Nincs veszélyben a paksi bővítés

Szergejev szerint Magyarország semmilyen engedményt nem tett+TELJES INTERJÚ

Máté T. Gyula – 2014.12.09. 11:39 –

A Déli Áramlatnak eredeti formájában vége, azonban ez nem jelenti azt, hogy Moszkva ne gondolkozna valamely más gázsztrádán, amely biztosítaná a régió, így Magyarország diverzifikált gázellátását – mondta Vlagyimir Szergejev, Oroszország új budapesti nagykövete. A diplomata a lapunknak adott interjúban hangsúlyozta: Paks bővítését semmilyen geopolitikai fejlemény nem veszélyeztetheti. Szergejev szerint Budapest semmilyen engedményt nem tett. „Ezek értelmetlen politikai vádak” – nyomatékosította.

szergejev„Nem tisztem a magyar belpolitika fordulatait értékelni, diplomataként ez elfogadhatatlan lenne számomra”– mondta a nagykövet (Fotó:  Kövesdi Andrea)
- Nagykövet úr, Putyin elnök a múlt héten leállította Déli Áramlatot. Mit gondol, ezzel végleg befellegzett a gázvezetéknek, vagy még változhat a helyzet?

- A Déli Áramlatnak jelen formájában alighanem vége. Hangsúlyozni szeretném, ez nem rajtunk múlott, egyedül a Gazprom 4,6 milliárd dollárt fordított eddig a projektre. Hamis az Európai Unió értelmezése, hogy mi úgymond nem tartottuk be a játékszabályokat. Amikor megkötöttük a vezeték építéséhez szükséges államközi szerződéseket, még híre-hamva sem volt a brüsszeli, úgynevezett harmadik energiacsomagnak. (Az uniós jogszabály szerint nem üzemeltetheti ugyanaz a vezetéket, akié a földgáz. – szerk.) Brüsszel visszamenőleg akar egy általa kiötlött szabályt érvényesíteni a nemzetközi jogban. Ez számunkra elfogadhatatlan. Mindezek fényében jelenleg nem látom reálisnak az eredeti terv megvalósítását. Arra ugyanakkor van esély, hogy más hangsúlyokkal, akár a majdani török vezetékkel összekötve biztosítsuk a régió, s így Magyarország diverzifikált gázellátását. Ez közös érdek, mint ahogy a projekt kudarca sem a szerbeken, olaszokon, osztrákokon vagy éppen a magyarokon múlott.

- A Déli Áramlat leállása után a magyar balliberális ellenzék örömünnepet ült, mondván, vége a keleti nyitásnak, most már biztosan Paks is bukik. Hiába „feküdt le az oroszoknak” az Orbán-kormány…

- Nem tisztem a magyar belpolitika fordulatait értékelni, diplomataként ez elfogadhatatlan lenne számomra. Abban azonban biztos vagyok, hogy a magyar–orosz viszonyt nem kell átpolitizálni. Oroszország semmilyen nyomást sem gyakorolt a Paksi Atomerőművel vagy éppen a Déli Áramlattal kapcsolatban. Budapest semmilyen engedményt nem tett nekünk! Ezek értelmetlen politikai vádak, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Mindössze találkoztak a két ország hosszú távú gazdasági érdekei, mint ahogy egyébként normális esetben ez mindenhol máshol is működik a világban. Az ellenérdekelt politikai körök spekulációinak semmi közük a valósághoz. Paks esetében a Roszatom objektíven a legjobb technológiai ajánlatot tette, amely kiegészült a legkedvezőbb finanszírozási lehetőséggel. Az atomerőmű bővítésének előkészületei menetrend szerint haladnak, meggyőződésem, hogy az új blokkok időre készen lesznek. Mindez a két országon múlik, független a geopolitikától, és remélem, független lesz Brüsszel bürokratáitól is.

- A geopolitika alatt mi ma elsősorban Ukrajnát értjük. Mi lehet a konfliktus békés megoldása? Egyáltalán ukrán kérdés ez, avagy a külső tényezőknek kell megváltozniuk?

- Délkelet-Ukrajna sorsáról a térség lakosságának és Kijevnek kell megegyeznie, szigorúan tárgyalásos úton. Mindenki másnak csak a közvetítésben lehet szerepe, minden más beavatkozás csak tovább rontja a helyzetet. Ehhez azonban mindenképpen működnie kell a tűzszünetnek, be kell tartani a minszki megállapodás többi pontját is. Így például ténylegesen ki kell vizsgálni a Majdanon történt haláleseteket éppúgy, mint az odesszai vagy mariupoli vérengzést – enélkül nem teremthető meg a kölcsönös bizalom alapja sem Ukrajnában. Úgy látjuk, ebben most elsősorban Kijevnek kell lépnie. Az új ukrán vezetés eddigi lépései – így a kisebbségek nyelvhasználati jogainak szűkítése, amely a kárpátaljai magyarokat is érinti, illetve az önkormányzatiság korlátozása – ugyanis nem sok jót ígérnek.

- Kijev szerint minden egyezség alapja az orosz katonák kivonása.

- Délkelet-Ukrajnában nincsenek orosz katonák. Bármit is állít Kijev vagy a NATO, eddig egyetlen bizonyítékkal sem tudtak előállni. Olyan ez, mint a kínai közmondásban: fekete macskát keresni a sötét szobában, ahol macska sincs. Ugyanakkor tény, hogy mindent megteszünk, hogy segítsük a térség civil lakosságát. Ha nem lépünk, humanitárius katasztrófa vár Donyeck és Luhanszk megyére – azt tapasztaljuk, hogy ezt az utóbbi időben már a nemzetközi közösség is belátja, egyre többen dobják el a szemellenzőt és szembesülnek a tragédia nagyságrendjével.

