Szele GyörgyForradalmi javaslatok a magyar egészségügy megújulásához

Az úgynevezett hálapénzszisztéma mételyként ül a rendszeren

Szele György – 2018.09.14. 02:06 –

Magyarországon ma óriási különbségek vannak a társadalombiztosítás által finanszírozott és a magánrendelők által nyújtott egészségügyi ellátás, praktikus kivitelezé­sében és minőségében. Egy feudális ízű, elavult és igazságtalan elosztás uralkodik egészségügyünkben, amit meg kell és meg is lehet változtatni az állam és a magánszektor együttműködésével.

A jelenlegi állapot tarthatatlan.

A várakozási idő speciális szakorvosi vizsgálatra és beavatkozásra – a sürgős eseteket leszámítva – három-négy hónap, miközben ugyanerre a vizsgálatra ugyanazon intézményben, magánorvos–magánbeteg reláció­ban, huszonötezer forint ellenében egy-két nap alatt sor kerülhet.

Nemrégiben egy volt nagykövet barátom, aki már nem tudott menni a fájdalmai miatt, és nem bírta kivárni a több hónapos várakozási időt, másfél millió forintot fizetett, hogy magánúton – ugyanazon állami intézményben –, várakozás nélkül kerüljön sor a térdműtétjére. Egy MRI-felvételre több mint két hónapot kell várni, harmincötezer forintért azonban akár már másnapra elkészül.

Saját tapasztalatom, hogy minden alkalommal, amikor kivizsgálásra vagy ellenőrző vizitre mentem, reggel kilenc órára kaptam időpontot, de akkor már több mint harminc beteg várakozott ott, akiket ugyanerre az időpontra rendeltek be. A betegeknek ez a teljesen értelmetlen csoportosítása csaknem minden egészségügyi intézményben bevett szokás. S csak arra jó, hogy megkeserítse a betegek életét.

Az úgynevezett hálapénzszisztéma mételyként ül az egészségügyi rendszeren. Elveszi a gyógyítás sikerének és a gyógyulás örömének varázsát, miközben kétségekkel veszünk részt benne, akármelyik oldalán állunk is ennek az ósdi szokásnak. Ez, amellett hogy a jobb érzésű orvosok számára megalázó, a betegeknek súlyos anyagi megterhelést jelent. Ráadásul törvénybe ütköző cselekedetek fogalmai társulhatnak hozzá.

Az ország lakóinak többsége jelentősen alacsonyabb szintű egészségügyi ellátásban részesül, mint a társadalom azon rétege – talán tíz százaléka – amely meg tudja fizetni a magas színvonalú, de rendkívül drága magánorvosi ellátást. Az ellentétek világosak és bántók. Valamit tennünk kell, hogy a polgári társadalom nagy része, egy magasabb, kielégítő színvonalú egészségügyi ellátásban részesüljön. A mérleget valahogy egyensúlyba kell hozni!

Ezt a célt szolgálnák a javaslataim.

*

Az állam, vagyis az egészségügyi kormányzat társuljon egy partnerkapcsolatban az orvosi és a magántársadalommal. Ez a partnerkapcsolat úgynevezett Állami Magánbeteg Klinikákat – a továbbiakban ÁMK – létesítene és működtetne.

Miről is van itt szó? Hogy is működne ez a klinika, ez a kapcsolat?

Az egészségügyi kormányzat új Állami Magánbeteg Klinikákat létesít vagy egy teljesen új épületben – modern kórház-technológiával, diagnosztikai berendezésekkel és orvosi eszközökkel –, vagy egy már meglévő kórházi épület felújításával, ám hasonló orvostechnikai felszereltséggel. Alapvetően fontos, hogy az új klinika a legjobb magánklinikákkal minden vonatkozásban versenyképes legyen.

Hogy nézne ki és hogy működne egy ilyen új ÁMK?

