Amikor Budapest vörösbe öltözött

Installáció hét fejezetben az 1919-es május elsejéről az óbudai Kassák Múzeum tárlatán – A szimbolikus díszletépítési láz és a társadalmi utópia kapcsolata

Pálffy Lajos – 2018.06.01. 11:44 –

Az 1919-es proletárdiktatúra szimbolikus eseménye, a május elsejei ünnep különös színpaddá változtatta Budapestet. Ezt mutatja be az óbudai Kassák Múzeumban Albert Ádám tárlata, megvizsgálva, hogy miként kapcsolódik össze a szimbolika az új világ és társadalom tervével: ám nem világos, mit is akar mondani ez a kiállítás.

kassakFurcsa tárgyak és kezelhetetlen segédanyagok nehezítik a tárlat megértését (Fotó: Bodnár Patrícia)
Minden a miénk címmel július elsejéig látható az óbudai Kassák Múzeumban Albert Ádám tárlata.
Az Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban című kutatási és kiállítási program részeként megvalósult kiállítás az 1919-es proletárdiktatúra szimbolikus eseményét, a május elsejei ünnepet állítja a középpontba. Akkoriban a múltat végképp eltörölni akaró kommunisták, ha csak egy napra is, de megmutatták, milyen jövőt szánnak a városnak és az országnak. Talán az ünnepre felállított díszletekre és zászlókra utalva fogalmazott később, bevonulásakor Horthy úgy, hogy „ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött”.

A tárlat ismertetője szerint a képzőn és történész szakon is végzett Albert Ádám ezen a konkrét történelmi szituáción keresztül vizsgálja, miképpen kapcsolódnak össze a politikai, a gazdasági és a művészeti ideák egy társadalmi utópia megteremtése érdekében.

Valójában egy installációt láthatunk hét fejezetben, amihez kapunk némi támpontot egy kettéhajtott A3-as nyomtatvány és két, még ennél is kezelhetetlenebb segédanyag formájában. Ez utóbbiak a korabeli, sajnos, kisméretű fotográfiák mellett tartalmaznak egy térképvázlatot is az 1919. május elsejére elkészülő fővárosi díszletek helyszíneiről. Ezzel a munícióval vághatunk neki a tárlatnak.

Albert Ádám alapos ember, így aztán a segédanyagokból megtudhatjuk, hogy a hatalomra jutó kommunisták már uralmuk tizennyolcadik napján döntöttek a számukra oly fontos május elsejei programról. Amelynek megszervezésével és lebonyolításával a közoktatásügyi népbiztost, Szamuely Tibort bízták meg, aki látott már május elsejét Moszkvában, és mellesleg a forradalmi terror központi figurája is volt. Szamuely a város átalakítását Bíró Mihály és Falus Elek festőművészekre bízta ötmillió koronás költségkerettel. Így aztán az átalakítás leginkább favázra húzott drapéria (papírtextil) és gipsz felhasználásával valósult meg.
Ezek pedig nem időtálló anyagok, mégis a célba vett szobrok, épületek kifejezik a múlt végső eltörlésének az Internacionáléban is megfogalmazott szándékát. Ami a társadalom és a gazdaság radikális átalakítása mellett nem kímélte köztereinket és szimbolikus javainkat sem. Ezek eltüntetésére a papírmasé díszletek eltakarták a Millenniumi emlékművet a Hősök terén (az obeliszkké alakított angyalos oszlop tövébe a vezérek helyett Marx, a Városi proletariátus és a Földműves szegénység gipszszobrait állították Uitz Béla és Zala György megfogalmazásában), Bíró Mihály kalapácsos embere pedig a Nyugati térre és az Alagút elé került. A Deák téren álló Nemzeti Áldozatkészség szobrát tribünné építették át Szabó Ervin és Lenin óriás brüsztjeivel, Engels hasonló szobra a Városligetben kapott helyet, a Vérmezőn pedig egy hatalmas papírmasé szarkofág, Martinovics emlékére.

A Parlament üléstermét is átvariálták, a balszárny elé pedig felállították a Munka házát, ami szintén szarkofágra hasonlított. Szimbolikus tett volt a hídpénz megfizetésére szolgáló, a hídfőkön álló építmények „letakarása” is.

E négy építményt tardosi mészkőből, rétegelt lemezből, plexiből és poliuretán habból méretarányos modellen idézi fel a tárlat első része, és itt van az átalakításokról készült négy korabeli fénykép is. Ezzel szemben a tanácshatalom bukása után Bécsbe, majd a nácik elől Párizsba menekült Bíró Mihály pénztárcájáról készített méteres fotót láthatunk, amin a híres kalapácsos ember dombornyomata van. A másik térben mindjárt egy patkószögekkel körülszórt gipsz lófej tűnik fel, mellette egy fűvel beültetett lóversenypálya-makettel. Itt a tárlat alkotója valószínűleg e területnek a konyhakertté alakítására utal, ami valóban megtörtént 1919 tavaszán. Beljebb látunk is az itteni palántázásról és locsolásról egy nagyméretű digitális nyomatot is, patkószegekkel a falra erősítve. És hát van itt még két márványtalapzaton álló üres üvegvitrin is, amelynek az Aréna címet adta az alkotó. És ezzel zárul is az időszaki kiállítás látható, megfogható része. Ugyanakkor ott motoszkál még mindig a kérdés, az, hogy mit is akar mondani mindezzel az alkotó.