Bán KárolyA néppártosodás útján

Álláspont. Hát így fest ez a szép, új világ a parlamenti arányok szerint legerősebb ellenzéki pártban

Bán Károly – 2018.05.14. 01:25 –

„Inkább légy »vad magyar«, mint »szelíd hazafi«.” Ezt írta Toroczkai Lászlónak, az egyik elnökjelöltnek a Jobbik közelgő kongresszusa előtt Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, aki 2014-ig a párt legaktívabb parlamenti képviselője volt. Toroczkai végül szombaton vesztett, veresége után pedig arról elmélkedett a közösségi oldalán, hogy „csak egy hajszálon múlt”. Mert hatalmas volt az ellenszél: átírt alapszabály, lejáratás, telefonálgatós hadosztály, még Vona Gábor is kampányolt ellene, aztán a korábban megbeszélt tizenöt helyett csupán tizenkét percben kapott szót, hogy a tagsághoz szólhasson.

A pártvezetésben partnere, az elnökhelyettesi tisztségre aspiráló Dúró Dóra még ennyit sem kapott. Ő meg sem szólalhatott. Előbb szavaztak az elnökről, aztán vitáztak. Illetve vitáztak volna, ha az alapszabály szerint ez már nem válik okafogyottá. Toroczkai és Dúró mindenesetre úgy döntött, nem lesz vad hazafi, az még pártszakadáshoz vezetne. Talán majd legközelebb, a következő kongresszuson, akkor majd nem negyvenhat százalékot kapnak, hanem ötvenegyet.

Minő naivitás. Hisz jól látható volt már a kongresszus előtt, hogy a párt legfőbb fóruma nem a választási vereségről, a kudarc okairól fog szólni. Nem arról, hogy egyetlen egyéni körzetben sem nyertek. Nem arról, hogy megbukott a béruniós „csodafegyver”. Sem Mirkóczki Ádám őszödi beszédéről, melyben a pártszóvivő kifejtette, hogy amit a kezdetekkor mondtak a Jobbikról, nem volt igaz, s nem azok voltak, amiknek látszódtak. Nekik az a normális Magyarország, hogy kiállnak Alföldi Róbert mellett, aki igazgatóként, Erdély elcsatolásának évfordulóján a Nemzeti Színházat bérbe adta volna a román követségnek.

Szinte jelképes, hogy ezt korábban az exkommunista kormányfő, Medgyessy Péter is megtette, azzal a különbséggel, hogy ő a Kempinskiben koccintott a román kollégájával Erdély elcsatolásának évfordulóján. Az meg már csak hab a tortán, hogy éppen ott, ahol Vona Gábor balul elsült könyvbemutatóján a nemzetközi média előtt próbálták a Jobbik vezérét a demokratikus világ előtt szalonképessé maszkírozni. Belépőként a Spinoza Házba. E körökben most nyilván lelkesen üdvözlik a Jobbik kongresszusán történeteket, mondván, győzött a néppártos vonal. A cukiság. Vagyis immár stabil az elköteleződés az európai értékek, a jogállam iránt és persze az orbáni diktatúra lebontásában. Ki állhatja még útját a partnerségnek az úgynevezett demokratikus pártokkal? Persze egyesek sajnálhatják a kettészakadóban lévő Jobbikban, hogy Vona elment, csakhogy valójában úgy ment el, ahogy annak idején Gyurcsány az MSZP-ből. Vagyis maradt. Tart majd jó kis fórumokat Török Gáborral a Corvinuson, az egyetemi ifjúság imádni fogja. Cukisan és cicásan, eurokonform módon. Utódjait is maga választhatta ki, s nyilván a szkin­hedmúltú Sneider Tamás és helyettese, a zsidókat a parlamentben listázni akaró Gyöngyösi Márton is kinézte már magának a legaranyosabb vizslákat a leendő fotózásokhoz.

Hát így fest ez a szép, új világ a parlamenti arányok szerint legerősebb ellenzéki pártban. Már az első sikert is learatták, az Országgyűlés megalakulásakor a kordonbontásból végül kedélyes bevonulás lett. Még a tisztújítás előtt egy renitens alapszervezet, a Toroczkai­nak drukkoló székesfehérvári csapat zendülését csírájában elfojtották. Felszámolták, helyét sóval hintették be. Hála a diktatúrával szembeforduló, demokratikus politikai erőknek és az őket segítő civil népmozgalmaknak, a taktikai szavazás révén hat gyurcsányistát is sikerült bejuttatni a törvényhozásba. Ki merészel még kételkedni a néppártosodás sikereiben?