A migráció tünet, nem a betegség

Dezső Tamás: Az iszlám világ és a szubszaharai Afrika népességnövekedése harminc év alatt több lesz, mint az Európai Unió teljes jelenlegi lakossága

Ulicza Tamás – 2018.06.14. 02:08 –

Új mederbe kell terelni a migrációról szóló diskurzust – mondta lapunknak Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, az egyetem bölcsészettudományi karának volt dékánja, miután összevetette közel-keleti tapasztalatait a demográfiai adatokkal.

Dezső Tamás 20180614 Dezső Tamás egyetemi tanár gyakran jár Iraki Kurdisztánban (Fotó: Ficsor Márton)

–  Mi indította el a bevándorlási és menekülthullámot?

–  Visszatekintve mindazok a drámai események, amelyek megrázták Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, főleg az Arab Tavasz és az ebből kinövő feszültségek. Autokratikus világi rendszerek buktak meg, és autokratikus vallási rendszerek próbálták a helyüket átvenni több-kevesebb sikerrel, ami Európa és a világpolitika szempontjából csalódás volt, mert Nyugat-Európa azt gondolta, hogy a muszlim világot átugrathatja a történelmi fejlődés néhány olyan fokán, amit az nem járt be, és a nyugati típusú plurális demokráciát honosíthatja meg. Ez persze tévedés volt, ha megkérdeztek volna egy szakértőt, az megmondta volna, hogy ez nehezen fog menni. Mind az Arab Tavasz, mind a belőle kinövő Iszlám Állam-jelenség és a migrációs/menekültválság csak tünete egy betegségnek. Az, hogy Európa a tüneteket sem tudta kezelni, a lázat sem tudta csillapítani, önmagáért beszél.

–  Miért nem tudja Európa kezelni a migrációs válságot?

–  A valós okok megkeresése nem volt eddig a fókuszban. A V4-es „Európa jövője” konferencián ezért beszéltem kizárólag történeti demográfiáról. Azért használtam kizárólag az ENSZ számait, hogy azokon az alapokon állva vitatkozzunk, amelyeket a világszervezet is használ javaslatainak elkészítéséhez. Ha ezeket az adatokat megnézzük, akkor világossá válik, hogy 1955 és 2015 között a muszlim világ népessége 454 százalékkal nőtt. Most 879 millió muszlim él Afganisztán és Marokkó között. Ha megnézzük az ENSZ előrejelzéseit, akkor azt látjuk, hogy a következő harminc évben további 403 millió fős népességnövekedés várható csak ebben a térségben. Ehhez hozzá kell még számolni a szubszaharai Afrikát, amelynek lakossága akár 150-200 millió fővel is nőhet. Tehát a migrációs szempontból potenciális kibocsátó régió népességének növekedése nagyobb lesz, mint az Európai Unió teljes jelenlegi lakossága.

–  Akkor eddig nem a lényegről folyt a vita?

–  A migrációról szóló eddigi diskurzusok nagyon fontos elemeket érintettek: biztonságpolitika, terrorfenyegetettség, közbiztonság, nők helyzete, civilizációs különbségek, hogy viszonyulnak az érkezők az európai jogrendhez. Ugyanakkor a számokat nézve úgy gondolom, hogy a diskurzust más mederbe kell terelni. Ez a népességnövekedés olyan fenyegetés mind Európára, mind az adott államokra nézve, amelynek a kezelését azonnal el kell kezdeni. Ezeket az övezeteket el kell kezdeni módszeresen támogatni. Persze nem feltétlenül úgy, ahogy most már bizonyos pénzügyi körök is mondják. A világ erőforrásait vizsgáló World Resources Institute szerint 2040-re ez az övezet Afganisztántól Marokkóig, beleérte a Mediterráneum európai oldalát is, szinte teljesen ki fog száradni. Az édesvízkészlet csökkenése drámaian korlátozni fogja ezeknek a területeknek az eltartóképességét. Emellett a villanymotoros autók elterjedése miatt csökkenni fog a kereslet a finomított szénhidrogének iránt, és sok érintett ország jellemző módon olajkereskedemből él. Ezek a várható hatások nemcsak az Európai Unióra, de az adott országokra is veszélyt jelentenek, ezért kell kölcsönösen együttműködésre törekedniük.

–  Megoldást jelenthet erre a bevándorlók európai befogadása?

–  Ha megnézzük a demográfiai adatokat, akkor látszik, hogy a korlátlan befogadás elve teljesen komolytalan. A történelemből pontosan tudjuk, hogy a nagy világhódító törekvéseknek mindig volt egy ideo­- lógiai, erkölcsi üzenete, aminek az volt a feladata, hogy eltakarja a valós, politikai és gazdasági indokokat. Itt is azt látom, hogy ez a korlátlan befogadó identitás olyan Európát vizionál, amit veszélyesnek tartok. Ha elfogadjuk azt, hogy Európának évente be kéne fogadnia 1,5-2 millió bevándorlót, az harminc év alatt 45-60 millió ember, jellemzően a muszlim világból. Ez végletesen és végzetesen megváltoztatná Európa kulturális, politikai, etnikai és civilizációs összetételét, és nem vagyok benne biztos, hogy jó irányba.

