Bán KárolyFerenc, ha belegebedünk is

Álláspont. A baloldal megújulásra készül

Bán Károly – 2018.04.12. 01:16 –

Ahogyan importált miniszterelnök-jelöltjük, a politikai kacskaringók bajnoka, Karácsony Gergely, az egyszázalékos támogatottságú szövetséges erő, a Párbeszéd társelnöke a választások éjszakáján – közös szereplésüket értékelve – fogalmazott: a baloldalt az alapoktól kell újjáépíteni. Ebben speciel a lényegében kibicnek számító, a szocialistákat korábban csak Unicum mellett elviselni képes Karácsonynak akár még igaza is lehet. S lőn, a felelősséget máris a nyakába vette egy régi motoros. A szocialisták elnökhelyettese, Gőgös Zoltán lemondott, sőt, a parlamenti mandátumát is visszaadta. Az a tényleg baloldali politikus, akinek pedig a legkevésbé sem kellett volna távoznia a pártból.

Ám a többiek a főnökségből maradnak. Mind egy szálig. Ők nem tehetnek semmiről. Arról sem, hogy a vidék Magyarországán annyi szavazót sem tudtak összeszedni az idei parlamenti választáson, amennyivel egy nagyobb stadiont meg lehetne tölteni. Jószerivel csak a liberális fővárosiaknak köszönhetik, hogy egyáltalán ott maradhatnak újabb négy évre a parlament aklában – szociáldemokrata lobogó alatt. „Dolgozunk tovább!” – üzenik. „Nem kéne, fiúk” – üzennek vissza sokan a pártból. A mai pártvezetés viszont „jól elvan Orbán pénzes ölében” – jegyezte meg tegnapi számunkban szocialista forrásunk.

És szerdán már azt is megtudtuk, ki lehet, aki a lobogót viszi tovább. Nem más, mint a párt arca, fővárosi elnöke, Kunhalmi Ágnes. Aki már jelezte is, vállalná az emberpróbáló kihívást. A baj forrását is megjelölte. Az MSZP rossz szereplésének egyik oka az volt, hogy – idézem – Botka Lászlóval elvesztegettek kilenc hónapot. Kunhalmi tavaly ősszel, amikor még dúlt a háború Botka és a bukott kormányfő között, egy televíziós interjúban az MSZP és a DK szövetségkötése kapcsán azt találta mondani, „leszünk mi még újra egy párt”.

Még mondja valaki, hogy nem igaz a színházi közhely: az élet a legnagyobb rendező. Különb forgatókönyvet az őszödi ember sem írhatott volna. Az MSZP éppen megújulni készül, az LMP újra vezetési válsággal küzd, az Együtt vezetői – akiknek százkilencvenmillió forintot kell visszafizetniük a gyászos választási szereplés okán –, élükön a nőverő Juhász Péterrel éppen adományokat kunyerálnak, a pártvezetők egyedileg festett hordót, aláírt plakátokat árulnak, tessék licitálni. Karácsony Gergely már feladta az önálló politikát, benősülne az MSZP-be. Legfeljebb az Unicumot lecseréli whiskyre, jó szocialista azt szereti igazán. Mindenki padlón, ki más menthetné meg a baloldalt, mint az utolsó szilárd bástya?

Aki kitart. A választókért. Az országért. A jövőnkért. Európáért.

Ki más lehetne ez, mint a Feri?

Hisz a múltat sem kell mindig végképp eltörölni.

„Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a pi...ba! Valljuk be!” – így reflektált 2008 tavaszán Horn Gábor, a szabad demokraták kampányfőnöke a népszavazás eredményét magyarázó Gyurcsány szavaira, amikor búcsút inthettünk a kórházi napidíjnak, a vizitdíjnak és a tandíjnak is. Azoknak a szocialista–szabaddemokrata „vívmányoknak”, amelyeket a Gyurcsány-kormány vezetett be, s amelyekről a 2006-os választás kampányában a miniszterelnök-jelöltek televíziós vitáján Gyurcsány még azt mondta Orbán Viktornak: „Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Ön úriember! Ilyet senki nem mondott, hogy valaki kórházi napidíjat akar bevezetni. Vonja ezt vissza, kérem” – igazította el riválisát.

Akkor Ferenc volt a megmentő, most Ágnes segítségével ismét csak ő lehet. Ha „belegebedünk” is. Hadd kígyózzanak azok a kígyók.