Volna, mondjuk, tíz műtője, és ennek megfelelő számú felvételi és műtéti előkészítő szobája, valamint egy műtét utáni megfigyelő osztálya. Nem több, mint hatvan ágy tartozna a klinikához. A legtöbb beteg a műtét után még aznap hazamegy, vagy legkésőbb a műtét utáni nap reggelén, kivéve azokat a betegeket, akik három-négynapos utókezelést igényelnek mielőtt a rehabilitációs intézetben vagy otthonukban folytatnák felépülésüket. Tehát nincs szükség sok fekvőágyra.

A klinikának volna húsz–harminc modernül felszerelt vizsgálószobája, illetve rendelője, ahol a klinikához bejegyzett szakorvosok fogadhatnák magánbetegeiket akár műtéttel kapcsolatban, akár csak kivizsgálás céljából. A klinikának lenne egy teljesen felszerelt laboratóriuma, EKG-, ultrahang-, röntgen- és ami a legfontosabb: két CT- és két MRI-berendezése. Természetesen egyéb diagnosztikai lehetőségek is megfontolásra kerülhetnek.

A klinikát egy teljes jogú adminisztrátor vezetné, nem lennének főigazgatók, igazgatók, aligazgatók. Egy háromtagú bizottság irányítaná az intézetet, az egészségügyi kormányzat, az orvosi- és a magánszektor egy-egy képviselőjével. Az ország bármely szakorvosa kérhetné részvételét ebben a programban s a klinika teljes jogú tagjaként rendelkezhetne a vizsgálószobák, rendelők, műtők és diagnosztikai eszközök használatáról.

A klinika orvosainak jövedelme direkt módon állna arányban szolgáltatásukkal, és azt a betegek – mint magánbetegek – által, számla ellenében befizetett összeg képezné. A klinika is hozzájárulhatna ehhez. A hálapénz összeegyeztethetetlen az intézmény alapelveivel, annak tehát bármely formája tiltott.

Az állam, vagyis az egészségügyi kormányzat építené meg, szerelné fel, rendezné be és látná el az intézetet minden más szolgáltatással, kivéve az orvosok fizetését. A magánbeteg beutalás nélkül kérhetne vizsgálati megbeszélést bármelyik szakorvossal, aki szerepel a klinika listáján. Természetesen kérhetné a már ismert, saját specialistáját, vagy ha nincs ilyen kapcsolata, a klinika köthetné össze egy, a listáján szereplő szakorvossal. A szakorvos rendelné el a szükséges vizsgálatokat és jegyezné elő a beteget műtétre, közös megállapodás szerint. A szakorvosi és minden egyéb vizsgálatnak két-három napon belül meg kellene történnie, műtétre pedig senkinek nem kellene várnia két-három hétnél tovább.

Na, nézzük, mibe kerülne mindez?

Az állam költségeit fedezni fogja az alkoholfogyasztáson és dohányzáson alapuló „egészségügyi hozzájárulás” bevétele, amire még visszatérünk, az orvosok jövedelméről pedig már szóltunk.

Elképzelésem szerint a beteg fizetne ötezer forintot a szakorvosnak egy vizsgálatért, és hasonló összeget a laboratóriumi és egyéb diag­nosztikai eljárásokért. Egy CT- vagy MRI- felvétel tízezer forintba kerülne, és három napon belül elkészülne. A műtétek ára tíz- és harmincezer forint között lenne, megszabott árlista alapján. Így egy csípőprotézis költsége például, a legmodernebb körülmények között, a legújabb technológia felhasználásával, a beteg által választott ortopéd sebész szakorvos műtéti költségével együtt sem kerülne többe hozzávetőlegesen ötvenezer forintnál. Igen, ezek ugyan még mindig komoly összegek, de gondolom, a polgári társadalom erre képes lenne, ha másképp nem, akkor a családtagok segítségével. Másrészt hasonlítsuk ezt össze nagykövet barátom másfél milliós számlájával.

A jól képzett, fiatalabb szakorvosok számára itt volna a nagy lehetőség, hogy a feudális rendszerből kiváljanak, és felépítsék saját magánpraxisukat. Ki tudja, még azok is, akik a jobb életmód reményében Nyugatra mentek, talán így hazajönnének magyar betegeket gyógyítani ebben az új struktúrában. Tisztelt kollégáim, nyissuk ki az ablakokat, engedjük be a friss levegőt, hozzuk a magyar egészségügyet Európa élvonalába, kövessük a politikai elit példáját!

