Vélemény és vita
MSZP: Harc van, arc nincs
Álláspont. Nem szívesen idéznék abból, ahogyan a politikai elemzők – egyébként oldalfüggetlenül – értékelték a szocialisták vasárnapi kongresszusa kapcsán a párt sokadik, tisztújítással is párosuló megújulását
Volt, aki azt mondta, teljesen mindegy, ki az új elnök, ha nem Tóth Bertalan lenne, az ugyanúgy bukáshoz vezetne. Akadt olyan is, aki úgy értékelt, a szocialisták nem válaszolták meg a hogyan továbbot sem. Szép kis kongresszus az, amely éppen csak a hogyan továbbról nem dönt. Arról, merre van az előre.
Igaz, arra sem adtak választ, merre van a hátra. Mi a helyzet azzal a fránya múlttal, akárcsak a közelmúlttal, amely során hónapról hónapra újabb történelmi mélypontra süllyedt a párt támogatottsága.
A színházi közhely szerint új műsorhoz új férfi kell, ennyiben a tisztújítás valóban elérte a célját. Az egykor „Kis Moszkvaként” emlegetett Pécs főnixmadárként támadt fel: az elnök pécsi lett, az elnökhelyettes is, az egykori pártpénztárnok újra a párt meghatározó embere, szintúgy odavalósi. A pécsiek mindig erősek voltak, Szili Katalin idejében is. Amikor 2004-ben Medgyessy lemondott a miniszterelnökségről, élő embernek nem jutott eszébe az elnökségben, hogy éppen Gyurcsány Ferenc legyen az utód. Kiss Péterben és Veres Jánosban gondolkodtak, amikor Pécsről betoppant Toller László, s megmondta a frankót: „Meg vagytok ti őrülve, amikor itt van a Feri is!”
Legkevesebb eddig kellett volna visszamenni a történelemben, a múlt feltárásában vasárnap. De a múlt, úgy tűnik, szóba sem került. Nem hogy Gyurcsányig, Botka Lászlóig sem mentek vissza. A legutolsó pártelnöknél is beérték annyival, kapjon egy kis ejnye-bejnyét, mert lemutyizott a liberálisokkal a hatvanmilliós támogatásról, felhatalmazás nélkül. Ha az elemző-értékelő munka Botkáig sem ért, hogyan került volna szóba az, ami például Mesterházy Attila elnökségének időszakához fűződik, s amelyről a párt korábbi elnöke, Kovács László azt mondta a lapunknak adott interjúban, hogy Mesterházy hat évvel ezelőtt lefejezte saját pártját.
Ez azért sem került szóba, mert Mesterházy, erős hátországával, újra csatába szállt. A kongresszus így nem szólt egyébről, mint két – olykor egymást is utáló – erőközpont embereinek csatározásáról, amelyben a puchisták kis különbséggel legyűrték a mesterházystákat. Kis cselvetéssel, Kunhalmi Ágnest is bevonva a játszmába. Ebbe igazán nem fért már bele a választási eredmények értékelése. Program meg pláne nem. Hogy is lett volna ilyen, amikor az egyik elnökjelölt, Szanyi Tibor azzal kampányolt, hogy szántsák be a pártot, Kunhalmi sejtelmes szociálisdemokrácia-modellt ígért, ami nála annyit jelentett, hogy minden pénzt az emberekre kell fordítani. A lemez azonban az egészségügynél és az oktatásnál elakadt, azóta is recseg. Mesterházy programjáról pedig annyit tudhattunk meg, hogy a választó szívéhez kell eljutni.
Ebből a kongresszusra már csak a harc maradt meg. A legvérmesebb Ujhelyi István, akiből egyébként nem kértek a küldöttek, egyenesen dárdákkal rontana a Fideszre, az új elnök pedig nem akar olyan MSZP-t, amelyik a NER spájzpolcán lekvárként ücsörög. Pedig az MSZP nem a Fidesz spájzpolcán lekvár, sokkal inkább egy olyan emberén, akitől hét éve nem tud megszabadulni. Semmit nem tett azért, hogy Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök végre beváltsa 2006-ban, Balatonőszödön párttársainak tett ígéretét. „És írok majd ki…szott jó könyveket a modern magyar baloldalról.”
Az MSZP elnökének helyében beérném azzal is, ha Gyurcsány kötcsei birtokán bioparadicsomot termesztene. Lehetne akár ő a modern kori Micsurin.