Kacsoh DánielHisztis megoldások

Álláspont. A legújabb hírek szerint most szombaton, a következő Mi vagyunk a többség! munkacímet viselő tüntetésen lesznek már ellenzéki politikusok is a színpadon

Kacsoh Dániel – 2018.04.17. 03:38 –

Hiszen krónikus szónokhiány van, ez rögvest kiderül, ha az ember belepillant az esemény közösségi oldalán olvasható bejegyzésekbe. Azt egyelőre nem tudni, melyik pártembernek lesz kedve kiállni a tömeg elé, miután az előző alkalommal a népvezérré avanzsált fazonok nemcsak a kormányt, őket is elküldték melegebb éghajlatra.

Mások persze teljes Fidesz-ellenes összefogást követelnek a különböző, a választáson kicsit vagy nagyon leszereplő formációktól. Javasolják: ne számítson a szélsőséges múlt, a gárdázás, se a 2002 és 2010 közötti országvesztő kormányzásban való részvétel, kapaszkodjunk össze Gyurcsánnyal, Széllel és Vonával, váltsuk le a kormányt, és legyen valami! Hogy mi, azt persze nem tudni, mondják meg ők, vagy valaki más.

Ez az újraválasztott kabinet ugyanis megfélemlítő, diktatúrát épít, itt nem lehet élni. Élni ugyan nem, de azért végigvonulni a városon, órákig tüntetni a Kossuth-téren és a főváros különböző pontjain igen. Békésen hőbörögve. Volt, amikor ezt csak bajosan lehetett megtenni, mert zordon rohamrendőrök esetleg kilőtték az ember szemét, ám liberális zsinórmérték szerint „élésre” nagyon is alkalmas hely volt akkor Magyarország.

De vegyük sorba, mik is az objektív gondok ezzel az egész hajcihővel! Először is, hiányzik az üzenet, mert az új választás követelése mégis csak túlzás egy, az EBESZ szerint törvényes, a nagybetűs Nyugat által is elismert, egyértelmű eredményt hozó voksolás után. Akárcsak a csalás kiáltása, pláne, hogy egyetlen ellenzéki főmufti sem volt hajlandó kijelenteni, szervezett stikli történt. Ez tehát még akkor is csúsztatás, ha a kissé tétova tömegnek jólesik ezt skandálnia. Persze ezt is lehet, szólásszabadság van, minden Brüsszelben és Washingtonban terjesztett „jóindulatú” híresztelés ellenére.

Továbbá ott van a demonstráció címe, ami egész egyszerűen nem igaz, különösen azért nem, mert a megjelentek még a budapesti szavazókörökben ellenzéki listára vagy jelöltre voksolók többségét sem tennék ki. Pláne nem az országét.

Tehát van itt tisztázatlanság bőven, amiből majd nyilván az következik, ami korábban a Millával vagy a netadós mozgalommal is történt: kifogy a szufla. Utcáról lehet kormányt buktatni, de nem olyat,a melyet a választópolgárok kétharmados parlamenti felhatalmazásra tartottak érdemesnek, szinte rekordrészvétel mellett. Érdekes gondolatkísérlet ugyanakkor elképzelni, vajon az ellenzéki horrorkoalíció győzelme esetén mi következett volna, különösen annak fényében, hogy például az LMP-ben már rögvest dulakodásig fajult az „értékvita”, s ez még csak egy, valamivel több mint öt százalékot szerző pártocska belügye. Kérdés, az egymást korábban lefasisztázó, lekorruptozó, lerészegező, lezsidózó csapatok, mondjuk egy koalíciós huzavonán, mekkora bunyót adtak volna elő. Ahogy talányos az is, a most dühöngő, a parlamentáris demokráciát lényegében megtagadó polgártársaink azzal elégedettebbek lettek volna-e, avagy sem. Ízlések és pofonok.

Egyesek közülük most azt remélik, szombaton az ellenzéki felszólamlók bejelentik, nem veszik át a mandátumukat. Ezt jó néhányan egyébként bizonyosan megteszik, ami szintén nem a demokratikus elköteleződés csimborasszója. Nem emlékszünk ugyanis efféle kampányszövegre: szavazzanak rám, mert ha nem nyerünk, nem ülünk be a parlamentbe! Mint a hisztis kisgyerek, ha kikap a Monopolyban, és dühében felborítja az egész társasjátékot. Ilyen veszteskompenzáció nem létezik. Legfeljebb az oviban..