Gazdaság
Felkészültek a boltok az iskolakezdésre
Az iskolaszerek közül a legfontosabb a jó iskolatáska kiválasztása, nem csak a kapacitása szempont, olyan kialakításút érdemes választani, ami kíméli a hátat

Ez a kéthetes, átmeneti időszak a Pirexnél kiemelt időszaknak, egészen pontosan főszezonnak számít, hiszen a cég profilja az irodaszer és taneszköz, papíráru–írószer forgalmazás. Lapunknak írt válaszukban elmondták, nagyon változó, a szülőkön múlik, hogy az utolsó pillanatra hagyják-e a vásárlást a tanévkezdéshez vagy időben megvesznek minden szükséges dolgot. „Amelyik családban a gyermek első osztályba megy, ott a szülők nem szeretik az utolsó pillanatra hagyni az iskolatáska vásárlást. A rutinosabb szülők kicsit ráérősebbek, mert már jobban tudják, melyik márka vált be számukra, illetve hol, melyik üzletekben kapnak szakszerű segítséget. Az iskolatáskák vegyesen fogynak, a megfelelő modell kiválasztásánál, különösen a kisebbeknél a mesehősök vonzóereje meghatározó” – mondta el lapunknak Pronkné Udvarhelyi Mária a Pirex Papír beszerző munkatársa.
A szülők augusztusi, a szükséges taneszközökről történő iskolai tájékoztatását követően látványosan megnövekedik az Interspar áruházak iskolai termék-forgalma, augusztus 20-a után az iskolakezdésig pedig megnégyszereződik. A fokozott kereslethez és a változó vásárlói igényekhez alkalmazkodva idén a megszokott és kedvelt márkák mellett a magasabb árfekvésű, kiemelkedő minőségű termékek nagyobb választékban találhatóak meg a hipermarketek kínálatában – derül ki a Spar lapunknak eljuttatott közleményéből. „A Spar Magyarország teljes hálózatában 1450 cikkel biztosítja a lakosság ellátását. Az iskolakezdés előtti időszakban kibővített választékkal várják a vásárlókat, hogy minden, az iskolakezdéshez kapcsolódó terméket egy helyen meg tudjanak vásárolni” – mondta Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője.
A Spar Magyarország a hipermarketekben idén július 25-én kezdte meg az iskolai felszerelések szezonális akcióját, és bővítette az addigi választékot. A lánc szupermarketjeit augusztus elején töltötték fel iskolaszezonos termékekkel, elsősorban tűzött és spirál füzetekkel, valamint alapvető iskolaszerekkel. Az iskolai termékek közül tavaly a legkeresettebbek a füzetek és a füzetborítók voltak, amelyek a forgalom egyharmadát tették ki. Jelentős igény mutatkozott a rajzeszközök és rajzpapírok, valamint a tan- és iskolaszerek iránt is. Nagyságrendben hasonló mértékben keresték a vásárlók a tolltartókat, illetve a tollakat és tollbetéteket. Az áruházlánc „Sulira készen!” címmel szezonális katalógusba gyűjtötte az iskolakezdéshez szükséges termékcsoportokat, amelyben testnevelés órákhoz, délutáni edzésekhez kellő, kedvezményes árú sportruházat is található. A Tesco közleménye szerint az iskolaszerek közül a legfontosabb a jó iskolatáska kiválasztása: nem elég, hogy a tanszerek beleférjenek, olyan kialakításút érdemes választani, ami óvja a gyerekek hátát.