Vélemény és vita
Könyvünnep
Álláspont. Évtizedek óta szoronganak az írók és az olvasók, hogy jaj, megszűnik a Gutenberg-galaxis
Hogy vége a nyomtatott könyvek világmindenségének. Hogy a számítógépes szerkezetek, az okostelefon, a tablet, az e-könyv, a világháló, meg még ki tudja, mi minden, legyilkolja azt a könyvekből szerzett tudásra épített kultúrát, amelyet az emberiség több száz éven át megalkotott, amit büszkén védelmezett és gyarapított.
A károgók, a gombnyomogató gyerekek tehetetlenségéről sipákolók most aztán nézhetnek.
Ma nyílik a 89. Ünnepi Könyvhét, több mint háromszáz új kötettel. Ezek nagy részét akár így is listázhatjuk: 59 verses- és 71 prózakötet, 25 esszégyűjtemény, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi munka, 11 szociológiai és filozófiai mű, nyolc művészeti album, 52 gyerek- és ifjúsági könyv, négy antológia.
Idén is lesz tehát színes kavalkád az utcákon-tereken, az idők szele belelapoz majd a könyvekbe, még nem minősít, még nem méricskél, a szél kíváncsiskodik. Ami érték, azt majd ráér beárazni később.
Az ünnepi könyvhéthez kétféle ember kell: író meg olvasó. A világ jelene szerint nagyságrendileg hasonló mennyiségű élőlényről beszélhetünk, ma már majdnem mindenki író, vagy legalábbis annak gondolja magát. Az interneten irdatlan mennyiségben megjelenő fogalmazások, ezek kommentárjai verbális csataterek színterévé váltak a virtuális valóságban lubickolók számára. Nincs nevük, nincs felelősségük, indulataik és jól-rosszul összeeszkábált mondataik vannak.
A könyvekhez viszont írók tartoznak. Van nevük, van arcuk, és ilyenkor, a könyvünnepen kiülnek a sátrak, bódék előtti asztalkákhoz, várják azokat, akikért vannak: várják a találkozást az olvasókkal. És eljönnek az olvasók, hiszen kilesték a programból, hogy szeretett íróik közül ki, hol és mikor dedikál. Óvatosan, sorukat kivárva, legtöbbször zavart mosollyal mutatkoznak be, nem érteni, mit mondanak, áhítattal vizsgálják meg közelről kedvenceiket, s úgy gondolják, helytelen lenne hétköznapi szavakkal zavarni a nagy embert, akit végre szemtől szemben láthatnak, az író visszakérdezi a nevüket, és valamit belefirkant az elé tett könyvbe. Feláll, kezet fognak, jöhet a következő olvasó.
Aki sok mindenre gondolhat, arra biztosan nem, hogy az író is hatalmas zavarban van, nahát, mondogatja magában, mennyi ember van itt, mennyi könyv, és mennyien ismernek engem, pontosabban az írásaimat.
Milyen nehéz szeretve lenni!
Az írók többsége nem bírja a tömeget, munkája magánnyal jár. A jó író, akár a mesterlövész, egyedül van, amikor az olvasó lelkét megcélozva elkészíti történeteit. Ha szavai találnak, és a történet megéled az olvasóban, jól dolgozott. Ha mellébeszél, bűvészkedik, csavargatja a mondatait, rossz író. Nem is író, szépelgő műkedvelő.A gondolatsor Gyurkovics Tiboré, aki néhány évvel ezelőtt meghalt, ám mondatai ma is utat találnak az olvasók szívéhez, tehát az író él. Csak éppen már nem dedikál. Valahol itt van az irodalom, a leírt szavak , történetek időtlen hatalmának lényege: a jó író úgy is velünk lehet, hogy már nincs. Velünk van Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Szabó Dezső, Dsida Jenő, Nagy Gáspár, Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, hogy ne menjünk nagyon vissza az időben.
Minden évben rácsodálkozunk arra, milyen kevés kell a jó irodalomhoz. Író és olvasó. Nem árt egy-egy emelkedettebb alkalom sem, olyan, mint a mai könyvünnep.
