Nagy DóraÜdvözlet Facebookisztánban!

Jó dolog ez a közösségi média, hiszen olyan emberekkel tarthatjuk a kapcsolatot, akikkel mondjuk az általános iskolában jó volt együtt fogócskázni vagy fára mászni

Nagy Dóra – 2018.04.17. 03:35 –

Jó és érdekes dolog látni, milyen felnőtt lett valakiből, akit gyerekként ismertünk. Ám mi van akkor, ha ez a felnőtt, akivel gyerekként a homokozóban játszottunk, nem úgy látja a világot, ahogyan mi. Mondhatjuk, hogy semmi nem történt, de azért érdekes figyelni, ki hogyan és mi alapján alakította ki a világát.

Nyilván, ha valaki a választáson másra húzta be az X-et, mint én, attól még jó ember lehet, akivel sok közös emlék köt össze. Elméletileg, mert sajnos a látottak és tapasztaltak alapján ez a hozzáállás már a múlté. Az elfogadás helyét átvette a tiltás és törlés intézménye. Az érvek helyét pedig a dühödt gyalázkodás. Akivel az egyik nap még kedélyesen elbeszélgettünk kedvenc filmünkről, holnap minden előzmény nélkül letilthat az ismerősei közül, csak azért, mert nem ért velünk egyet. Ez pedig nem a politika, hanem a mindennapok világa.

Persze egészséges önértékeléssel bíró ember maximum megrökönyödik azon, hogy véleménye miatt törölte egy ismerőse, viszont lássuk be: a személyiségük, identitásuk kialakítása előtt és közben járó fiatalok is használják ezeket az oldalakat (sőt leginkább ők használják), akik már abba születnek bele, hogy a viták feloldása megoldható azzal, hogy kettőt kattintunk a Facebookon, és ezzel kizárjuk az életünkből azokat, akik másként gondolkodnak. Így pedig nemcsak az adott embert tüntetik el a szemük elől, hanem saját magukat is beleszorítják egy burokba, amelyben csak egy szempont létezik, amiben csak nekik lehet igazuk, és amiben mindenki egyforma. Ha pedig másként alakulnak az események, mint most is a választási végeredmények, akkor elkeseredett, értetlen és dühödt hangvételű írásokban átkozódnak együtt olyanokkal, akik ugyanazt gondolják, mint ők. Mert úgy látták, hogy a többség velük van. Igen, ez igaz, csak éppen az általuk cenzúrázott többség van mellettük.

Az ilyen cenzorok nekimennek másoknak, akik megjegyzik, hogy ők örülnek az eredménynek, vagy szó nélkül eltávolítják őket az ismerőseik köréből, hogy aztán ott folytathassák igazuk bizonygatását és a másik ócsárlását, ahol abbahagyták. Csak most már ellenvélemények nélkül tehetik ezt meg. És ezzel a nyugodt egymás mellett élés és együtt gondolkodás, valamint a gondolati sokszínűség megszűnik létezni.

Amikor pedig ez bekövetkezik, akkor jön az értetlenség, a tomboló harag, a hergelés és a pusztító gyűlölet korszaka. Így már lehet alaptalan, bizonyítást és logikát nélkülöző vádakkal heccelni a népet, vagy elodázni a következtetések levonását és a felelősségre vonást. Ezek az emberek inkább kizárják azokat, akik esetleg egy másik nézőpontot képviselnek. Elsiklanak a lényeg felett, a valódi bűnösök pedig megúsznak mindent. „Csak nyomd meg azt a gombot, és azzal már minden problémád megoldódott” – suttogja az a bizonyos hang. Láthatjuk és tapasztalhatjuk ezt nap mint nap.

Véleménydiktatúra kialakítása zajlik éppen, amelynek nemcsak elszenvedői, hanem akaratlanul is aktív részesei vagyunk. Ez az igazi gondolatrendőrség. Csak egy adott szempont, egy adott vélemény számít, amelynek elfogadásához elsöprő düh, harag és mocskolódás társul. Mert ahol nincsenek érvek, ott személyeskedés van. Igen érdekesnek találom, hogy akik a sokszínűség, a szabadság, az elfogadás és a párbeszéd mellett kardoskodnak nap mint nap, azok nemhogy figyelmen kívül hagyják, de egyenesen erősítik a szakadék kialakításának folyamatát. Ma már mindenki lehet választási szakértő, ma már mindenki lehet gazdasági szakértő, ma már mindenki mindenhez érhet, indíthat blogot vagy oldalt, ahová szabadon, érvek nélkül firkálhat, amit akar, hogy aztán mások mindenfajta megkérdőjelezés nélkül átvegyék azt. Mert ami az interneten van, az biztos igaz. Főleg ha arról és úgy szól, amit az adott személy tart irányadónak. Ha pedig valaki kritizálni merne, merné, akkor arra ott a törlés gomb. Így jön el a Rékasi Zsigik korszaka. Minél hangosabbak vagyunk, annál biztosabb, hogy igazunk van, hiszen a saját oldalamon is mindenki velem ért egyet. Csak most már nem az „egyetértés”, hanem a „saját” szón van a hangsúly.

A gondolat-, a vélemény- és a szólásszabadság most már csak határok között terjed. Hová tűnt az olyan sokszor hangoztatott és hiá­nyolt sokszínűség, a párbeszéd iránti vágy és a tolerancia?! Hol vannak az érvek, a viták, az egymás megértésének vágya? Borzasztó, de nagyon egyszerű a válasz ezekre a kérdésekre: a fenti fogalmak, érzések már tiltás és törlés alatt vannak. Így jön el a szép, új, az igazi szabadság látszata alatt futó cenzúra és gondolatrendőrség világa, amiben mindannyian élünk. Ez Face­-
book­isztán.