Hálapénz helyett legális pénzmozgás

– Az utóbbi időben többször felmerült a köztudatban az MRSZ a hálapénz megszüntetésére irányuló javaslata kapcsán, hogy „fizetős lesz az egészségügy”. Valóban erről van szó?
– A saját orvosválasztás kérdésével szakemberek korábban már foglalkoztak. Mi ezekről az elképzelésekről mit sem tudva készítettük el a kérdőívet ahhoz a reprezentatív felméréshez, amely rámutatott erre a lehetőségre. Az elsődleges probléma, amit tisztázni kell a saját orvosválasztással kapcsolatban az, hogy néhányan elkezdték összemosni a javaslatunkat a vizitdíjjal, illetve, ahogy említette, elindult a riogatás is, hogy fizetős lesz az egészségügy. Csakhogy erről szó sincs. A társadalombiztosítás rendszere a szabad orvosválasztástól függetlenül fennmaradna, tehát aki eddig külön térítés nélkül megkapta az ellátást, a jövőben is megkapná. Amennyiben életbe lépne az elképzelésünk, melyet leginkább kiegészítő biztosításnak lehetne nevezni, akkor minden beteg egyéni belátása szerint a pluszszolgáltatásokért fizetne legálisan. A tisztán piac-profit alapú egészségügyben egyáltalán nem hiszünk.

– Milyen elképzelések mentén dolgozták ki az esetleges új rendszert?
– A szövetség azért a szabad orvosválasztást javasolja lehetséges alternatívaként, mert a felmérésünk szerint a betegek csaknem hatvan százaléka támogatja ezt a lehetőséget. Ha ez csak húsz százalék lett volna, nem lenne alapja a javaslatunknak. Ugyanakkor le kell szögezni: megfelelő bérrendezés, jogszabályi háttér és pozitív ösztönzők nélkül a modell nem működőképes. Amennyiben a fenti feltételeknek mindegyike teljesül, a hálapénz is eltűnne az ágazatból. A rendszerváltás óta az egészségügy az egyetlen olyan szegmense a társadalomnak, ahol még fennmaradt a szoftkorrupt rendszer, vagyis az, hogy borítékba rejtett készpénzzel előnyt vásárolhatok magamnak a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. Az elmúlt négy évben a döntéshozók belátták, hogy az életnek azon területein, ahol az emberek a leginkább kiszolgáltatottak, nem a piaci alapú szemlélet a járható út. Bízunk abban, az egészségügyben is ez a szemlélet lesz az irányadó és a döntéshozók megteremtik a betegek és a dolgozók biztonságát. A szolgáltatásvásárlás lehetősége nem jelentheti azt, hogy bárki pénzért előrébb kerülhet egy várólistán. Márpedig a hálapénz-rendszer, illetve a jelenleg uralkodó viszonyok már most ebbe az irányba lökdösik az ágazatot.

– Tehát a javaslatuk bérrendezés nélkül nem ugyanazt az eredményt hozná?
– Nem. Meg kell határozni a minimum anyagi feltételeket, például azt, hogy a legalacsonyabb orvosi fizetésnek nettó kétszázhetvenezer forintnál kell kezdődnie. Ha nem rendezik az egészségügyben az alapbéreket, az elképzelésünk nem fog érdemben változtatni a helyzeten, mivel a patológusnak, altatóorvosnak vagy radiológusnak semmilyen többletet nem jelentene a szabad orvosválasztás rendszere. Azoknak, akiknek a jövedelmébe beépült a paraszolvencia, kínálni kell egy legális, transzparens, biztos alternatívát, ami a hálapénzrendszer megszüntetése után is működésben tartja a rendszert.

– Melyek a javaslatuk részletei?
– Az elképzelés szerint, ha a betegnek nem felel meg a kórház által kijelölt kezelőorvos, akkor választhat legálisan, tiszta viszonyok között saját orvost. Ebben a viszonyrendszerben pedig mindkét fél tudni fogja, mit kap és mit kell nyújtania a pluszpénzért. Ennek alapján minden szakorvosnak lenne egy legális, jóváhagyott árlistája a különböző beavatkozásokról, amelyeket elvégez. Az ellenszolgáltatás mértékének meghatározására három verzió lehetne életképes: minden orvos saját maga szabná meg az árat, vagy a szakma határozná meg az egységes díjszabást, vagy a kettő kombinációja. Tehát lenne egy minimum összeg, ami alá nem mehetne senki, de többet – ha úgy ítéli meg – kérhet a megválasztott orvos. Az elképzelésünk szerint ebből az összegből a kórház is kapna, mondjuk tíz százalékot, ami szintén legális többletet jelentene, hiszen jelenleg a hálapénzből sem az intézmény, sem a központi költségvetés nem részesedik.

