Vélemény és vita
A gyerek büdös?
Anyáink, nagyanyáink, apáink, nagyapáink tisztában voltak vele, hogy az élet értelme jórészt nem más, mint annak továbbadása, különösen olyan helyzetekben, amikor arra nagy szükség van
Azért nem szülök, mert a gyerek büdös. Ezt, vagy valami hasonlót mondott nemrégiben az egyik internetes portál stábjának egy amúgy nem éppen ostobának vagy tanulatlannak tűnő nőci, aki aztán mégis csak eget verő ostobaságáról és mérhetetlen önzéséről tett ezzel tanúbizonyságot.
Erre gondolt Vidéki Lajos, amikor megnézte az összeállítást, amelyben sajnos csak az interjúalanyok alig negyede mondott az ügy, fogyásunk megállításának szempontjából kedvező mondatokat. Vidéki Lajost, aki a szépemlékű Fekete Gyula bácsi ideje óta figyeli ezt a kilátástalannak tűnő küzdelmet, eme kijelentés bizony kizökkentette legendás nyugalmából, abból az eddig vallott hozzáállásból, hogy bizonyos dolgokat jó érzelmek nélkül felülről, nagy távolságból figyelemmel kísérni. De itt elvesztette legendás béketűrését, kinyílt a zsebében a bicska, a keze ökölbe szorult és csúf, nyomdafestéket nem tűrő szavakat kiabált.
Önzés, önzés, bűnös és mérhetetlen önzés. Erre a következtetésre jutott aztán lehiggadva Vidéki Lajos, mikor körbejárta a problémát. És mindjárt olyan, manapság már elfelejtett dolgok jutottak eszébe, mint az, hogy Magyarországon két nagy demográfiai hullám is követte az elvesztett háborúkat. Amikből az első csupán csak az ország kétharmadát vitte magával, de azok, aki utána elmenekültek a román és a cseh, vagy a jugoszláv impérium elől, azok, akik hosszú évekig holtvágányokra tolt vagonokban laktak, azok is vállaltak szép számmal gyermeket. És azok is, akiket a „felszabadítók” megbecstelenítettek, azok is, akiknek a bombázásokban, harcokban, szabad rablásokban mindenük odaveszett. Nem azon aggódtak, hogy nem lesz hová tenni, mivel etetni, mert ezek az indokok hangzanak el minden olyan felmérésben, amiben arról vallanak a szülőkorban lévő nők, hogy ők éppen most miért nem. Nem, a mi anyáink, nagyanyáink, apáink, nagyapáink valahol még tisztában voltak azzal, hogy az élet értelme jórészt nem más, mint annak továbbadása, különösen olyan helyzetekben, amikor arra nagy szükség van.
Vidéki Lajos azt is tudta, hogy amikor napjainkban a szociológus, vagy inkább a kérdezőbiztos eljut a felmérésben a „hány gyermeket szeretne” pontig, akkor szinte senki, egy tizenéves sem áll meg három alatt általában. Hogy aztán hogyan fogy el az a három egyre, vagy még arra sem, azon sokat tanakodtak már az erre illetékesek is. És többnyire arra a megállapításra jutottak, hogy hiába lenne meg az a bizonyos anyagi biztonság, az előre szépen megrakott családi fészek a berendezett gyermekszobával és a havonta fixen az Állambácsitól megérkező jövedelmekkel, valahogy ezek a nagy lendülettel tett vállalások akkor is elolvadnának. Hogy miért is, arra némelyek az európai civilizáció magas fejlettségi szintjét, egyben hanyatlását emlegetik. Azt, hogy a 21. századra bolygónk fejlettebb részein nem annak továbbadásában vélik megtalálni az élet értelmét, hanem mondjuk a karrierépítésben, az anyagi és szellemi gyarapodásban, és hát mindenféle kedvtelésekben, divatokban, szórakozásokban, élvezetekben. A pesszimistábbak már arról is beszélnek, hogy a folyamat megállíthatatlan, hogy a lejtőn nincs megállás, hiábavalók például Magyarországon a már megvalósított és a megelőlegezett kormányzati intézkedések.
Az, hogy egyes női szélsőségesek arról nyilatkoznak, hogy a hatalom csak ne használja az ölüket, amihez kizárólagos joguk van, az csak egy kisebbség hangoskodása Vidéki Lajos szerint is. Aki még jól emlékezik Kolozsvár egykor regnáló polgármesterére, Funarra. A magyarfaló városvezető azt találta mondani egyszer, hogy a magyar nők csak azt szeretik és tudják is csinálni, ami a gyermekáldáshoz vezet, de szülni, azt már nem akarnak, nem szeretnek. Mondta ezt úgy, hogy magyar volt a felesége, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy minden híresztelés ellenére Erdélyt is bizony jórészt úgy vesztettük el, hogy a valóban alacsonyabb szinten élő románok szépen, lassan, komótosan teleszülték azokat a területeket, ahol néhai nagybirtokosaink révén megkapaszkodhattak. És arról is olvasott már Vidéki Lajos, hogy hasonló a helyzet Izraelben is, ahol a palesztinok megállíthatatlanul szaporodnak, míg a jólétben élő zsidóság elöregszik, és egyre csak fogy, és a bevándorlás is véget ér egyszer.
