Faggyas SándorMeghívó Berlinből

Álláspont. Joggal bízhatunk abban, hogy az új magyar kormány a korábbinál is nagyobb belső és külső támogatással készül az ország megvédésére.

Faggyas Sándor – 2018.04.20. 03:21 –

Hiába vetették vigyázó szemüket tegnap Berlinre mindazok, akik konkrét, világos választ vártak az EU két legnagyobb és legerősebb országának vezetőitől arra, hogy mit kívánnak tenni az uniót sújtó, egyre mélyülő – elsősorban migrációs és biztonsági – válság felszámolásáért. Egyáltalán, képesek-e felfogni, hogyha nem tesznek semmit, illetve az eddigi téves és veszélyes politikát folytatják, akkor néhány évtized múlva Európa nem lesz az európaiaké? És belátják-e azt, hogy Európa népei – magyarok, lengyelek, csehek, osztrákok, olaszok – egymás után döntenek úgy szabad, demokratikus (!) választásokon, hogy – Christian Vanneste gaulle-ista politikus szavaival – nem akarnak meghalni, és visszautasítják a halálba segítőket, a franciákat kivéve, akik „mindig hajlamosak arra, hogy a történelemmel szembe haladó vonatra szálljanak azon kivételekkel, amikor a vasutasok sztrájkolnak”.

A harmadik hete tartó francia vasutassztrájk és az Air France dolgozóinak részleges munkabeszüntetése sem akadályozta meg Emmanuel Macront, hogy Berlinbe utazzon legfőbb barátjához és szövetségeséhez. A német kancellár pedig nem leplezett szeretettel fogadta a nála huszonhárom évvel fiatalabb francia elnököt, elárulva, hogy egy évvel első találkozásuk után is „megmaradt a varázs”. Ezzel arra utalt, hogy amikor tavaly májusban a megválasztott elnök elsőként hozzá repült, Angela Merkel Hermann Hesse Lépcsők című versének soraival köszöntötte: „És olyan varázs él mind a kezdetekben, / Amely megvéd s élni segít szavával”.

Nem tudom, Merkelen kívül még hány ember tart varázsa alatt a napóleoni dicsőségről álmodozó Macron, mindenesetre egy friss felmérés szerint a franciák 58 százaléka elégedetlen az államfő tevékenységével. Mi, magyarok a napokban megtapasztalhattuk kiábrándító kétszínűségét is, hiszen április 12-i levelében arról biztosította a nagy választási győzelmet arató magyar miniszterelnököt, hogy „folytatni kívánja a konstruktív munkakapcsolatot annak érdekében, hogy minden területen szorosabbá tegyék a Franciaország és Magyarország közötti kötelékeket”. Ám néhány nap múlva, egy francia televíziónak adott interjúban kijelentette: „Egyetlen értéket sem vallok magaménak, amelyet Orbán Viktor képvisel”. Két nap múlva pedig az Európai Parlamentben azt ecsetelte, hogy Európában polgárháborús helyzet alakult ki – de nem az iszlám invázióval együtt elharapózó bűnözés, mindennapossá vált kulturális és fizikai agresszió miatt, hanem a szerinte Európa-szerte erősödő „nemzeti egoizmus” és „illiberális hatás” következtében.

Macron és Merkel tegnap bejelentette, hogy a jú­nius végére tervezett uniós csúcsig közös javaslatokat készít az EU „újjáalakításáról”. Bár a két vezető látványos puszipajtássága mögött komoly érdek- és nézetkülönbségek is húzódnak, abban egyetértettek, hogy a legfontosabb a közös uniós menekültügyi rendszer megújítása. Amit úgy képzelnek el, hogy a külső határok közös védelme mellett szükség van – a „belső szolidaritás” je­gyében – a menekültek tagállamok közötti elosztását szabályozó kvótákra. Ebből is látható, hogy a két legerősebb uniós tagállam vezetője – a brüsszeli birodalmi bürokráciával egyetemben – sem a valóság érzékelésére, sem innovációra nem képes. Kompromisszumra is csak akkor kényszerül, ha a nemzete identitását, kultúráját, szuverenitását védő demokratikus kormány elég erős ellenállást fejt ki.

A júniusi, sorsdöntő csatára tegnap Berlinből elküldték a meghívót, de joggal bízhatunk abban, hogy az új magyar kormány a korábbinál is nagyobb belső és külső támogatással készül az ország megvédésére.