–  Ön szerint mi a valós ok?

–  Volt olyan elképzelés, hogy a demográfiai hanyatlás miatt az unión kívülről kellene hozni olyan dolgozókat, akik képesek biztosítani az európai szociális ellátórendszert. Amúgy ehhez nem feltétlen kellenének muszlimok, lehet hozni olyan munkavállalókat, akik nem vallanak más civilizációs értékeket. De hogy ez a valós ok, vagy ez is máz volt-e? Ezt akkor tudhatjuk meg, ha megtaláljuk a választ az ősi latin kérdésre: Cui prodest? – azaz kinek az érdeke? Érdemes megvizsgálni, hogy állnak a világ vezető pénzügyi körei ehhez a kérdéshez. Sokat beszélünk a fenntartható fejlődésről, de ez alatt a legtöbbször a környezetre gondolunk, ugyanakkor a globális tőkepiacnak is szüksége van folyamatos, fenntartható fejlődésre, és ennek útjában állnak a lokális nemzeti érdekek, például a vámok vagy a különböző helyi adórendszerek. Nem gondolom, hogy létrejöhet egy olyan ideáltipikus univerzális, a nyílt társadalom elvein alapuló rendszer, ahol mindenki egyenlő, és nincsenek helyi, nemzeti érdekek. Erről a nyugati liberális körökben táplált új álomról folyt egy diskurzus, amelyben mindenkit megkérdeztek, hogy milyen Európát szeretne, csak a muszlimokat nem. Ennek az álomnak a legnagyobb ellensége a más civilizációból érkezett bevándorló vagy menekült, aki ezeknek a nyugati típusú demokráciáknak sok vívmányát nem érti, nem értékeli, nem tiszteli, és le akar- ja bontani. Feloldhatatlan ellentét van Európa jövőképe és az eszközként használt betelepítés, bevándorlás, menekültáradat világnézete és civilizációs háttere között.

–  Miért tartja őket a nyílt társadalom legnagyobb ellenségének?

Ők nem hisznek egy ilyen társadalomban. Család, nagycsalád, klán, törzs felépítésű szervezetben élnek. Iraki Kurdisztánban láttam ezt: van az államhatalom, a köztársaság, annak van egy autonóm régiója, Kurdisztán, teljes közigazgatással. De ismerek egy ottani sejket, akitől a polgármester és a tartományi helytartó is időpontot kér. Épp ott voltam vendégségben, amikor bejött két kurd falubeli, hogy a sejk tegyen igazságot egy peres ügyben. Nem a bíróságra vagy a hivatalba mentek. Ez a sejk nagybirtokos, ő uralja Kelet-Kurdisztánban a Peshdar-völgyet, hatezer embert tud fegyverbe szólítani, ha kell. Az európai ember el sem tudja képzelni, hogy ezeket a társadalmakat több ezer év állami létezés után is mennyire áthatja a családi, törzsi alapú társadalmi szerveződés. Mindenki tudja, melyik klánhoz tartozik. Az átlagos muszlim családmodell egy feleséggel számolva úgy néz ki, hogy van öt gyerek, 25 unoka, 125 dédunoka, több száz nagybácsi és nagynéni, és ez a szűk család. Az Erbili Egyetem rektora, Ahmed Dezaye kiváló vegyész, de ugyanakkor a Dezaye törzs egyik vezetője is, és tőle tudom, hogy a törzs tagjai csaknem tízezren vannak és nyolc klánra tagozódnak, de mindenkiről tudják, hogy merre van a világban, és a klánok vezetői időnként leülnek megbeszélni a törzs ügyeit, és segítik egymást. Európa nem érti, milyen erős az a szövet, amelyre ezek a társadalmak épülnek.

–  Mi az oka az Európával szembeni ellenszenvnek?

Európa a muszlim világ szempontjából dekadens. Ha megnézzük, a terroristák számára is pont azok a világi helyek a célpontok, amelyek a vallástalansághoz kapcsolhatók. Kevés támadás ért keresztény templomokat, mert az ő gondolkodásukban a vallás tiszteletreméltó dolog. A keresztényeket – ha ellenszenvet is táplálnak velük szemben – el tudják helyezni a koordináta-rendszerükben. Ha a muszlimok szempontjából egy ideológiai palettán el kéne helyeznem a világnézeteket, akkor az egyik végén az iszlám lenne, a másik végén pedig a liberális Nyugat. Nem tudom elképzelni, hogy ez a kettő hogyan tudná egymást megtermékenyíteni és egy új Európát létrehozni.

–  Hogy kerül egy asszirológus a mai migrációs kérdésekkel foglalkozó kerekasztalokhoz?

