„A család fészek, szentesített helyzet”

Bagdy Emőke: Ha az identitás azon át nyer meghatározást, hogy mink van, nem pedig az által, hogy kik vagyunk, akkor állandó veszteségnek tesszük ki magunkat, hiszen a vagyon bármikor elúszhat, elvehetik

Velkei Tamás – 2018.07.03. 03:32 –

Az ember élete egy műalkotás, ezért nem mindegy, hogy egyik kapcsolatból a másikba bukdácsolunk vagy vállvetve építünk egyet – mondta lapunknak Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. Kérdésünkre kifejtette, napjainkban az értékek devalvációja zajlik, amelynek során a család mint biztos bázis sérül, a nemi szerepek pedig bizonytalanná válnak. A pénz és a jólét előnyt élvez a családalapítással szemben, miközben materializálódnak az értékek.

bagdi-emokeA hosszú élet és a boldogság titka a párunk, a család és a barátok – mondta a pszichoterapeuta (Fotó: MH)
–  A kormány idén külön évet szentelt a családoknak, majd Családok éve Roadshow-t is indított. Ennyire kiment volna a divatból a családalapítás, hogy fontosságára az államnak ilyen intézkedésekkel kell felhívni a figyelmet?

–  Népesedéspolitikai és nemzeti ügyről van szó, hiszen a fogyasztói kultúra elterjedése elidegenedési folyamatokat gerjesztett, átível politikai rendszereken, országhatárokon és mindenütt „arat”. Ez a „diadalmenet” nagyon szomorú az emberi boldogságra és a családra nézve, illetve minden olyan helyzetre, amiből az emberi boldogság fakad. Pedig a család fészek, szociális uterus, azaz méh, szentesített helyzet, a külvilági hatásokat ez a pici rendszer fogadja be megszűrve és közvetíti a gyermeknek. A család értékközvetítő az által, hogy megadja a viselkedésmintákat, a hitrendszert, ahogyan kialakítja a személyiségnek az életrevalósághoz szükséges lelki tartalmait, hiszen a géneknek és a környezeti segítségnek köszönhetően formálódik ki a személyiség. A legfontosabb szakaszban, az első három évben, amikor még nagyobbrészt a családban élünk, épül ki a személyiség szerkezete, továbbá az alapvető működések, a szeretet- és autonómiaképesség, a kötődni tudás. A konzumkultúra az alapvető boldogságot aknázza alá, azokat a közösségeket és helyzeteket számolja föl, amelyek az embert boldoggá tehetnék.

–  Mitől vagyunk igazán boldogok?

–  A Harvard Egyetemen hetvenöt éve zajlik folyamatosan egy kutatás, amely éppen ezt vizsgálja. Mindig ugyanaz a három végez az élen: ha van párunk, akit szeretünk, és a szeretet kölcsönös, ha biztos családi kötelékben élünk, és ha van egy szűk, ám jelentős baráti körünk. Vagyis három kis kör: a párunk, a család, és a barátok. Ez tartja meg az embert, ez az egészség, a boldogság, a hosszú élet titka. És a konzumkultúra éppen ezeket károsítja.

–  Menjünk vissza az alapokhoz! A biblikus időktől kezdve az élet alapegysége a család. Minek a hatására változott ez meg?

–  Nincs ellenvetés tudományosan arra nézve, hogy ép személyiség nevelése szempontjából a család nélkülözhetetlen. De, ha mi nem kapcsoljuk ehhez azt a szót, hogy rendeltetés vagy küldetés, akkor a családról nem tudunk érvényesen szólni. Mert hiszen mi a család? Nő és férfi szerelmi alapon született, életre szóló szövetsége, azért, hogy továbbvigye az életet. A megszülető gyermekkel születik meg a család is, azaz a család életbölcső. Az úgynevezett élettörvény az alapja minden filozófiának, erre épülnek az alapvető társadalmi törvények, amelyek már Hammurapi törvénykönyvében megtalálhatók, de ez áll a Bibliában, a Tórában, a Talmudban, a szent könyvekben.

–  Minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle.

