Nagy ErvinSneider a senki földjén

Vona és néhány társa túl sokat akart, ezért kezdett kokettálni a baloldallal és a liberálisokkal

Nagy Ervin – 2018.05.15. 01:14 –

Van itt egy tévedés, kérem! A nem­- zeti radikalizmus nem maga a szélsőjobb, hanem a klasszikus jobb- és baloldal meghaladása, helyette pedig a nemzeti-globalista törésvonalon való elhelyezkedés ideológiája. Ilyetén értelemben, ezt az erősen patrióta világképet, a kereszténydemokrata értékekkel együtt ugyan, de leginkább a Fidesz és a KDNP képviseli ma Magyarországon – „kis országunk” kiszolgáltatottságának szerencséjére kormányon. A Jobbik pedig, amely a nemzeti radikalizmust félreértelmezve, inkább volt szélsőséges párt, a teljesen félreértelmezett néppártosodása során szép lassan kikoptatta magát ebből a dimenzióból. Szombat óta végleg.

Még akkor is, ha Sneider Tamás feladata – szerintem legalábbis – bármily meglepő, de leginkább az lesz majd a következő két évben, hogy megpróbálja visszahódítani a nyakas, nemzeti érzelmű szavazók szimpátiáját. Akár Toroczkaiék ellenében. Cukisodni, „öltönyben politizálni” pedig ott lesz majd Gyöngyösi Márton elnökhelyettes – neki az úgyis jobban áll.

A nemzeti radikalizmus (nem szélsőjobb!) szellemi alapjait a rendszerváltás óta létező Magyarországon Csurka István tette le. Ő volt az, aki írásaival és politikájával szubkultúrát, azaz nem csupán érdek-, hanem értékközösséget teremtett a világkép köré. Ez elvitathatatlan. Ahogy az is elvitathatatlan, hogy abban a „szép új világban”, amelyben élünk, ahol az unió szabályai vagy a nagyobb országok érdekei gyakran felülírják egy olyan méretű nemzet érdekeit (és értékeit) mint a miénk, ennek a patriotizmusnak a kormányzatban való megléte egyre inkább létkérdéssé válik.

A néhány éve elindult, az Európát is lassan elpusztító népvándorlás és az ezzel járó iszlamizáció még inkább fontossá teszi az így értelmezett nemzeti radikalizmust. Jól látható, hogy betagozódva az uniós fősodratú politikába ez a probléma tagállami szinten nem kezelhető. Nekünk, magyaroknak, méretünk és történelmünk miatt pedig még kevésbé. Hiszen rálépve az egyenlősíteni akaró baloldal útjára vagy az egyre inkább szélsőségesen szabadossá vált liberalizmust követve, esetleg a haszonleső, de most már csak a kapitalista logikát szolgáló európai konzervatívok nyomában sem tudnánk megvédeni a globalizmus negatív hatásaitól az országot. Mind a három klasszikus ideológia, ha csak pőrén és tisztán értelmezzük, kiszolgáltatottá teszi az országot, és szűkíti a mozgásterünket.

Így a Csurka István által megfogalmazott nemzeti radikalizmus, azaz a nemzeti érdekek és értékek védelme a globalizmus negatív hatásaitól, a magyar nemzet továbbélésének egyetlen útja. Ezt ismerte fel Orbán Viktor kormánya és pártszövetsége, ezért vállalta fel ennek az ideológiának a logikáját a hagyományos konzervatív és kereszténydemokrata értékek mellett.

Persze, mondhatni azt, hogy a Jobbik körül így elfogyott a levegő. De ez nem igaz. Ugyanis megvolt minden lehetősége Vona Gábornak és pártjának arra, hogy még erőteljesebben, a saját autonómiáját és identitását megőrizve, „ott maradjon”, majd továbbvigye Csurka örökségét, és konstruktív módon (ha kell támogatva, ha kell kritizálva), de szövetségi viszonyt építsen ki a Fidesz–KDNP-vel.

De nem ezt tette. Vona és néhány társa túl sokat akart. Pénzt, paripát, hatalmat és minden más földi javat. Ezért is indultak el a baloldal irányába, ezért is kezdtek kokettálni a baloldal vagy a liberálisok egy részével. Hisz úgy látták, hogy ott a senki földje van. Ott egyeduralkodók lehetnek. És valóban. Annyiban igazuk volt, hogy a balliberális oldal az elmúlt évek során, leginkább Gyurcsány Ferenc ténykedésének köszönhetően, elfoglalásra váró senki földje – terra nullius – lett. Annyiban viszont tévedtek, hogy ezzel olyasfajta morális hibát, mondhatni főbűnt vétettek a nemzeti radikális szubkultúrához tartozók szemében, amely ma már megbocsáthatatlan.

A Jobbik most ott tart, ahol négy éve. Azzal a különbséggel, hogy elvesztette a csurkai örökséget, a patrióta jelleget és a nemzeti radikalizmus alapvetését. Ezzel együtt pedig a nemzeti érzelmű emberek szimpátiáját, szavazatát; helyette kapott ugyan számos „régi balos” szavazót, de ezzel semmit nem lépett előre. Morálisan viszont megsemmisült.

Vona távozása (vagy háttérbe vonulása) szükségszerű volt. Nagy kérdés most, hogy mit kezd ezzel a helyzettel az újdonsült elnök, Sneider Tamás. Aki sokak számára a senki földjén álló nagy talány, hisz egykori szkinhedvezérként hirdeti tovább a néppártosodást, akár a balliberális ellenzékkel való együttműködést. De vele kapcsolatban is létezik egy nagy tévedés! Neki ugyanis nem az lesz a feladata, hogy továbbvigye Vona cukisodását. Sőt! Számára most az jutott osztályrészül, hogy visszahódítsa az egykori nemzeti érzelmű szavazók szimpátiáját. Ezért is jelent meg szombaton bocskaiban, ezért sem kell szégyenkeznie a bőrfejű múltja miatt. A nagy kérdés viszont az marad, hogy a nemzeti radikalista szubkultúra képviselői mit fognak szólni ehhez a színjátékhoz.

Főként, hogy ellenpontként ott vannak a Jobbikból kifelé tartó Toroczkaiék. Azaz marad-e Sneider Tamás és a Jobbik végleg a senki földjén.