– Alighanem ez segítene a gazdaság terén is. Egyáltalán meddig tarthat az Egyesült Államok által ösztönzött szankcióháború a Nyugat és Oroszország között?

– Az Oroszország ellen hozott szankciókat illegitimnek és értelmetlennek tartjuk. Kárt okoznak nekünk is és azoknak is, akik bevezették őket. Az orosz korlátozó intézkedések kényszerből születtek, „muszáj válaszlépésnek” tekinthetők. Biztosítanunk kellett az élelmiszer-ellátásunkat, hiszen mi van, ha egy nap a Nyugat ezt a piacot is embargó alá vonja. A szankciókat csak azért hozták meg, hogy gazdasági versenyelőnybe kerüljenek velünk szemben, politikai fegyverrel avatkoztak be a piacgazdaságba. Ukrajnához ennek – mint Vlagyimir Putyin is hangsúlyozta a minap – semmi köze, ha nincs a keleti válság, más okot találtak volna „partnereink” a szankciókra. Épp ezért a labda Washington és egyes európai országok térfelén van, őszintén remélem, hogy előbb-utóbb diadalmaskodik a józan ész. Erre utal, hogy már több, különböző világlátású korábbi vezető politikus is, mint Henry Kissinger, Helmut Kohl vagy éppen Mihail Gorbacsov a szankciók értelmetlenségéről beszél. Annak idején mindannyian fellélegeztünk, hogy véget ért a hidegháború, most azt látjuk, hogy tovább él egyes amerikai és európai politikusok fejében. Oroszország elszigetelése a jelen helyzetben ésszerűtlen és veszélyes döntés, a céljaival ellentétes hatást vált ki. Úgy látom, hogy ezt egyre jobban belátja az európai közvélemény is.

- Addig is lehet-e valamilyen „különutas” megoldás a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban?

- Igen, úgy érzem, hogy van létjogosultságuk „független” megoldásoknak az uniós országokkal, és így Magyarországgal is. A magyar vezetés racionálisan és bölcsen ismerte fel, hogy káros lenne, ha az új „vasfüggöny” az országán keresztül húzódna. Tökéletesen értjük, hogy milyen elkötelezettségei vannak Budapestnek a NATO-n és az EU-n belül, mit jelent a „tömbön” belüli fegyelmezettség. Minden szövetség a függetlenség bizonyos szintű feladásával jár, a teljes nemzeti függetlenség luxusát csak kevés ország engedheti meg magának. Vlagyimir Putyin éppen ezért óvatos bármilyen szövetkezéssel kapcsolatban.

– Nem mond ennek ellent az Eurázsiai Gazdasági Szövetség építése?

- A szövetség nem most született, a január elsején életbe lépő együttműködési, szabad kereskedelmi szerződés az elmúlt évtizedek tapasztalataira épül a posztszovjet térségben. A szövetség, mint neve is mutatja, kizárólag gazdasági társulás, nincs átpolitizálva, s nem is célja, hogy bármely más tömörülés ellen irányuljon. Így nem vetélytársának, hanem partnerének tekinti az Európai Uniót. Épp ezért azt gondolom, hogy mindkét oldal érdekeit szolgálná az együttműködés. Az önök célja is az, hogy külkereskedelmüket több lábra helyezzék, márpedig az Eurázsiai Szövetséggel, egy 176 millió lakosú, több mint négymilliárd dollár GDP-jű, egységes gazdasági térséggel kerülnek kapcsolatba. Ráadásul rajtunk keresztül vezet az út a dinamikusan fejlődő ázsiai piacokhoz is. Nem utolsó szempont talán az sem, hogy a szövetség országaiban hagyományosan komoly kereslet van a kelet- és közép-európai országok termékeire. Valljuk meg, a verseny is kisebb, mint az EU-ban. Értelemszerűen azok előtt nyílik igazán komoly lehetőség, akik hosszú távra terveznek, s nem a gyors haszon vagy az éppen esedékes politikai széljárás határozza meg működésüket. Az önök esetében ilyen az OTP és a Richter gyógyszergyár, de számos jó példa van például az építőipar területén is. Jelenleg több mint 140 magyar cég vállal aktív szerepet gazdaságunkban.

- Összességében miként értékelné röviden a jelenlegi orosz–magyar viszonyt? Mondjuk egy szükséges pragmatizmustól a szövetségig tartó skálán?

- Kapcsolatainkat pragmatikus partnerségnek nevezném, amely a közös érdekeken alapul, miközben rugalmasan alkalmazkodik a realitásokhoz – így elsősorban Magyarország EU- és NATO-tagságához. Hangsúlyoznám: nem hangzatos szavakra, hanem tettekre van szükség. Az elmúlt években ennek jegyében sikerült fejleszteni a magyar–orosz kapcsolatokat mind gazdasági, mind politikai, mind kulturális téren. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mondta, miután a közelmúltban Moszkvában tárgyalt Szijjártó Péterrel: Magyarország példát mutat abban, hogy miképp lehet összeegyeztetni az európai uniós, euroatlanti elkötelezettséget az Oroszországgal való hatékony együttműködéssel, miközben megvédi a nemzeti érdekeit. Értékeljük, hogy Budapest a konstruktív kapcsolatokra törekszik, és nem diplomáciai ultimátumok nyelvén beszél, nem akarja a saját véleményét, világképét másokra kényszeríteni.