Idáig jutott gondolataiban Vidéki Lajos, és töltött is magának egy kupica pálinkát nyomban. Hogy háborgó lelke megnyugodjon, mármint a magyar/európai jövővel kapcsolatban.
Erre gondolt Vidéki Lajos, amikor megnézte az összeállítást, amelyben sajnos csak az interjúalanyok alig negyede mondott az ügy, fogyásunk megállításának szempontjából kedvező mondatokat. Vidéki Lajost, aki a szépemlékű Fekete Gyula bácsi ideje óta figyeli ezt a kilátástalannak tűnő küzdelmet, eme kijelentés bizony kizökkentette legendás nyugalmából, abból az eddig vallott hozzáállásból, hogy bizonyos dolgokat jó érzelmek nélkül felülről, nagy távolságból figyelemmel kísérni. De itt elvesztette legendás béketűrését, kinyílt a zsebében a bicska, a keze ökölbe szorult és csúf, nyomdafestéket nem tűrő szavakat kiabált.
Önzés, önzés, bűnös és mérhetetlen önzés. Erre a következtetésre jutott aztán lehiggadva Vidéki Lajos, mikor körbejárta a problémát. És mindjárt olyan, manapság már elfelejtett dolgok jutottak eszébe, mint az, hogy Magyarországon két nagy demográfiai hullám is követte az elvesztett háborúkat. Amikből az első csupán csak az ország kétharmadát vitte magával, de azok, aki utána elmenekültek a román és a cseh, vagy a jugoszláv impérium elől, azok, akik hosszú évekig holtvágányokra tolt vagonokban laktak, azok is vállaltak szép számmal gyermeket. És azok is, akiket a „felszabadítók” megbecstelenítettek, azok is, akiknek a bombázásokban, harcokban, szabad rablásokban mindenük odaveszett. Nem azon aggódtak, hogy nem lesz hová tenni, mivel etetni, mert ezek az indokok hangzanak el minden olyan felmérésben, amiben arról vallanak a szülőkorban lévő nők, hogy ők éppen most miért nem. Nem, a mi anyáink, nagyanyáink, apáink, nagyapáink valahol még tisztában voltak azzal, hogy az élet értelme jórészt nem más, mint annak továbbadása, különösen olyan helyzetekben, amikor arra nagy szükség van.
Vidéki Lajos azt is tudta, hogy amikor napjainkban a szociológus, vagy inkább a kérdezőbiztos eljut a felmérésben a „hány gyermeket szeretne” pontig, akkor szinte senki, egy tizenéves sem áll meg három alatt általában. Hogy aztán hogyan fogy el az a három egyre, vagy még arra sem, azon sokat tanakodtak már az erre illetékesek is. És többnyire arra a megállapításra jutottak, hogy hiába lenne meg az a bizonyos anyagi biztonság, az előre szépen megrakott családi fészek a berendezett gyermekszobával és a havonta fixen az Állambácsitól megérkező jövedelmekkel, valahogy ezek a nagy lendülettel tett vállalások akkor is elolvadnának. Hogy miért is, arra némelyek az európai civilizáció magas fejlettségi szintjét, egyben hanyatlását emlegetik. Azt, hogy a 21. századra bolygónk fejlettebb részein nem annak továbbadásában vélik megtalálni az élet értelmét, hanem mondjuk a karrierépítésben, az anyagi és szellemi gyarapodásban, és hát mindenféle kedvtelésekben, divatokban, szórakozásokban, élvezetekben. A pesszimistábbak már arról is beszélnek, hogy a folyamat megállíthatatlan, hogy a lejtőn nincs megállás, hiábavalók például Magyarországon a már megvalósított és a megelőlegezett kormányzati intézkedések.
Az, hogy egyes női szélsőségesek arról nyilatkoznak, hogy a hatalom csak ne használja az ölüket, amihez kizárólagos joguk van, az csak egy kisebbség hangoskodása Vidéki Lajos szerint is. Aki még jól emlékezik Kolozsvár egykor regnáló polgármesterére, Funarra. A magyarfaló városvezető azt találta mondani egyszer, hogy a magyar nők csak azt szeretik és tudják is csinálni, ami a gyermekáldáshoz vezet, de szülni, azt már nem akarnak, nem szeretnek. Mondta ezt úgy, hogy magyar volt a felesége, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy minden híresztelés ellenére Erdélyt is bizony jórészt úgy vesztettük el, hogy a valóban alacsonyabb szinten élő románok szépen, lassan, komótosan teleszülték azokat a területeket, ahol néhai nagybirtokosaink révén megkapaszkodhattak. És arról is olvasott már Vidéki Lajos, hogy hasonló a helyzet Izraelben is, ahol a palesztinok megállíthatatlanul szaporodnak, míg a jólétben élő zsidóság elöregszik, és egyre csak fogy, és a bevándorlás is véget ér egyszer.
Idáig jutott gondolataiban Vidéki Lajos, és töltött is magának egy kupica pálinkát nyomban. Hogy háborgó lelke megnyugodjon, mármint a magyar/európai jövővel kapcsolatban.