Ki, kivel, mennyiért

Például, ahogy maga mondja, most éppen a szociális Európában. Ráadásul erről nem is nagyon hallottunk tőle, ami különösen is szívet melengető körülmény. Megújulás a javából.

Mindenesetre örömmel támogatna egy erről szóló választási kampányt jövő tavasszal, akár listavezetőként is, ha úgy adódik. Ezt ő nyilatkozta a Hír Tv-nek. Később a ballib Mércének azt taglalta, hogy kiforgatták a szavait, nem jelentkezett ő be semmiféle posztra. Majd estére már az ATV stúdiójában találta magát, és ott megint arról értekezett, minden lehetséges, de nem időszerű erről beszélni. Mármint személyi kérdésekről. Az egynapos roadshow eredménye mégis az lett, hogy az egyszerű médiafogyasztóban lecsapódik a konklúzió: Karácsony Gergely visszatért. Megint. És újra mosolyog, somolyog, magyaráz, magyarázkodik, ahogy azt tőle megszokhattuk eddigi cirkalmas pályafutása során.

Ahogy rajta kívül jó pár ellenzéki kollégának, neki is szép pedigréje van fordulatokból és árulásokból. Kezdte az LMP-ben, onnan Bajnai és Gyurcsány kedvéért többedmagával átsasszézott a Párbeszédbe, a 2014-es balos összeborulósdi nyomán pedig megszerezte a zuglói polgármesteri széket. Az idei kampányban először Juhász Péterrel Új Pólust szervezgettek, majd kissé bódult társát is meglepve, behuppant a tétova szocik miniszterelnök-jelölti posztjába. A XIV. kerületiek aztán csalódhattak, „kedvenc” polgármesterük végül a Házba sem ült be. Most újra felcsillant a remény: lehet, Brüsszel az újabb cél. Ha az sem jön össze, szintén jövőre van még egy kiadó hely, mégpedig a főpolgármester-jelöltség. Ahogy mostanság alakulnak a dolgok, akár még az sem zárható ki, hogy végül a Jobbik–LMP–Momentum-féle, csikorogva formálódó összenövés közös aspiránsa lesz. Nem gond, annyi minden volt már.

A szociknak ugyanis nem tetszik ez az önjelölt emberkedés, meg végül is Karácsonnyal annyira azért nem jártak jól, érthető, ha nem kérnének belőle még egyszer. Legalábbis az idézhető nagyotmondások mesterétől, Szanyi kapitánytól így tudjuk. Mondjuk, ő már a saját pártját is feloszlatta volna, Gyurcsányt meg a Lipótra küldte, aztán az MSZP mégis összefogott a bukott miniszterelnök DK-jával. Szóval kettő-hárommal talán érdemes elosztani az EP-listavezetésre szintén bazírozó hangulatember kifakadását.

A lényeg, hogy közeleg az ősz, az újabb politikai szezon, vége a nyaralásnak, az ellenzéki népvezérek is kipihenték már a sokadik kapitális buktát, és jöhetnek az újabb nagyszerű taktikák. A ki-kivel-mennyiért izgalmas játéka. Annyi a különbség, hogy mostanában inkább a csapaton belüli vetélkedőknek van divatjuk. Az LMP-s Ungár Péter például kimondta a kimondhatatlant: el kell ismerni, ha a kormány valamit jól csinál, ráadásul miközben a Fidesz politizál, az ellenzék moralizál. Ezekkel a megállapításokkal nehéz lenne vitatkozni, megteszi helyettünk a Karácsonyhoz hasonlóan világbajnok szédelgő, a Fidesz és az LMP megjárása után ismét új párton ügyködő Hadházy Ákos, aki szerint ezek csak részigaz-ságok. Márpedig azok a legveszélyesebbek, teszi hozzá.

Micsoda éleslátás! Ő már csak tudja, hiszen szinte hetente vádolta meg az ellenzéket kollaborációval, a kormányt meg – sikertelenül – korrupcióval, és addig csinálta, amíg a sajátjai is megelégelték ezt az összeférhetetlen machinátort. Nemcsak részben, hanem egészben.

Tehát van abban valami megnyugtató, hogy ezeknek a sokszorosan leszerepelt fazonoknak nem csillapodik a szereplési vágyuk. Szavazni ugyanis aligha fognak rájuk többen, mint eddig.