Az ÁMK lehetőséget és alkalmat adna arra, hogy kialakuljon egy egészséges verseny a betegekért. Kérdezhetné valaki, hogy fér össze az állam, a magánszektorral? Hát úgy, hogy az állam, vagyis az egészségügyi kormányzat, a magánember, a beteg érdekeit kell hogy képviselje, nem pedig saját bürokráciájának a fontosságát.

Az ÁMK megvalósításában és üzemeltetésében az állami szerepvállalás elkerülhetetlen az erőforrásokhoz való hozzáférhetőség szempontjából. A magánszektor és az orvosi társadalom ma még vajmi keveset tudna tenni a fejlődés beindításához, de hármójuk közös, konstruktív kapcsolata meghozhatja a kívánt eredményt.

*

A javaslatok további része szorosan kapcsolódik a jelenlegi tarthatatlan állapotok, mint az alkoholizmus, a dohányzás és a tömegek elhízásának kérdéséhez. Ez a három ártalmas függőség közrejátszik a betegségek nagy részének kialakulásában, ami óriási terhet ró az államháztartásra és végső fokon ez a legfőbb oka, hogy kevesebb marad azoknak, akik nem szenvednek ezektől a szenvedélyektől.

Ennek az értekezésnek nem célja, hogy kampányt indítson ezeknek a közegészségügyi problémáknak a kiküszöbölésére, csupán ki akar emelni néhány tényt, és azok alapján javaslatot tenni, hogy az alkoholfogyasztók és dohányzók, fizessenek egészségügyi hozzájárulást, részben, amiért olyan nagy terhet rónak a többiekre, részben pedig, hogy fedezzék az ÁMK költségeit.

Magyarország alkoholfogyasztásban a világ tizedik helyére került a WHO adatai alapján Javasolom, hogy húszszázalékos egészségügyi hozzájárulással adakozzunk, minden alkoholt tartalmazó ital vásárlásakor. Ezzel talán sikerülne némileg csökkenteni az erős ivók számát, s egyben jelentős anyagi alapot teremteni egészségügyünk sikeres megújulásához.

Magyarországon a férfiak 45, a nők 35 százaléka dohányzik. Az átlagfogyasztás személyenként napi egy csomag cigaretta. Javaslom, hogy a dohányzók kétszáz forint egészségügyi hozzájárulást fizessenek minden csomag cigarettáért és arányosan az egyéb dohánytermékért.

A magyar a legkövérebb európai nemzet, világviszonylatban pedig a negyedik helyen áll, az OECD kutatásai szerint. Ijesztő látni, mennyi elhízott ember él közöttünk. Becslésem szerint a negyven év fölötti nők 75-80 százaléka túlsúlyos, kövér, férfiaknál ez az arány 35-40 százalék. Nem kívánom részletezni, hogy az elhízottság mennyi betegséget okoz, és hogyan kerüljük el, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy mi módon tudnánk befolyásolni ezt az önsorsrontó kóros állapotot.

No, ne ijedjenek meg. Itt nem gondolok egészségügyi hozzájárulásra minden darab pogácsa vagy édes tészta elfogyasztása után, sőt az ellenkezőjét javaslom. A túlsúlyos beteg minden leadott kiló után kapna egy háromezer forintos egészségügyi jutalékot, amit ő vagy családtagja bármikor felhasználhat, bármilyen ÁMK-számla kiegyenlítésére.

Reméljük, hogy a társadalom nagy része képes és hajlandó lesz részt venni ebben a partnerkapcsolatban, ami a magán-betegellátás nívójára emeli a közegészségügyi ellátását, egy töredékéért annak, amit ma csak a leggazdagabbak tudnak megfizetni.

Bízom benne, és hiszem, hogy közös akarattal és közös erőfeszítéssel, egészségügyünk megújítható.

Szele György amerikai magyar orvos, író