– A javaslat alapja a legális pénzmozgás. Hogyan lehetne ezt betartatni úgy, hogy most is van erre jogszabály, viszont egyetlen intézmény sem veszi figyelembe?
– Erre megvannak az államnak a lehetőségei, módszerei, a mikéntet nem a mi dolgunk meghatározni. A társadalomnak minden más, központilag irányított és fenntartott rendszerében lehet rendet tartani. Nem látjuk akadályát annak, hogy ugyanez a szisztéma az egészségügyben is működjön.

– Nem szülne aránytalanságokat a rendszer az orvosok között?
– Szülhet, ám pontosan ezért fontos az alapbérek korrekt rendezése, mielőtt a szabad orvosválasztás megvalósul. Amennyiben mindenkinek a zsebében lenne egy fizetési minimum, amelyből tisztességesen meg tud élni, akkor valóban az kapna – a modellünk szerint – anyagi pluszt, akit megválasztanak. Nyilván lesznek különbségek a rendszerben, ahogy most is vannak, el kell fogadni, hogy lesz, aki többet, lesz, aki kevesebbet keres, de a tisztességes fizetést mindenkinek biztosítani kell.

– Tenne különbséget a modell díjszabás tekintetében rezidens és szakorvos között?
– Megfontolandó, hogy például szakvizsga után öt évig még ne lehessen bekerülni a szabad orvosválasztás rendszerébe, viszont ez idő alatt a statisztikát már lehetne vezetni. Ragaszkodunk ugyanis ahhoz, hogy a gyógyítási mutatókat vezessék, mert a betegek igénylik, hogy az orvos statisztikája elérhető legyen, tehát a páciens utána tudjon nézni annak, hogy a választott szakorvos milyen beavatkozásokat és milyen eredménnyel végzett korábban. Külföldön mindenhol vezetnek ilyen jellegű adatbázist, ez a mai világban már elvárás. Sőt, számos országban név szerint lehet minősíteni a kezelőorvost. Ez is mutatja, alapvető szemléletbeli különbségek vannak itthon, más rendszerekhez képest. A hivatásunk középpontjában a betegnek kell állnia, tehát az orvos nem szívességet tesz azzal, hogy meggyógyítja a rászorulót, hanem a munkáját végzi. Viszont a társadalomnak is tisztelnie és becsülnie kell az egészségügyi dolgozókat. Mindkét oldalon szemléletváltásra van szükség.

– Valóban megszüntetne a szabad orvosválasztás modellje egy évtizedek óta berögzült szokást, vagyis a hálapénz rendszerét?
– Olyan megoldást akartunk kidolgozni, amely a lehető legkisebbre redukálná az ágazatban a paraszolvencia mellékhatásait. Tehát, ha a beteg tudja, hogy ha nem is fizet pluszban, akkor is megkapja a megfelelő ellátást, illetve ha legálisan fizet, és cserébe tudja, mit kap, akkor jóval kevésbé érzi majd magát kiszolgáltatottnak. Tisztességes, biztos fizetéssel az orvosok kiszolgáltatottsága is csökken, s tudnak előre tervezni.

– Mennyi idő szükséges ahhoz, hogy az esetleges bevezetés után teljesen eltűnjön a hálapénz az ágazatból?
– Erre nem tudunk pontos választ adni, de annyi biztos: előre kell lépni, nincs más választás. A tétlenségnek óriási a kockázata. Ha ugyanis nem tartjuk itthon a nővéreket és az orvosokat, a közeljövőben nem lesz, aki ápolja, gyógyítsa a betegeket. Sem ingyen, sem pénzért. Az új rendszer kulcsszavai: pozitív ösztönzők és szemléletváltás. Az MRSZ mindenesetre támogatja az egészségügy élhetővé és fenntarthatóvá tételét, s kész dolgozni is ezért.