MSZP: Harc van, arc nincs

Volt, aki azt mondta, teljesen mindegy, ki az új elnök, ha nem Tóth Bertalan lenne, az ugyanúgy bukáshoz vezetne. Akadt olyan is, aki úgy értékelt, a szocialisták nem válaszolták meg a hogyan továbbot sem. Szép kis kongresszus az, amely éppen csak a hogyan továbbról nem dönt. Arról, merre van az előre.

Igaz, arra sem adtak választ, merre van a hátra. Mi a helyzet azzal a fránya múlttal, akárcsak a közelmúlttal, amely során hónapról hónapra újabb történelmi mélypontra süllyedt a párt támogatottsága.

A színházi közhely szerint új műsorhoz új férfi kell, ennyiben a tisztújítás valóban elérte a célját. Az egykor „Kis Moszkvaként” emlegetett Pécs főnixmadárként támadt fel: az elnök pécsi lett, az elnökhelyettes is, az egykori pártpénztárnok újra a párt meghatározó embere, szintúgy odavalósi. A pécsiek mindig erősek voltak, Szili Katalin idejében is. Amikor 2004-ben Medgyessy lemondott a miniszterelnökségről, élő embernek nem jutott eszébe az elnökségben, hogy éppen Gyurcsány Ferenc legyen az utód. Kiss Péterben és Veres Jánosban gondolkodtak, amikor Pécsről betoppant Toller László, s megmondta a frankót: „Meg vagytok ti őrülve, amikor itt van a Feri is!”

Legkevesebb eddig kellett volna visszamenni a történelemben, a múlt feltárásában vasárnap. De a múlt, úgy tűnik, szóba sem került. Nem hogy Gyurcsányig, Botka Lászlóig sem mentek vissza. A legutolsó pártelnöknél is beérték annyival, kapjon egy kis ejnye-bejnyét, mert lemutyizott a liberálisokkal a hatvanmilliós támogatásról, felhatalmazás nélkül. Ha az elemző-értékelő munka Botkáig sem ért, hogyan került volna szóba az, ami például Mesterházy Attila elnökségének időszakához fűződik, s amelyről a párt korábbi elnöke, Kovács László azt mondta a lapunknak adott interjúban, hogy Mesterházy hat évvel ezelőtt lefejezte saját pártját.

Ez azért sem került szóba, mert Mesterházy, erős hátországával, újra csatába szállt. A kongresszus így nem szólt egyébről, mint két – olykor egymást is utáló – erőközpont embereinek csatározásáról, amelyben a puchisták kis különbséggel legyűrték a mesterházystákat. Kis cselvetéssel, Kunhalmi Ágnest is bevonva a játszmába. Ebbe igazán nem fért már bele a választási eredmények értékelése. Program meg pláne nem. Hogy is lett volna ilyen, amikor az egyik elnökjelölt, Szanyi Tibor azzal kampányolt, hogy szántsák be a pártot, Kunhalmi sejtelmes szociálisdemokrácia-modellt ígért, ami nála annyit jelentett, hogy minden pénzt az emberekre kell fordítani. A lemez azonban az egészségügynél és az oktatásnál elakadt, azóta is recseg. Mesterházy programjáról pedig annyit tudhattunk meg, hogy a választó szívéhez kell eljutni.

Ebből a kongresszusra már csak a harc maradt meg. A legvérmesebb Ujhelyi István, akiből egyébként nem kértek a küldöttek, egyenesen dárdákkal rontana a Fideszre, az új elnök pedig nem akar olyan MSZP-t, amelyik a NER spájzpolcán lekvárként ücsörög. Pedig az MSZP nem a Fidesz spájzpolcán lekvár, sokkal inkább egy olyan emberén, akitől hét éve nem tud megszabadulni. Semmit nem tett azért, hogy Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök végre beváltsa 2006-ban, Balaton­őszödön párttársainak tett ígéretét. „És írok majd ki…szott jó könyveket a modern magyar baloldalról.”

Az MSZP elnökének helyében beérném azzal is, ha Gyurcsány kötcsei birtokán bioparadicsomot termesztene. Lehetne akár ő a modern kori Micsurin.