–  Valóban fontos, hogy a törvény betartatásához járuljanak szankciók. Émile Durkheim szociológus már a XIX. század végén megfogalmazta anómiaelméletét, amely szerint, ha a törvény életszabályozó ereje megrendül, akkor az emberek elbizonytalanodnak, aminek következtében egyre inkább előáll az élet értelmének megkérdőjelezése. Ha nem véd bennünket a törvény, mihez tartsuk magunkat? Ha a mihez tartási cölöpök eltűnnek, etikai relativizmus léphet föl, vagyis, szabad az, amit csak akarunk és semminek nincs következménye.

–  Ez a relativizmus kezdi ki a család intézményét?

–  Sokkal összetettebb a folyamat. Az etikai relativizmus a szabályozókat, a határokat tágítja ki. Átértelmezi például a család fogalmát, ami nem marad eredeti értelmezésben, vagyis nő és férfi szövetségeként azért, hogy továbbvigyék az életet. Kopp Máriáék a magyarok lelkiállapot-vizsgálatban azt mutatták ki, hogy sajnos a magyar népesség az anómia állapotában van, mintegy hetven százalékban depressziós, annak enyhe, közepes vagy súlyos fokú változatában. Ehhez bizonyosan hozzájárul a biztonság megrendülése, a párkapcsolatok és családi élet megváltozása.

–  Úgy érti, mindez annak a folyománya, hogy megrendült a család intézménye?

–  A házasság fogalma legalábbis fellazult, sőt, a genderelmélet hatására a jelentéshatárai nemektől független párkapcsolatra tágultak. Az 1995-ös pekingi ENSZ Nőszövetségi Esélyegyenlőségi kongresszus ajánlása óta átdefiniálták a házasság jelentését. Az Egyesült Államokban közvéleményi nyomásra nyitották ki a házasságkötés kereteit azonos neműekre is. De a törvényt nem szabályozhatja a közvélemény, az alapigazságra, miszerint az élet továbbviteléhez nő és férfi kell, nem lehet nyomást gyakorolni. A házasság fogalmát ne sértsük, az együttélést ne nevezzük annak. Persze élhet bárki bárkivel, csak ne nevezzük házasságnak, ha definitíve nem az.

–  Mi lesz ennek a következménye?

–  A család mint biztos bázis megsérül, a nemi szerepek bizonytalanná válnak. A személyiség érési, felnőtté válási útja késedelmes, hiányosak a női-férfi azonosulási minták, a fia­talokat nem vonzza az elköteleződést és felelősségvállalást kívánó házasság. Kevesebb az igazi családalapítás, a hosszútávra vállalt kötelék. A pénz és a jólét előnyt élvez a családalapítással szemben, miközben materializálódnak az értékek, fogyasztó óriáscsecsemővé degradálódunk. Ha viszont az identitás azon át nyer meghatározást, hogy mim van, nem pedig az által, hogy ki vagyok, akkor állandó veszteségnek tesszük ki magunkat, hiszen a vagyon bármikor elúszhat, elvehetik, továbbá soha nem tudjuk meg, mások önmagunkért vagy a pénzünkért szeretnek. A tárgyia­suló kapcsolatok világában egyszer csak azt vesszük észre, hogy azok is materializálódó értékek szerint működnek. Ha nincs elköteleződés, felelősségvállalás, akkor elhasználó, kihasználó és „eldobó” kapcsolatok működhetnek. Ugyanis kapcsolatot sem javítunk, ha elromlott, keresünk másik partnert.

–  Ilyen körülmények között nehéz beszélni elköteleződésről, felelősségvállalásról és adni tudásról.

