Boldogság küzdelmeken át

A fiatalok mindig a hitelességet várják el, nem szeretik azt, ami képmutatásnak vagykéretlen tanácsadásnak tűnik – mondja Philip Yancey amerikai keresztény író

Sárdi Krisztina – 2018.10.11. 02:30 –

A Harmat Kiadó meghívására érkezett Magyarországra Philip Yancey amerikai író, akinek eddig két kötete kapta meg Az év keresztény könyve elismerést, művei huszonöt nyelven olvashatók. Yancey Hol van Isten, amikor fáj című legújabb könyvének bemutató körútján kedden a budapesti Libri Könyvpalotában tartott előadást, pénteken pedig a Debreceni Református Nagytemplomba, szombaton a budapesti Deák téri evangélikus templomba látogat el. A szerzővel fájdalom és boldogság kapcsolatáról, illetve kedvenc szépirodalmi műveiről beszélgettünk.

Philip Yancey 20181011 „Nem szerencsés, amikor a hívő emberek kizárólag csak olyan műveket olvasnak, amelyeket hívők írtak a hitről”  (Fotó: Papajcsik Péter)
– Miért döntött úgy írói pályája kezdetén, hogy biztos újságírói-szerkesztői állását otthagyva nagyobb lélegzetvételű műveknek szenteli idejét?

– A gimnazistáknak, egyetemistáknak szóló Campus Life magazinnál 1971-től tíz éven át dolgoztam, sok mindent megtanultam az írásról. Nincs szigorúbb olvasóközönség a fia­taloknál, számukra az olvasás nem több iskolai kötelességnél. Ott hamar megtanultam, hogy az irányítás nem a szerző, hanem az olvasó kezében van, minden azon múlik, továbblapoz-e. Minél hosszabb ideje voltam a lapnál, annál kevesebbet írtam, egyre több olyan feladatom lett, amelyek egyáltalán nem érdekeltek, a reklámért, terjesztésért feleltem például. Így hát szabad estéken és hétvégente írtam meg az első könyveimet, többek közt a Hol van Isten, amikor fáj címűt, de miután elkészültem velük, gyakran elfogott a „csinálhattam volna jobban is” érzés, viszont nem volt időm, hogy jobbat írjak. Rájöttem, vagy komolyan veszem az írást, vagy elfelejtem, de azt is éreztem, igazán ezzel akarom tölteni az időmet, és nem szeretnék könyvet úgy kiengedni a kezeim közül, hogy nincs teljesen kész. Végül otthagytam az állásomat. Félelmetes időszak volt, el kellett költöznünk, de szerencsére a feleségem fizetéséből fenn tudtuk tartani magunkat.

– Könyvei szándékosan rendkívül intim hangvételűek, tele személyes tapasztalatokkal, vallomásokkal?

– Újságíróként az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy a fiatalok mindig a hitelességet várják el, nem szeretik és nem is olvassák azt, ami képmutatásnak vagy kéretlen tanácsadásnak tűnik. Megtanultam, hogy a velük való kapcsolatteremtés egyetlen módja a személyesség, ha meg tudsz pendíteni bennük egy húrt. Amikor olvasás közben rádöbbennek, ugyanaz a problémájuk, mint amiről olvasnak. Amikor főállású író lettem, akkor az irányítás, amiről előbb beszéltem, az én kezembe került. Arról írtam, amit én is fel akartam fedezni, úgy, mintha egy dzsungelből szeretném kivezetni az olvasókat, kezemben egy machetével. Minden könyvem egy kérdés, amire választ akarok találni magamnak és nekik is. Mi az ima értelme? Mire megyünk Istennel? Hol van Isten, ha fáj?

– Miért éppen a boldogság és a hozzá szorosan kapcsolódó fájdalom, küzdelem témaköre felől közelít a hit nagy kérdéseihez írásaiban?

– Egyrészt azért, mert olyan országban élek, ahol nem értik a boldogságot. Bár már a Függetlenségi nyilatkozatban kimondtuk az élethez, szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez való jogunkat, de ezeket felszínesen, Disneylandben és a szórakoztató tévéműsorokban véljük megtalálni. Arra használjuk, hogy elmeneküljünk az élet igazi problémáitól. Miközben a boldogság legigazibb formáival csak küzdelem révén találkozhatunk. Boldogság és fájdalom nem egymás ellenségei, kéz a kézben járnak. Gondoljunk csak a sportolókra vagy a hegymászásra. Igen, félelmetes a megpróbáltatás, nehéz feljutni a csúcsra, minden erőnkre szükség van hozzá, de utána megelégedettségérzés tölt el minket. A „nincs fájdalom, csak élvezet” amerikai módi torzítás, csalódáshoz vezet.

– Honlapján olvasható egy lista azokról a könyvekről, amelyek a legnagyobb hatással voltak önre. Meglepett, hogy a legtöbbjük klasszikus: Tolsztoj, Dosztojevszkij, John Donne, Graham Greene, Pascal, Szent Ágoston.

– Nem szerencsés, amikor a hívő emberek kizárólag csak olyan műveket olvasnak, amelyeket hívők írtak a hitről. Én sem csak teológiai témájú könyveket forgatok. A hit nem az élet elszeparált része, hanem teljessége, amiben a többi rész egyesül. Olyan közösségben, egyházban nőttem fel, ahol a lényeg a menyországba való eljutás volt, amihez végig kellett szenvedni magunkat az életen. De szerintem Isten nem azért teremtett minket, és nem azért hozta létre ezt a jó, csodaszép világot, hogy csak túléljünk benne. Jézus is azt mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Tolsztoj fontos erkölcsi elvekről ír, nagy eszméi vannak, bár ő maga sosem ért fel hozzájuk, ahogy Dosztojevszkij is megértette az isteni kegyelem lényegét, megtapasztalta és ki is fejezte írásaiban. Nem szoktunk így gondolni rá, de Dickens az egyik legnagyobb keresztény író. Ugyanis az életet ragadta meg regényeiben, a keresztény értékrend szerinti módon. Például a Karácsonyi énekben az ünnep valódi jelentését érteti meg az olvasóval.

– A Hol van Isten, amikor fáj? kötetben C. S. Lewis gondolatait idézi legtöbbet. Miért éppen az angol íróhoz nyúlt vissza?

– Ő ötvenöt évvel halála után is a keresztény hit egyik legnagyobb védelmezője, nem mellékesen az egyik legkeresettebb író, köny­veit folyamatosan újranyomják. A fájdalom és szenvedés témaköréről két könyve szól: A fájdalomról (The Problem of Pain), amelyben logikusan felépített filozófiai fejtegetései vannak, illetve A bánatról (A Grief Observed). Ezt szeretett felesége, Joy (akivel későn találkozott, és sokkal fiatalabb volt nála) halála után írta, és ebben már a fájdalom érzelmi valóságával foglalkozik. A realitást tükrözi, a cserbenhagyottság érzését, amikor az ember Isten ajtaján dörömböl, de nem kap választ, ami a Bibliában is sokszor előkerül, a prófétáknál vagy a zsoltárokban. Ebben nagyon jól, tömör, idézhető formában írja le azt, amit én is megtanultam a fájdalomról. Azért azonosulok vele, mert írásai sokat segítettek nekem.