Levesek mentén a történelemről

Kurzus egy ismeretlen filmnyelvhez: nem könnyen érthető a Ramen shop – Ízek a múltból című alkotás, amely az ételek fölött beszél a japán–szingapúri viszonyról

Péntek Orsolya – 2018.07.13. 01:55 –

Valaki tudja fejből, hogy milyen nyelven beszélnek Szingapúrban? És hogy mi történt ebben a kis városállamban a második világháború alatt? És azt, hogy mi a különbség a ramen és a „kínai” leves között?

Szaitó Takumi 20180713 Időnként a japán rizsföldek hűvös színeiben jelenik meg a főszereplő (Szaitó Takumi) lelkiállapota (Forrás: Cirko Film)

Akinek nem állnak rendelkezésére a fenti információk, az körülbelül a harmincadik percig nem sokat ért a Ramen shop – Ízek a múltból című, a magyar mozikban látható alkotásból, csak annyit észlel, hogy folyamatosan ismeretlen ételeket esznek benne, és az egyik szereplő halálra issza magát már a film elején.

Utána azonban, ha nem is könnyen, de összeáll a történet, amely az ételkészítésen és a receptek különbözőségein és azonosságain keresztül próbál mesélni a japán–szingapúri viszonyról, az áthordozott generációs traumákról és arról, hogy milyen identitásproblémái vannak annak, aki olyan vegyes házasságból származik, amelyben az egyik szülő és a másik szülő két, a történelemben szembekerülő nemzet tagja.

Maszato (Szaitó Takumi) egy japán étteremben ramenszakács (ez egy japán tésztalevesfajta.) Alkoholista apjával él együtt, akivel érezhetően nem jó a viszonya: a férfi azóta iszik, amióta Maszato anyja, azaz a felesége meghalt, mert nem tudja feldolgozni a veszteséget.

Abból, ahogy a fiú alázattal szól részeg apjához, már sejthető, hogy a film másfajta modorban és konfliktusok mentén játszódik majd, mintha európai vagy amerikai rendező jegyezné, és valóban: végig nagyon kell figyelnünk, hogy a minimalista játékmódból, amelyben a szereplők nem egyszer csak arcuk egyetlen grimaszával mozdulnak, megfejtsük érzelmeiket vagy állapotukat. Amikor az apja meghal, Maszato megtalálja a hagyatékában szingapúri származású édesanyja naplóját. A naplóval és a szintén megtalált fényképekkel a csomagjában elindul Szingapúrba, hogy megfejtse a múltat.

A helyi (kínai, mandarin) beszédet nem érti, saját szingapúri nagybátyjával is angolul kommunikál, ahogy azonban lassan feltárul a múlt, az tűnik a legkisebb bajnak, hogy nem érti néhai édesanyja nyelvét. Mert lassan körvonalazódik, hogy a japánok a második világháború alatt milyen kegyetlenségeket követtek el az általuk megszállt városállamban, és az is, hogy miért tagadta ki Maszato édesanyját a nagymama.

Az európai ízléshez képest rendkívül vontatottan halad a film, ugyanakkor tagadhatatlanul van valami szokatlan érzékenység és szépség abban, ahogy a rendező és az operatőr (Brian Gothong Tan) játszik az emberi arcok és a nagytotálok összehangolásával. Nem egyszer például a japán rizsföldek hűvös színeiben jelenik meg Maszato aktuális lelkiállapota, máskor egy szingapúri éjszakai városképben képeződik le az elvarázsoltsága, aki épp tanulni kezdi édesanyja kultúráját és receptjeit.

A filmben a voltaképpeni cselekmény a főzésen keresztül bonyolódik, különféle japán és kínai ételek felett, vacsora, ebéd és reggeli közben zajlik itt minden – furcsa módon mégsem zavaró ez a főzőműsorjelleg.

Csak épp végig olyan érzése van az embernek, mintha egy olyan filmnyelven kellene hirtelen beszélnie, amelyen amúgy nem beszél. És amíg el nem mélyed a japán kultúrában, valószínűleg nem is fog.

Lehet, hogy érdemes. w



Ramen shop – Ízek a múltból

japán-szingapúri filmdráma, 89 perc, 2018

Rendező: Eric Khoo



7/10