Surján LászlóMagyarország anyaország – a nemzeti összetartozás fundamentumai

Csóti Györgynek május 7-én megjelent és vitaindítónak szánt írásával könnyű egyetérteni, de lehet vitatni, és jó lenne továbbfejleszteni

Surján László – 2018.05.24. 01:51 –

Épp ezért köszönet illeti a szerzőt.

A gondolatmenet hibátlan. Pontos az anyaország szó meghatározása, és valósak azok a veszélyek is, amelyeket említ: a régiónk történetét nem ismerő külföldiekben tévképzeteket erősítünk meg. Egyetértésem jeléül még meg is toldom eggyel Csóti érveit. Amikor a mai országhatáron belül élőket anyaországiaknak mondjuk, akkor van „ők és mi”, azaz szembeállítjuk magunkat a határon kívül rekedtekkel. Márpedig a nyelv, a kultúra, a történelem a magyarok egységének erős alapja. A nemzeti összetartozás napjáról szóló törvény a nemzetpolitika egyik alapdokumentuma. A trianoni gyász helyett a nemzeti összetartozást emlegetni nemcsak lélektani gyógyír, hanem jövőbe mutató fordulat, ami épp Trianon legnagyobb átkát, a szétszakítottságot számolja fel. Ezt a gondolatot társadalmiasítani kell. Nemcsak a hivatalosságnak, hanem minden magyarnak feladata a nemzeti egység megélése. Milyen jó lenne például, ha a szervezett iskolai kirándulások alkalmával létrejött sok-sok kapcsolat megmaradna, ha a tanár-tanár és diák-diák közötti alkalmi barátságok állandósulnának, és például így június negyedike táján üdvözölnék is egymást a nemzet egysége jegyében.

A külfölddel való kommuniká­cióban követni kell Csóti György tanácsait. Más a helyzet azonban, ha magyarul beszélünk. Az anyaország kifejezés meggyökeresedett, alighanem kiirthatatlan. Csóti is említi, hogy évtizedek óta meddő a szóhasználat megváltoztatására való törekvése. Van erre más példa is. Käfer István és Kiss Gy. Csaba például világos okfejtéssel levezették, hogy a Felvidék szó használata kerülendő. Nem azért, mert ez, úgymond, sérti a szlovákokat, hanem azért, mert pontatlan. Sem földrajzi, sem történelmi szempontból nem indokolt a jelenlegi Szlovákia területét Felvidéknek nevezni, márpedig ma ebben az értelemben használjuk, és így használják maguk az érintettek is. Ez az anyaország kifejezés feladásával kapcsolatos első ellenérvem: reménytelen.

A második ellenérvem csak egy feltételezés, amit lehet, hogy a vita során meg fognak cáfolni. Ha az anyaország szó és fogalom fontos a határon túl élőknek, akkor nem hagyhatjuk el. Az elszakított területen élők alighanem érezni akarják: Magyarország nekik is édesanyjuk, még ha ez az anya olykor mostohának bizonyult is, mint például 2004. december 5-én.

Harmadik ellenérvem történelmi. Nem Vállaj elöljárói használták először az anyaország kifejezést. Kölcsey Ferenc egyik történelmi munkájában, a Historiai vázolatok a’ két magyar haza egyesülése felett címűben, háromszor is a mai értelemben szerepel ez a szó. A Par­tium jogállása kapcsán arra mutat rá Kölcsey, hogy ezt a térséget Erdélytől eltérően kezelték még akkor is, amikor a Részek az erdélyi fejedelem alá tartoztak. E különállás célja az, „nehogy a magyarországi megyék az anyaország territoriumától elidegeníttessenek”. Van tehát a magyarban a gyarmatosító ország fogalmától eltérő használata is az anyaország kifejezésnek.

Számomra Csóti György írásának csúcspontja: a magyarok anyaországa a Kárpát-medence. Az anyaország itt szülőföldet jelent. Meg kell kísérelni egyfajta Kárpát-medence-öntudatot feléleszteni saját magunkban és az itt élő összes emberben. A „Kárpát haza” éppúgy a szlovákok szülőföldje, mint nekünk magyaroknak vagy a több száz éve ide húzódott szerbeknek, románoknak. Ne elégedjen meg egyik nemzet sem azzal, hogy az egésznek csak egy részét szereti. Szeresse az egészet. Szeresse a tájat és a benne élő a többi nemzetbeli valamennyi földijét. A nemzetek közötti kapcsolatok nem azonosak az országok közötti kapcsolatokkal. A nemzetek egymás mellett élésének új modellje körvonalazódik, amit részben épp a schengeni egyezmény követel ki s tesz lehetővé. Jó lenne, ha ennek mikéntjéről is szólna ez a vita.