készítettek velem interjút Stan Lee nekrológjához. Örülök, hogy eddig kitartott és dacolt a kaszással. Stan távozásával tényleg véget ért egy korszak” (Neil Gaiman képregény- és fantasyíró, többek közt az Amerikai istenek és a Sandman szerzője)

„A legnagyobb szuperképessége az volt, hogy el tudta érni, hogy körülötte mindenki jól érezze magát. Bárcsak mindannyian eltölthettetek volna vele két legalább két percet. Mi, akiknek összejött, igazán szerencsések vagyunk. Személyesen tapasztaltam, mennyire nagylelkűen viselkedett több tízezernyi rajongójával, és mindezt a legőszintébb örömmel tette. A karakterek és az univerzum, melynek megalkotásában részt vett, tovább növekszik majd” (Todd McFarlane, képregényrajzoló és író, Spawn kitalálója, a Pókember-történetek korábbi rajzolója, az Image Comics kiadó egyik alapítója)

„Stan Lee látnok és úttörő volt. Sokkal tartozom neki: személyesen formálta gyermekkorom fantáziavilágait, megtanított értékelni a művészet minden formáját, csodálatosan okos történeteiből pedig alázatot és emberséget tanultam” (Kirk Hammett, a Metallica gitárosa)

"Megszakad a szívem. Köszönöm, hogy elérted, hogy higgyek a hősökben." (Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour frontembere)

„Köszönöm, hogy a lenyűgöző szuperhős-karaktereiddel izgalmasabbá tetted a gyerekkoromat. Köszönöm, hogy arra ösztönöztél, hogy nagyban gondolkodjak és nagyot álmodjak. Köszönet Hulkért, Thorért, a Fantasztikus négyesért és mindenki másért. Borasztóan fogsz hiányozni. RIP" (Gene Simmons, a KISS zenekar énekes-gitárosa)