Az én hitelem, ha van ilyen, ezen a területen abból adódik, hogy történészként, asszirológusként, régészként hatszor voltam az elmúlt három évben az Iraki Kurdisztánban. Vannak pesmerga tábornok bará­taim, akik többször is kivittek a frontra. A kirkuki fronton 2014 őszén jártam először, amikor az Iszlám Állam expanziója a csúcspontján járt. Nem- csak azért mentem ki, hogy szerződéseket írjak alá és régészeti lelőhelyeket keressek, de minden alkalommal elmentem menekülttáborba is, és vittem támogatást a menekült gyerekeknek, már akkor is, amikor még nem volt menekültválság. Én nem vagyok iszlám szakértő, de a kultúrával foglalkozom. Kollégáimmal együtt résztvevője vagyok annak az UNESCO-projektnek, ami az Iszlám Állam által elpusztított műemlékek helyreállítását készíti elő. A helyszínen járva gyűjtöttem benyomásokat, hírforrásokat, amelyek alapján tudok határozott véleményt formálni ezekről a kérdésekről. Amúgy európai és magyar értelmi­ségiként van elképzelésem arról, hogy kéne Európa jövőjét alakítani.

–  Milyen tudományos oka van a kurdisztáni látogatásoknak?

–  Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának van egy ásatása Iraki Kurdisztánban, ami az ókori Asszíria magterülete. Az első ásatási évad 2016 szeptemberében volt, és idén készülünk a harmadikra. A lelőhely, Grd-i Tle, egy harmincegy méter magas tell, azaz településhalom egy nagy völgy közepén, körülbelül nyolc-tízezer évet felölelő rétegekkel a neolitikumtól a 18. századi iszlámig. Mindig viszünk egyetemi hallgatókat is, idén már nyolcat. Telleket, ennyire rétegezett lelőhelyet ásni kevés helyen lehet, így ez elég egyedi munkatapasztalat a magyar régészek számára.

–  Mennyire támogató a helyi közeg a tudományos munkával kapcsolatban?

–  A helyi közeg nagyon támogató, és az ásatás távol van a harcoktól. A kurdok számára a múlt kutatása identitásépítés. Szaddám Huszein idején minden történt, csak nem a kurd kulturális örökség feltárása. Pedig a kurdok elég régóta élnek ott, jó eséllyel az ókori médek leszármazottai. És nagyon vigyáznak az országukra. Iraki Kurdisztánban, a fronttól távol eső területeken csak egy-két iszlamista terrorcselekmény történt, és sok szempontból biztonságosabb, mint Európa néhány nagyvárosa. Mindig biztonságban voltunk. A kurdok amúgy nyugatiasabbak, mint a környező népek, mert a pesmerga partizán nemzeti ellenállás volt számukra az identitásképző, nem a vallásban találták meg a menedéket.

–  Milyen visszajelzések tapasztalhatók a térségben a magyar és európai segítség kapcsán?

–  A kurdok fogadták be az Iszlám Állam elől menekülő keresztények egy jó részét, és a magyar állam Iraki Kurdisztánt is támogatja. Magyarország iskolát épített Erbilben, kórházat Szíriában, falvakat épít újjá (Batnaja, Tell esz-Szkóf), és a helyiek pontosan tudják, hogy kinek köszönhetik ezt. Ugyanakkor kétszáz katonánk ad kiképzést a pesmergáknak. A kurdok nagy becsben tartották azt, hogy a magyar katonák megtanították nekik a „felcserkedés” alapjait, ami az egyik legfontosabb tudás egy ilyen háborúban. Magyarország emellett komoly ösztöndíjprogramokkal is segít. A Stipendium Hungaricum ösztöndíjkeret évente harminc iraki kurd és hetven iraki arab hallgatónak nyújt lehetőséget magyarországi egyetemi tanulmányok megkezdésére. Magyarország összesen hatvan országból évente 5318 hallgatót tud fogadni a megkötött szerződések alapján, és az ösztöndíjprogramot koordináló Tempus Közalapítvány kuratóriumának elnökeként bátran kijelenthetem, hogy ez az ösztöndíjrendszer egyedülálló, és bizonyítja, hogy Magyarország nem kirekesztő, csak éppen más módon gondolkodik a segítségnyújtásról. Emellett kiemelten fontosnak tartom, hogy Magyarország külön ösztöndíjkeretet hozott létre az üldözött keresztény fia­talok magyarországi egyetemi tanulmányai­nak finanszírozására. Tavaly nyolcvanhatan érkeztek hazánkba, idén pedig már több mint kétezer jelentkezőt regisztráltunk. A katonai szerepvállalás és a gazdasági segítség fontos azonnali beavatkozás, az ösztöndíjprogram azonban hosszú távú és előrelátó segítségnyújtás és befektetés. Segítenünk kell abban, hogy ezek az országok képessé váljanak munkahelyek és erőforrások teremtésére, hogy el tudják tartani növekvő népességüket.