Magyar sikerek a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián

Versenyzőink három érmet nyertek a Prágában rendezett viadalon

MH/MTI – 2018.08.01. 13:38 –

Három érmet szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2018-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián Prágában - közölte az MTI-vel az MTA Nyelvtudományi Intézete.

nyelvészeti diákolimpiaA magyar csapat Prágában. Az első sorban balról a bronzérmes Vári-Kakas Andor, mellette az ezüstérmes Ugrin Bálint József illetve a másik bromzérmes Árvay-Vass Iván. Fotó: FacebookA Magyar Nyelvészeti Diákolimpia eddigi legeredményesebb csapatából a  hétfőn véget ért prágai versenyen ezüstérmes lett Ugrin Bálint József, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, és bronzéremmel jutalmazták Árvay-Vass Ivánt, valamint Vári-Kakas Andort, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjait.

Oszkó Beatrix, az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Magyar Nyelvészeti Diákolimpia alelnöke az MTI-nek szerdán elmondta, hogy 2012 óta minden nyáron magyar csapat is indul a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián, ahol idén mintegy 27 ország 40 csapata mérte össze tudását. A magyar csapatok Prága mellett megjárták többek között Kínát, Indiát, valamint Írországot is.

A versenyre olyan középiskolás diákok jelentkezését várják, akit érdekelnek a világ nyelvei, a logikai rejtvények és játékok, a kombinatorika, a matematika, az informatika. A részvételnek viszont nem előfeltétele a nyelvészetben való jártasság. 

A világversenyen a feladatok között volt például olyan, amelyben a versenyzőnek egy számára idegen nyelven írt szöveget le kell fordítania mintaszöveg és mintafordítások segítségével. 

Az, hogy ki képviselheti Magyarországot a nemzetközi versenyen, a Magyar Nyelvészeti Diákolimpián dől el. A válogató verseny első nyolc helyezettje utazhat a nemzetközi döntőre. A magyar válogatott összeállítását három online forduló előzi meg, amelyre idén 160-an regisztráltak. Az online fordulókon legjobb összpontszámot elért tanulók vehetnek részt az országos döntőn. A legjobbaknak intenzív felkészítést nyújtanak a verseny szervezői. A diákok munkáját egy egyetemi oktatókból, kutatóintézeti munkatársakból és középiskolai tanárokból álló csapat segíti.