Ilyenkor aztán az is kiderülhet, milyen rengeteg szépre, jóra és igazra vágyó ember van közöttünk, akik akár írók, akár olvasók, mindezt megteremthetik-megtalálhatják a könyvekben.
A károgók, a gombnyomogató gyerekek tehetetlenségéről sipákolók most aztán nézhetnek.
Ma nyílik a 89. Ünnepi Könyvhét, több mint háromszáz új kötettel. Ezek nagy részét akár így is listázhatjuk: 59 verses- és 71 prózakötet, 25 esszégyűjtemény, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi munka, 11 szociológiai és filozófiai mű, nyolc művészeti album, 52 gyerek- és ifjúsági könyv, négy antológia.
Idén is lesz tehát színes kavalkád az utcákon-tereken, az idők szele belelapoz majd a könyvekbe, még nem minősít, még nem méricskél, a szél kíváncsiskodik. Ami érték, azt majd ráér beárazni később.
Az ünnepi könyvhéthez kétféle ember kell: író meg olvasó. A világ jelene szerint nagyságrendileg hasonló mennyiségű élőlényről beszélhetünk, ma már majdnem mindenki író, vagy legalábbis annak gondolja magát. Az interneten irdatlan mennyiségben megjelenő fogalmazások, ezek kommentárjai verbális csataterek színterévé váltak a virtuális valóságban lubickolók számára. Nincs nevük, nincs felelősségük, indulataik és jól-rosszul összeeszkábált mondataik vannak.
A könyvekhez viszont írók tartoznak. Van nevük, van arcuk, és ilyenkor, a könyvünnepen kiülnek a sátrak, bódék előtti asztalkákhoz, várják azokat, akikért vannak: várják a találkozást az olvasókkal. És eljönnek az olvasók, hiszen kilesték a programból, hogy szeretett íróik közül ki, hol és mikor dedikál. Óvatosan, sorukat kivárva, legtöbbször zavart mosollyal mutatkoznak be, nem érteni, mit mondanak, áhítattal vizsgálják meg közelről kedvenceiket, s úgy gondolják, helytelen lenne hétköznapi szavakkal zavarni a nagy embert, akit végre szemtől szemben láthatnak, az író visszakérdezi a nevüket, és valamit belefirkant az elé tett könyvbe. Feláll, kezet fognak, jöhet a következő olvasó.
Aki sok mindenre gondolhat, arra biztosan nem, hogy az író is hatalmas zavarban van, nahát, mondogatja magában, mennyi ember van itt, mennyi könyv, és mennyien ismernek engem, pontosabban az írásaimat.
Milyen nehéz szeretve lenni!
Az írók többsége nem bírja a tömeget, munkája magánnyal jár. A jó író, akár a mesterlövész, egyedül van, amikor az olvasó lelkét megcélozva elkészíti történeteit. Ha szavai találnak, és a történet megéled az olvasóban, jól dolgozott. Ha mellébeszél, bűvészkedik, csavargatja a mondatait, rossz író. Nem is író, szépelgő műkedvelő.A gondolatsor Gyurkovics Tiboré, aki néhány évvel ezelőtt meghalt, ám mondatai ma is utat találnak az olvasók szívéhez, tehát az író él. Csak éppen már nem dedikál. Valahol itt van az irodalom, a leírt szavak , történetek időtlen hatalmának lényege: a jó író úgy is velünk lehet, hogy már nincs. Velünk van Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Szabó Dezső, Dsida Jenő, Nagy Gáspár, Bertha Bulcsu, Lázár Ervin, hogy ne menjünk nagyon vissza az időben.
Minden évben rácsodálkozunk arra, milyen kevés kell a jó irodalomhoz. Író és olvasó. Nem árt egy-egy emelkedettebb alkalom sem, olyan, mint a mai könyvünnep.
Ilyenkor aztán az is kiderülhet, milyen rengeteg szépre, jóra és igazra vágyó ember van közöttünk, akik akár írók, akár olvasók, mindezt megteremthetik-megtalálhatják a könyvekben.