–  Ebben a közegben sokan mondják, „dehogyis fogok én megházasodni, igát venni a nyakamba„. Elvész az emelkedettség, ami szerepel a házasság fogalmában. Az ember élete egy műalkotás, ezért nem mindegy, hogy egyik kapcsolatból a másikba bukdácsolunk vagy vállvetve építünk egyet. Értékek devalvációja zajlik, a házasság már nem érték, pedig az identitáskutatás azt vizsgálja: felmérjük, felnőtt vagy-e. Amíg gyermek voltál, folyton csak kaptál, lássuk, adni tudsz-e? Adj képességeidből a világnak, építs családot, amelyben az apai és anyai erők egyaránt működnek. Mert más potenciálokkal rendelkezik a nő és a férfi: a szabályozó erő kiegészül a szeretettel és viszont, a kettő csak együtt építő erő. Miért ne legyen a férfi a teremtés koronája, ha a párja őt érdeme szerint megkoronázza, és a nő természetesen királynő a koronás fő mellett. Ez lehetne az igazi emancipáció, az egyenrangúságra esélyes felek szövetsége.
A nő szülési és gyermeknevelési érté­keit egyébként sem hoztuk összhangba a férfi értékekkel, sem erkölcsi, sem anyagi tekintetben. Egy nő ma is inkább férfi teljesítmény értékekben mérődik, és nem abban pél­dául, hogy képes gyermeknek életet adni, holott nőisége értékét királyi magaslatra kellene emelni, mert ő az, aki továbbviszi az életet.

–  Mit eredményezhet a házassági szövetség változása rövid és hosszú távon?

–  Benda József A szakadék szélén című könyvében 2016-ban leírta, a családok nagy része ma a házasság szentsége nélküli kötésben él, a gyerekek tizenhét százaléka már ilyen „családba” születik. Növekszik a szinglik aránya is, a huszonöt-harminc év közötti fiatalok negyven százaléka még nem élt párkapcsolatban, s tíz éven belül a nők közel kétharmada házasság nélkül fogja leélni az életét.

–  Mennyire befolyásolja a népesedés ügyét, a nemzetlétet a nemi szerepek és a család erodálódása?

–  Annak megértéséhez, hogy idehaza milyen károkat okozott már korábban is, vissza kell mennünk a Rákosi-korszakig, amikor a gyárakban, földeken agyondolgoztatott, anyaszerepéből kényszerűen kimozdított nők kapcsolata együttléthiányossá vált gyermekeikkel. Ezáltal az alapvető, biológiailag megalapozódó kötődési, idegrendszeri minta sérülhetett a gyerekekben. Akinek bizonytalan a kötődési alapprogramja, sokkal nehezebben tud később ragaszkodni, szeretni, elköteleződni, hűségesnek lenni. A másik véglet a Ratkó-korszak volt, amikor sok gyermek született, de ugyancsak hiányoztak az anyasági szerepfeltételek. Ezen csak a hároméves gyes enyhített valamit később. Nehezen, vagy nem is pótolható, amit a korai szakaszban nem kap meg a gyermek. Konrad Lorenz, a klasszikus összehasonlító magatartáskutatás úttörője írta le az öröklött, úgynevezett kiváltott mechanizmust, amelynek lényege, hogy a fejlődésnek több szenzitív fejlődési szakaszában életre szóló mély bevésődéseknek, imprintingeknek kell keletkeznie az agyban. Ha nincs meg a kulcsinger, akkor egy genetikai potenciál, képletesen szólva nem lesz felébresztve Csipkerózsika-álmából. Vagyis, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink szülők legyenek, a felnövekedés időszakában meg kell kapniuk a jövendő, megfelelő viselkedés kibontakozásához szükséges anyai, apai, szülői kulcsingereket és viselkedési mintákat.

–  Köztudott, hogy mélyen hívő. Milyen segítséget nyújthatnának az egyházak a fiataloknak, hogy családot alapítsanak?

–  Az egyházak le vannak maradva a segítségnyújtásban, a kommunikációs felkészültség terén. A fiatalok nyelvén kellene kommunikálniuk, az általuk használt internetes fórumokon, sőt kizárólag velük foglalkozó eseményeket rendezni, emellett olyan lehetőségeket teremteni, ahol a fiatalok kulturáltan megismerkedhetnének. Szükséges volna segíteni őket a felnőttségre felkészülésben. Itt visszatérnék arra amiről korábban is beszéltem, tizenöt-húsz éves kor között elengedhetetlen kialakítani a fiataloknak a jövőre vonatkozó terveit, céljait. Meg kéne fogalmazniuk az életük értelmét, hogy mi végre élnek, mi a dolguk a világban, merre tartsanak és hogyan éljenek, hogy igazán szeressék és tovább is vigyék az életet.