Kő AndrásRigmusok

Befejeződött a magyar futballbajnokság, hátradőlhetünk a fotelban, és várhatjuk a világbajnoki küzdelmeket

Kő András – 2018.06.09. 02:29 –

A záróra felidézi bennünk a szurkolói rigmusokat, amelyek hozzátartoztak a játék légköréhez, elmaradhatatlan hangulatához. Csakhogy amíg régen szellemes, dicsérő vagy – uram bocsá! – ítélkező rigmusoktól volt hangos a pályák környéke, addig a mai rigmusok jó része trágárságba fullad. A törzsszurkolók zászlókat lobogtató csapatai olyan mondókákat gyártanak, amelyek sértik a fület, és távol esnek a szellemes rigmusoktól. Ezek a „koncertek”, sértő megjegyzések, a nyelv falzettó-sorai, a kis-számú tömeg agysárjai élnek és éldegélnek. Hol van az az idő, amikor azt énekelték a szurkolók, hogy „Olcsóbb lett a papagáj, / Vasas-drukker mind szamár.” Vagy: „Két forint a meleg lángos, / Kikapott a Ferencváros.” Vagy: „Három kiló moslék, / Vesztett ma a Honvéd.” Nem lehet mosoly nélkül olvasni a tallósi szurkolók rigmusát, amellyel a vezekényieket csúfolták: „Dunábo úszik egy samli, / Vezekény rá akart ányi. / A samli kicsúszott, Vezekény elúszott.” És hát persze hogy nem maradt válasz nélkül a mondóka, mert a szerencse forgandó: „Dunábo úszik egy ponty, / Tallós ég, mint a rongy.”

Hol van húsz-harmincezer ember elbődülése, amikor Orth a félpályán megkapta a labdát, és elindult a kapu felé a régi MTK-pályán? „Óoooooo-rth!” – kiáltotta a tömeg, vagy lelkesítette Sárosi Györgyöt emigyen: „Gyu-ri-ka! Gyu-ri-ka!” Szegény Bene Feri, neki az utolsó években csak ez jutott: „Bun-kó, Be-ne!” A sokszoros válogatott játékosnak az volt a „bűne”, hogy nem a Fradiban futballozott? Bezzeg, Albertre nem mondták a szurkolók ugyanezt! De még egyszer: ha fájhatott is, amit kiabáltak a szurkolók, a szöveg nem volt közönséges. Még ha jöttek is a még kegyetlenebb rigmusok: „Tán-colj Tö-rő, me-nyasz-szo-nyod be-tö-rő!” De Fazekas Laci is megkapta: „Lila nadrág, fehér zokni, Fazekasné elment lopni.”

A mai rigmusokkal ellentétben azonban a szurkolók tudtak dicsérni is: „Ke-re-ki, a kö-zép-pá-lyá-ra gye-re ki!” Ismeretes, hogy Kereki kitűnően fejelt a kapu előtt. „Szen-tes Lá-zár, te vagy a csá-szár!” Lakat Károlynak ezt kiabálták a drukkerek, amíg az edző a bejárattól a kispadig ért: „Karcsi bácsi jó, napot, / bajnok lett a csapatod!” Baróti Lajost is díjazták: „La-jos bá-csi, kö-szön-jük!” Énekeltek is, például a Kossuth-nóta dallamára Salgótarjánban Moór Ede tiszteletére: „Esik eső karikára, / Ede bácsi kalapjára, / Valahány csepp esik rája, / Annyi áldás szálljon rája – Haj-rá Stécé!”

Amikor még élcsapat volt a Vasas, a szurkolók így danoltak: „A Vasas nyeri meg a bajnokságot, / Müller Sanyi a gólkirályságot, / Váradi az év labdarúgója, / Az NB I.-ből kiesik a Dózsa.” A Megy a gőzös dallamára pedig ekképpen szólt az ének: „Megy a gőzös, megy a gőzös Budapestre, / Az FTC, az FTC sporttelepre, / Elöl ül a Ferencváros, / hátul meg a görbe lábú Farkas János.

F-T-C (lassan), FTC (gyorsan).

A remek epigrammaszerző Berda József ki nem állhatta a szurkolókat, és a mai trágárságokat hallgatva, most is időszerű, amit versbe foglalt: „Futballfejjel gondolkozók falkája; / Ó, mint utál titeket a tiszta értelem! / Csak gól! csak goól?! s agyatok bélsárja: csak / ennyi marad meg belőletek – a mérlegen!”