Vélemény és vita
Sorsközösség
Álláspont. A kormánybuktatás, illetve a demokrácia és a jogállam helyreállítására tett megannyi kudarcba fulladt kísérlete után új csodafegyverhez nyúlna a hazai ellenzék
Különösen annak baloldali és liberális szárnya. Némely ellenzéki politikusok az ellenzék Waterloo-ja, az április 8-i választást követően brutálisan elbukott időközi megmérettetések lelki terheitől szenvedve arról kezdtek beszélni, hogy a megsemmisített ellenzék miatt Orbán magyarázkodhat majd Európában. Sőt, szemlesütve szégyenkezhet. Kínos lesz számára az, hogy Magyarországon már nem lehet plurális demokráciáról beszélni, mert a jelenlegi kormányerők az igazi demokráciát kiirtották.
A szörnyűséges helyzetben már a humorista Rokker Zsolti sem nyerhetett, nem beszélve a talpig liberális józsefvárosi civil jelöltről. A „mi vagyunk a többség” forradalmi hevülete, amely az április 8-án „elcsalt” választáson elemi erővel tört az utca népére, egy pillanat alatt szertefoszlott. Az ellenzék pártjai önként és dalolva számolják fel önmagukat, a Jobbik már jelölteket sem állít, a többiek pedig beállnak a „civilek mögé”, hogy leküzdjék az ellenzéki pártok közt lévő, egymás utálatában is megtestesülő ellentéteket.
Az LMP és a Jobbik, vagyis a 21. század pártjai önmagukat falják fel, szakadnak és bomlanak, a hasonló szlogennel alakuló Együtt már a politikai ring sarkába hajította a törülközőt, a Momentumnak pedig – nevéhez hűen – egyetlen momentuma volt, a budapesti olimpia megfúrása, aztán hosszú, méla csönd.A 20. századi pártoknál sem fenékig tejfel mostanság az élet, az MSZP sokadik megújulása sem hozott nóvumot, sőt, már-már parodisztikus, amit a parlamentben produkáltak a képviselői fizetések emelése kapcsán. Saját elnökük indítana fegyelmi eljárást a renitensekkel szemben, mert többen megszegték a frakciófegyelmet, nemmel szavaztak, miközben zokszó nélkül rábólintottak arra, hogy a frakciójuk több mint nyolcvan százalékkal nagyobb támogatást kapjon a költségvetésből.
A zavarodottság non plus ultrája, hogy a párt választmányi elnöke élő, egyenes televíziós műsorban hazudtolja meg a párt elnökét, amikor azt állítja, hogy nem volt olyan döntés a pártban, amely kötelezte volna őket a frakciófegyelem betartására. Persze erről a malőrről is a Fidesz tehet, amely „csapdát állított” azzal, hogy egy csomagba tette a pártalapítványok és frakciók állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot a képviselői fizetések emelésével. Medgyessy Péter megpuccsolásakor a szabad madarakkal vállvetve „Te is fiam, Brutus!”‑t játszó bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc persze azonnal lecsapott a magas labdára, silánynak és ocsmánynak bélyegezte egykoron szeretett pártja képviselőit, kijelentette, „nekem veletek nincs dolgom, csak a választókkal”. Hogy ne szakadjon meg a szív! A DK elnöke néhány hónapja még választási szövetségi ajánlatot kényszerített ki a szocialistákból, előtte cselszövéssel megbuktatta Botkát (akiért persze nem volt túl nagy kár), és szintúgy cselvetéssel csőbe húzta a teljes ellenzéket március idusán. Akkor azzal lépett színpadra, hogy ő a teljes ellenzéki összefogás apostola.
Az LMP, bár a „szellemi részegség” állapotában találta a táncoslábú néptribunt, bedőlt a trükknek. Olyannyira, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök az M3-as autópálya pihenőjében kezdték üldözni Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy rávegyék a hódmezővásárhelyi győztes receptre.
Annak jegyében, hogy csak a sorsközösség számít. Az értékközösség mellőzhető. Hát, most megkapták a sorsközösséget. Kamatostul.
A szörnyűséges helyzetben már a humorista Rokker Zsolti sem nyerhetett, nem beszélve a talpig liberális józsefvárosi civil jelöltről. A „mi vagyunk a többség” forradalmi hevülete, amely az április 8-án „elcsalt” választáson elemi erővel tört az utca népére, egy pillanat alatt szertefoszlott. Az ellenzék pártjai önként és dalolva számolják fel önmagukat, a Jobbik már jelölteket sem állít, a többiek pedig beállnak a „civilek mögé”, hogy leküzdjék az ellenzéki pártok közt lévő, egymás utálatában is megtestesülő ellentéteket.
Az LMP és a Jobbik, vagyis a 21. század pártjai önmagukat falják fel, szakadnak és bomlanak, a hasonló szlogennel alakuló Együtt már a politikai ring sarkába hajította a törülközőt, a Momentumnak pedig – nevéhez hűen – egyetlen momentuma volt, a budapesti olimpia megfúrása, aztán hosszú, méla csönd.A 20. századi pártoknál sem fenékig tejfel mostanság az élet, az MSZP sokadik megújulása sem hozott nóvumot, sőt, már-már parodisztikus, amit a parlamentben produkáltak a képviselői fizetések emelése kapcsán. Saját elnökük indítana fegyelmi eljárást a renitensekkel szemben, mert többen megszegték a frakciófegyelmet, nemmel szavaztak, miközben zokszó nélkül rábólintottak arra, hogy a frakciójuk több mint nyolcvan százalékkal nagyobb támogatást kapjon a költségvetésből.
A zavarodottság non plus ultrája, hogy a párt választmányi elnöke élő, egyenes televíziós műsorban hazudtolja meg a párt elnökét, amikor azt állítja, hogy nem volt olyan döntés a pártban, amely kötelezte volna őket a frakciófegyelem betartására. Persze erről a malőrről is a Fidesz tehet, amely „csapdát állított” azzal, hogy egy csomagba tette a pártalapítványok és frakciók állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot a képviselői fizetések emelésével. Medgyessy Péter megpuccsolásakor a szabad madarakkal vállvetve „Te is fiam, Brutus!”‑t játszó bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc persze azonnal lecsapott a magas labdára, silánynak és ocsmánynak bélyegezte egykoron szeretett pártja képviselőit, kijelentette, „nekem veletek nincs dolgom, csak a választókkal”. Hogy ne szakadjon meg a szív! A DK elnöke néhány hónapja még választási szövetségi ajánlatot kényszerített ki a szocialistákból, előtte cselszövéssel megbuktatta Botkát (akiért persze nem volt túl nagy kár), és szintúgy cselvetéssel csőbe húzta a teljes ellenzéket március idusán. Akkor azzal lépett színpadra, hogy ő a teljes ellenzéki összefogás apostola.
Az LMP, bár a „szellemi részegség” állapotában találta a táncoslábú néptribunt, bedőlt a trükknek. Olyannyira, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök az M3-as autópálya pihenőjében kezdték üldözni Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy rávegyék a hódmezővásárhelyi győztes receptre.
Annak jegyében, hogy csak a sorsközösség számít. Az értékközösség mellőzhető. Hát, most megkapták a sorsközösséget. Kamatostul.