„Orbán Trump előtt volt Trump”

Az unió védelmi képességeinek erősítését sürgette, az elit és a többség ellentétét hangsúlyozta Steve Bannon

Őry Mariann – 2018.05.24. 10:00 –

Donald „Amerika az első” – politikája és hatása Közép-Európára címmel tartott előadást Steve Bannon, az amerikai elnök volt tanácsadója, a Breitbart News korábbi igazgatója a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány Eötvös József-előadások sorozatának keretében tegnap este a Várkert Bazárban.

steve bannonMTI Fotó: Soós LajosGulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bevezetőjében úgy fogalmazott, korai még megítélni Trump elnökségét, de történelmi érdeme, hogy „Hillary Clinton nem lett elnök”. Megjegyezte, a demokrata jelöltnek kampányoló amerikai baloldali mainstream média megmutatta cinikus hozzáállását a demokráciához, s ez párhuzamot mutat az ellenzéki pártok szerepét játszó magyar baloldali médiával is. Gulyás szerint „kőkemény kultúrharc” bontakozott ki a globalizmus és a közösségek között, s ennek kimenetele attól is függ, mennyire jár sikerrel a „politikai forradalom” az Egyesült Államokban.

Előadása elején Bannon hosszan idézte Orbán Viktor kormányfő nyilatkozatait a biztonság és a keresztény identitás megőrzéséről, majd Trump sikerével kapcsolatban úgy fogalmazott, az amerikai társadalom gerincét a munkásosztály adja, akik pedig egy olyan vezetőre vágytak, aki visszaállítja az Egyesült Államok „korábbi dicsőségét”, „újra naggyá teszi Amerikát”.

Hozzátette, a „korrupt, mohó és inkompetens” elit helyett a dolgozó emberek fizették meg a pénzügyi válság árát. Bannon beszélt arról, hogy Clintonnal szemben Trump a „gazdasági nacionalizmussal” kampányolt. A magyar kormányfő politikájával kapcsolatban úgy fogalmazott, „Orbán Trump előtt volt Trump”, később hozzátéve, hogy a Trump-kampányhoz sokat merítettek európai példákból. Bannon hosszan magyarázta Trump azon elvárásának hátterét is, hogy a NATO-partnerek valódi partnerek legyenek, és jobban kivegyék a részüket a NATO költségvetéséből.

Hangsúlyozta, Trump okkal figyelmeztetett Európa védelmére, mert a szíriai helyzet majdnem földre vitte Európát, egy lehetséges összeomlás Egyiptomban vagy a szub-szaharai régióban pedig időzített bomba.