Gépeltérítés

Állva maradt azon a repülőgépen, amelyen a férfit is szállították, így a szabályok értelmében a gép nem szállhatott fel. A nő közölte, hogy addig nem ül le, ameddig nem állítják le a migráns „deportálását”, az egész jelenetet pedig élőben közvetítette Facebookon, közben azt ismételgette, hogy az ötvenkét éves férfit „biztosan meg fogják ölni” Afganisztánban. Afganisztán területének egyik felén valóban harcok dúlnak, alacsony az életszínvonal, és gyengén muzsikál a gazdaság. Svédország békés és gazdag, továbbá tárt karokkal és bőséges juttatásokkal várja a migránsokat, nem véletlenül volt sokáig elsődleges célpontjuk.

Az afgán migráns motivációja érthető. Simán elképzelhető az is, hogy valóban végeznének vele a hazájában – akár az amerikaiak bábkormánya, akár a tálibok, akár az Iszlám Állam –, az is elképzelhető, hogy csupán azért, mert rosszkor volt rossz helyen, a menedékkérelmét elutasító hatóságok pedig tévednek, és védelemre szorul. Ahogy az is lehet, hogy köztörvényes bűnöző, aki az igazságszolgáltatás elől menekül, vagy az is, hogy csak a jó életszínvonal vonzotta, ezért megpróbálta átverni a hatóságokat – sikertelenül. Az sem kizárható, hogy a kérelme elbírálása közben tett valami törvényelleneset Svédországban, már ha nem számítjuk ide azt, hogy eleve legalább három-négy európai országban határsértést követett el, mire odajutott. Mindenesetre az egyébként vajszívű svéd hatóságok úgy látták, hogy az illető nem jogosult a menekültstátusra, ezért úgy döntöttek, hogy kitoloncolják. Persze nem kizárt, hogy az állva protestáló Elin Erssonnak igaza volt, és számos szakemberrel szemben csak ő tudja jól megítélni, hogy a migránsnak igaza van-e – vagy épp valami félreértelmezett humanizmus miatt ez az apróság nem is érdekli.

Nem tudom, nem tudhatom, ezért nem is ítélkeznék ilyen magabiztossággal – de más médiumok újságírói sem voltak nálam tájékozottabbak, amikor felállva tapsolták a lány The Guardian cikke nyomán elterjedő performance-át, amelynek stílusa kísértetiesen hasonlít a média egy részétől megszokott viselkedésre: „közvetítése” során kerek arca valóságával teljesen kitölti a kamera képét, s valójában csak a saját álláspontját ismételgeti fel-alá masírozva a repülőn. A viselkedését illető kritikákat, kérdéseket pedig saját hangjának felhangosításával nyomja el; amikor például valaki követeli, hogy üljön már le, mert a repülőgép többi, jó pár tucatnyi utasa szeretne elindulni útjára, morális jakobinusként már rá is csattintja a guillotine-t, mondván, az illetőnek fontosabb a saját ideje, mint egy emberélet. Egy az egyben hozza a social justice warrior összes sztereotípiáját: magának vindikálja a teljes igazság ismeretének és a morális ítélkezésnek a privilégiumát, közben elnyomva minden más véleményt vagy információt, saját jo­gait pedig mások rovására terjeszti ki eme vélt igazság nevében, megszegve a repülőgépen érvényben lévő szabályokat, és a törvénnyel szembemenve korlátozva legalább félszáz ember szabad mozgását.

Ami ennél nagyobb gond, hogy a nyilvánosság segítségével felül is tudta írni a szabályokat: a repülőgép személyzete nem merte leszedni a gépről, engedtek a követelésének, s ami még ennél is szomorúbb, pár utas még meg is tapsolta Erssont, aki tulajdonképpen morális erőszakot alkalmazva eltérített egy repülőgépet. Kérdés, hogyan folytatódik ez az abszurd dráma: eléri, hogy büntetlenül megússza a performance-ot, vagy azt, hogy a migránst tényleg ne toloncolják ki? Mármint nem azt, hogy felülvizsgálják az ügyét, hanem hogy pontosan az történjen, amit ő akar. Mert egy píszí demokrata úgy érvényesíti az akaratát, mint a tálibok. Erőszakkal.