Szemléletformáló megmérettetések

Szalai Piroska: A startup javította a képet a vállalkozókról

Zováthi Domokos – 2018.07.09. 03:52 –

Befejeztük a megújulást, az elmúlt öt évben olyan új programokat indítottunk el, amelyek a fővárosi kis és közepes vállalkozások számára valós segítséget jelentenek – mondta lapunknak Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke.

szalai„Szinte minden mikrohiteles ügyfelünknek példaértékű története van” (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Hogyan értékeli a BVK idei első félévét? Több nemzetközi versenyen voltak, több patronáltjuk nyert is a nívós megmérettetéseken. Ez mennyire fokozza az elvárásokat?

–  Talán az eddigi működésünk legerősebb féléve volt az idei. Tavasszal hazai és V4-es startup versenyt is lebonyolítottunk, a nyertesek tíz nemzetközi delegáció keretében mutatkozhattak be például Lisszabonban, Madridban, Dublinban, Luxembourgban, Düsseldorfban, továbbá mind a négy visegrádi országban. Emellett idén tavasszal is folytattuk a nagy érdeklődésnek örvendő Be Smart workshopok szervezését a Bálnában. Valamint a márciusi Startup Budapest Tavasz rendezvénysorozatunk keretében a két, mostanra már hagyományos fórumunk – a hónap eleji „Budapest Nő” és a think.BDPST kísérőrendezvénye a Startup Budapest Fórum – mellett Németország legnagyobb startup versenyének, a Rheinland Pitch-nek az egyik elődöntőjét is mi szervezhettük itt Budapesten. Ez a verseny három éve indult a Rajna-parti városokban, s most először lépett ki külföldre: Budapesten, a Dunán tartotta első nemzetközi megmérettetését, s a magyar győztes a júniusi düsseldorfi döntőben sikeresen szerepelt.
Ebben a fél évben is bővítettük a partne­reink körét, márciusban a Budapesti Gazdasági Egyetemmel írtunk alá együttműködési megállapodást. A BVK az egyetlen uniós minősítésű magyar üzleti innovációs centrumként tagja a European Business and Innova­tion Centres Network (EBN) igazgatóságának, s így már több nemzetközi projektet is hozhattunk Magyarországra.
Az ősszel lesz huszonöt éve annak, hogy 1993-ban a BVK-t létrehozta a Fővárosi Közgyűlés és öt éve annak, hogy feladatul kaptuk a szervezet megújítását. Most már kimondhatjuk, hogy befejeztük a megújítást, az elmúlt öt évben olyan új programokat indítottunk el, amelyek a fővárosi kkv-k számára valós segítséget jelentenek. Az utóbbi három évben több mint tizenötezer ember vett részt a programjainkon.

–  A startup manapság már nem csupán egy ismeretlen, idegen szó. A társadalom teljes körében elfogadott lett mára ez a vállalkozási forma?

–  Hazánkban korábban a „vállalkozó” szó volt sokkal negatívabb tartalmú, mint a világon más országokban. A startup – a fiatal, innovatív, lendületes, céltudatos vállalkozó-feltaláló – úgy érzem, inkább javította a vállalkozókról az emberek fejében kialakult képet. Például a Xeropán angolt tanító Max professzorába mindenki beleszeret, aki egyszer megnyitja az alkalmazást. Hosszú a lista, ezért inkább azt javaslom, jöjjenek el majd például a Startupok éjszakájára novemberben.

–  Több kis családi, baráti kezdeményezés az önöktől kapott hitel segítségével tudta elkezdeni kisvállalkozását, van olyan kerékpárüzlet, amelyik azóta profitot is termel. Milyenek a visszajelzések?

–  A tíz főnél kisebb budapesti mikrovállalkozások részére tudunk a főváros és több kerület támogatásával maximum tízmillió forintig mikrohitelt nyújtani, s a futamidő alatt mentorálást biztosítani. A Budapest Mikrohitel programot is az utóbbi három évben újítottunk meg, s ma már igazán kiváló ügyfélkörünk van ezen a területen is. Az említett kerékpárépítő vállalkozás két műegyetemi jó barát hobbijából indult, s ért el szép sikereket. Szinte minden mikrohiteles ügyfelünknek különböző példaértékű története van. Mi pedig arra vagyunk nagyon büszkék, hogy sokkal jobb a portfóliónk minősége, mint a bankoknak általában. Tehát tényleg az életképes, fejlődni akaró vállalkozásoknak tud a főváros és a csatlakozott kerületek a programjainkon keresztül segítséget nyújtani.

– Mit terveznek az év második felében?

–  A legjelentősebb budapesti eseményünk az immár negyedik alkalommal megrendezendő Startupok Éjszakája lesz november második felében, valamint a nyár végén hirdetjük meg a következő startup versenyünket. Folytatjuk a workshopjainkat, a pontos programot a honlapon és a közösségi médiafelületeinken találják majd meg az érdeklődők. Ismét szervezünk programokat október elején a Budapest Design Weekhez kapcsolódva az alkotóknak. Az unió üzleti angyaloknak szóló ősszel induló programjába Magyarországról a BVK-t hívta meg partnerként, ezért szeptembertől a korai fázisú vállalkozásokba befektető és befektetni kívánó „angyalok” számára is szervezünk programokat.