Bogár LászlóAdósságörvényben

A kezelhetetlennek látszó globális adósságtömeg fenyegetése és a kockázatok növekedése előbb vagy utóbb ki fogja kényszeríteni a kamatok emelését

Bogár László – 2018.04.25. 03:35 –

Az adósság lényegében „negatív vagyon”, hisz egy vállalat, intézmény, vagy emberi közösség adóssága azt jelenti, hogy a vagyonának egy része csak virtuálisan az övé, a tartozásának megfelelő rész felett potenciálisan hitelezői rendelkeznek. Olyan ez, mintha jelzálogot jegyeznének be egy ingatlanra, így érthető, hogy egy ország eladósodottságának szintje igen fontos mutatója az adott ország általános társadalmi, gazdasági folyamatainak, működésének.

A világ egészének gyorsuló eladósodása főként az 1973-tól kezdődő nagy válságsorozat után vált a globális gazdaság egyik legkényesebb kérdésévé, és a 2007–2010 között végbement újabb válsághullám nyomán ma már túlzás nélkül a világ legsúlyosabb kihívását jelenti. E súlyos kihívás újabb fontos állomásához értünk most azzal, hogy a világ teljes adóssága elérte a világ teljes anyagi vagyonának közel nyolcvan százalékát. Hogy e roppant adósságtömeg dimenziói érzékelhetők legyenek, a világ teljes vagyona 290 ezermilliárd dollárt tesz ki, míg a teljes adósságtömeg 2017 végére elérte a 240 ezermilliárd dollárt.

Csak az utóbbi egy év során huszonkétezermilliárd dollárral, tehát tíz százalékkal nőtt a világ teljes adósságállománya, az elmúlt válság évtized során (2007-től napjainkig) pedig közel hatvanezermilliárd dollárnyi volt a növekedés. Az adósság teljes összege a világ egyéves teljes gazdasági teljesítményének több mint háromszorosát teszi ki, és az igaz, hogy az utóbbi egy-két év során örvendetesen csökkent ugyan ez a mutató, de ennek az az oka, hogy felgyorsult a gazdasági növekedés. Ez a jó hír, ám a rossz hír az, hogy a gazdasági növekedés újra felgyorsította az eladósodást, a világ tehát rövidesen újra az eladósodás és gazdasági recesszió örvényei közé kerülhet, sőt részben már került is.

A még rosszabb, sőt fenyegetőbb hír az, hogy a „derivatíváknak” („származékos” értékpapíroknak) nevezett teljesen ellenőrizhetetlen pénzügyi eszközöknek a globális állománya meghaladja a hétszázötvenezermilliárd dollárt, és ha a 2011-től „menetrendszerűen” újra felfúvódni kezdő újabb spekulációs buborék kipukkad, akkor egészen bizonyosan a kapitalizmus történetének legsúlyosabb válsághulláma indulhat el. Tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy az elmúlt évtized közel hatvanezermilliárd dollárnyi adósságnövekménye szinte teljes egészében az államok és állampolgáraik (vagyis a „lakosság”) eladósodásából származik. Ennek alapvető oka pedig az, hogy az államok „nagyvonalúan” az adófizetők pénzét használták fel arra, hogy globális pénzhatalmi rendszer leggátlástalanabb intézményei által előidézett csillagászati méretű veszteségeket megtérítsék.


Vagyis az ment végbe, amit Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász úgy írt le, hogy a nyereséget „magánosította” a veszteségeket viszont „államosította” a globális pénzhatalmi struktúra. A legutóbbi időkig talán úgy tűnhetett fel, hogy mindez elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és a gazdag európai országok problémája, de lassan kiderül, hogy egyre súlyosabb helyzetbe sodródik a világ többi része is. Az Egyesült Államok államadóssága kizárólag háborúk idején volt az egy évnyi gazdasági teljesítménynél magasabb, vagyis száz százalék felett, ma ez a mutató százhét százalékon áll, az államadóssága közelít a huszonegyezermilliárd dollárhoz, a teljes adósságállomány pedig a hetvenezermilliárd dollárhoz. Az Európai Unió egészében nyolcvanhat százalékos az államadósság szintje, tragikomikus módon az euróövezetben, ahol már eurót használnak és az egy évnyi GDP hatvan százalékát egyáltalán nem haladhatná meg az államadósság, közel kilencvenszázalékos az államadósság átlagos rátája, de ezen belül Görögországban százhetven, Olaszországban százharminchat százalék, de még Franciaországban is közelít a száz százalékhoz.

És az unió uralmi struktúrái ebben a helyzetben a bevándorlás felgyorsítását, és ezen keresztül a további eladósítást tekintik Európa legfőbb stratégiai feladatuknak. A világnak az eladósodással eddig kevésbé érintett része, legfőképpen Kína, most minden eddiginél, gyorsabban növeli adósságait. Míg Washington és Brüsszel az elmúlt évtized során nem egészen kétszeresére emelte adósságait, Kína megnégyszerezte azt.

A kezelhetetlennek látszó globális adósságtömeg fenyegetése és a kockázatok növekedése előbb vagy utóbb ki fogja kényszeríteni a kamatok emelését. Ám ha ez bekövetkezik, az a gazdasági növekedés lassulását, sőt rövid időn belül újabb recessziót vált ki. Márpedig a legutóbbi globális válság során „elveszett” munkahelyek nagy része máig sem „épült vissza” a gazdaságba. A világ tehát rohamos gyorsasággal közeledik ahhoz a kritikus ponthoz, ahonnan a gigantikus adósság kezelhetetlenné válása láncreakciószerű összeomlást indíthat el.

Az elmúlt évszázad legsúlyosabb gazdasági összeomlásai szinte kivétel nélkül úgy következtek be, hogy a globális pénzhatalmi rendszer urai a legutolsó pillanatig tagadták a helyzet súlyosságát. Jellemző módon 2008-ban a világ egyik legnagyobb, és az Egyesült Államok legrégibb bankja a Lehmann Brothers még a teljes megsemmisülés előtti hónapok során is a lehető legjobb besorolást kapta a világ legtekintélyesebb hitelminősítő intézeteitől. Aztán hatszázmilliárd dolláros pénzügyi „krátert” hagyva maga után egyetlen pillanat alatt összeomlott.

Ha a világ nem akarja, hogy a tíz évvel ez előtti apokalipszisnél is sokkal súlyosabb globális összeomlás következzen be, akkor éppen itt az ideje, hogy szembenézzen az elmondottakkal. Ám a világ urainak mai mentális és morális állapotát tekintve nem lehetünk túlságosan bizakodóak.