Belföld

Schiffer András kiosztotta az ellenzéket, miközben a Fideszt dicsérte

Megkésett önkritika

Kormányváltás minden többpárti demokráciában akkor következik be, ha kellő számú kormánypárti szimpatizánst meg lehet győzni arról, hogy az ellenzéki párt számára jobb ajánlatot kínál.

Ez itthon elmaradt – mondta Schiffer András az ATV-ben. Az LMP korábbi vezetője hozzátette: 2016 óta figyelte „rémülten”, hogy a Jobbik béruniós kezdeményezését leszámítva egyetlen olyan innováció sem volt az ellenzéki pártoknál, amely ne a már egyébként is meglévő, és a kormánnyal szemben álló ellenzéki tábor újraosztásán dolgozott volna. Szerinte az ellenzék feladta annak a lehetőségét, hogy kormánypárti szimpatizánsokat meggyőzzön, miközben a Fidesz éppen ellenkezőleg tett. A kormánypárt a kerítés építésével baloldali, a Jobbik nem igazán szerencsésen sikerült arculatváltásánál pedig jobbos szavazókat tudott megnyerni. Rámutatott: az emberek sokasága nem a politikával kel és fekszik, olyan primer kérdések izgatják, mint a rezsi és a biztonság. Ezekre a kérdésekre pedig a Fidesz tudott számukra elfogadható választ adni. Leszögezte: ha az ellenzéki oldal továbbra is csupán a hatalomtechnikával foglalkozik, az egy következő kiadós vereség előfutára.