Nagy DóraMorálisan ingoványos

Ne felejtsük el, mert „érdemes” rá emlékezni, hogy április 8-a után, május 8-a sem volt kevésbé eseménydús nap

Nagy Dóra – 2018.05.15. 01:13 –

Voltak a Parlament előtt sátorozók, köpködő tüntetők, kordon nélküli kordonbontók, egymást már lelkesíteni alig tudó megmondók, akiknek a forradalmi hevületét hamar lehűtötte a jégeső. Mindeközben pedig megalakult az új Országgyűlés, amivel már sokkal érdemesebb foglalkozni, hiszen az itt zajló munka fogja meghatározni Magyarország következő négy évét és nem pedig az utcán hőbörgő, magát többségnek tartó kisebbség.

Örülök amúgy, hogy megint kiderült, Magyarország, a több millió fociedző országa mellett, most már a több millió választási szakértő országa is lett, és amit a politológusok több éven keresztül tanulnak meg, az manapság mindenkivel veleszületett tudás. Az indoklás pedig: itt semmi sem legitim, semmi sem volt tiszta, és mindenki csalt. Ellenben az igazság az, hogy az ellenzék fejében nem volt tiszta a kép azzal kapcsolatban, hogyan működik a kampány. Most meg kapaszkodnak minden létezőbe és nem létezőbe, hogy elkerüljék a megújulást, és megtartsák pozícióikat. Ha lehet, akkor a lehető legkevesebb munkát belefektetve.

Az ellenzék tehát továbbra sem hajlandó a képviselői munka érdemi részével foglalkozni, helyette megy a mandátummatek. Karácsony Gergely például fel is vette a mandátumát, meg nem is. Felvette, hogy majd visszaadja határidőn belül. Gondolom bejátszott nála az a hozzáállás, mint Lalinál az Üvegtigrisben: vagy Impala, vagy semmi. Csak Karácsonynál ez úgy hangzott, vagy miniszterelnökség, vagy bármi más, ami jobb egy képviselői széknél. Az ő esetében polgármesterség, esetleg főpolgármesterség. Mert lehetnek itt még kiskapuk, amelyeken keresztül jobban hozzá lehet férni a mézesbödönhöz.

Ellenzéki fejjel gondolkodva lehet olyat csinálni, hogy elindulunk a választáson, feltetetjük magunkat a listára, méghozzá befutó helyre, majd amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltük, akkor visszakozunk, hezitálunk. Elvégre a fizetés az jól jönne, de hát ellenzékiként azért ez a pozíció nem jár akkora hatalommal, és még dolgozni is kellene, ráadásul mindig akadhat valami más is. Mondjuk egy európai parlamenti hely vagy egy polgármesteri szék. Amitől elesnénk, ha elfogadnánk a mandátumot, az pedig már nem olyan buli. Esetükben a mandátum felvétele semmi másról nem szól, mint az adott személy hatalmi és pénzügyi pozíciójának maximalizálásáról. A választóik képviselete? Ugyan már! Az az utolsó helyre szorul, ha dönteni kell.

Gyurcsány Ferenc és szektája már be se ül a parlamentbe. Felveszik a mandátumot, elmondják az esküt, ki- egészítik, aztán dühödt posztokat tesznek ki a közösségi oldalaik­ra, és nyilatkozgatnak a sajtóban. Nekik ez a munka. A mindennapok világában is így csináljuk, nem igaz? Felvesszük a fizetést, de nem járunk be dolgozni, a főnök meg elfogadja ezt, mert mi úgy gondoljuk jónak! Csakhogy jelen esetben a főnök az a magyar nemzet. Ennek ellenére Igazmondó Feri most azt kéri mindenkitől, hogy nézzék el neki, hogy nincsen kedve beülni a parlamentbe. Persze ő azt nem tudja elnézni, hogy nem rá szavaztak és nem is akarja megérteni ennek az okát, helyette felveszi a pénzt, kicsit átkölti az eskü szövegét, hogy megmutassa, mekkora mártír demokrata, majd mint aki jól végezte dolgát szépen hazamegy.

Hadházy Ákos is nagyon elmésen oldotta meg a nemdolgozás kérdését, hiszen ő elfogadta ugyan a mandátumot, de nem mondta el az eskü szövegét. Ezzel mondjuk leginkább a saját frakcióját hozta nagyon kellemetlen helyzetbe, hiszen átadni másnak nem tudják a helyét. Ez a helyzet pedig egy évig húzható, csak az értelmét nem látja senki. Talán megint arra játszik, hogy „feldőljön a székével”?

Elhiszem, hogy kétharmados kormány mellett nehezebb a helyzet, viszont az ellenzéknek azt is látni kellene, hogy pontosan a nehéz­ségében van ennek a helyzetnek a könnyebbsége is. Ugyanis, ha egy intézkedés nem jó, vagy nem működik a gyakorlatban, azért kizárólag a kétharmad lesz felelős. Az ellenzék pedig elő tud lépni. A parlamenti politizálás szépsége, hogy felelősségre lehet vonni a kormányt. Kérdéseket lehet feltenni a miniszterelnöknek és a kormány tagjainak. Belefolyhatnak a folyamatokba, látják a törvénytervezeteket, javaslatokat tehetnek, amelyeket megoszthatnak mindenkivel. Így válhatnak alternatívává. Nem olyankor, amikor dühödten, személyeskedő hangnemben, mindent elutasítva és bírálva, de más irányt nem mutatva dobálóznak hangzatos, ám semmitmondó mantrákkal. Az eddigieket látva azonban az ellenzék még mindig ebben látja „munkája” lényeget. Megjegyzem ennyi erővel a tüntetőket is beküldhetnék maguk helyett, mert ezt ők is meg tudnák csinálni. Talán még jobban is.

Az az igazság, hogy sajnos a taktikai mandátumsakk, a pozíciók utáni elkeseredett kaparás vagy a parlamenti munkától való távollét megengedett a törvény szerint, joguk van az ellenzéki pártok politikusainak ezt cselekedni. Az Üvegtigrisnél maradva, ahogy Cingár is megállapította Gabenről: „Vigyázz vele, rendes gyerek, csak morálisan ingoványos.” Igaz ez az ellenzék magatartására is.