Külföld
Kiszabadult a halálra ítélt keresztény édesanya
Asia Bibi nyolc évet töltött fogságban
A magyar képviselő az öt gyermekes édesanya szabadon bocsájtását az átfogó nemzetközi szolidaritásvállalás és az emberi jogokért kiálló személyek sikerének tekinti. A politikus örömét fejezte ki, hogy magyar EP-képviselőként részese lehetett annak a nemzetközi összefogásnak, amely a felmentő döntést kikényszerítette.
„Közösek a gyökereink, ezért Európa és Magyarország sem feledkezhet meg a pakisztáni keresztényekről” - idézte fel a politikus néhány héttel ezelőtti felszólalását, amelyet a pakisztáni keresztények nagyszabású tüntetésén mondott el Genfben a European Organisation for Pakistani Minorities szervezet felkérésére. A képviselő emlékeztetett: a néppárti vallásközi munkacsoport társelnökeként két alkalommal sürgette parlamenti interpellációban az európai kiállást Asia Bibi szabadon bocsátásáért. Emellett a jelenlegi ciklusban négy európai parlamenti határozat kezdeményezői között szerepelt, melyek a jogtalanul fogvatartott fiatal keresztény nő felmentését követelték.
Asia Bibit azért ítélték halálra 2009-ben, mert a Pakisztánban érvényben lévő ellentmondásos istenkáromlási törvény szerint muszlim vallású kolléganőivel folytatott vitája során megalázó megjegyzéseket tett Mohamed prófétára. Pakisztánban az Open Doors emberi jogi szervezet felmérése szerint „szélsőséges fokú” a keresztényüldözés a pártok és a hatóságok támogatását élvező radikális iszlamista csoportok által elkövetett atrocitások miatt. Az ország a vallásüldözésről készült világrangsorban az ötödik helyen áll. Az ország hírhedt blaszfémia-törvényei halálbüntetéssel sújtják a „hitehagyókat” és „istenkáromlókat”. A fenyegetettség miatt milliók menekülnek a szomszédos országokba.
