Kiugrási lehetőség hazai startupoknak

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány egy éve működik együtt a Digitale Stadt Düsseldorf Egyesülettel

Zováthi Domokos – 2018.03.26. 00:33 –

Elsőként ad otthont Európa egyik legnagyobb startupversenyének holnap Budapest. A rendezvény kiváló lehetőségeket biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy kapcsolatokat építsenek német befektetőkkel, döntéshozókkal, és megismerjék a német startup-ökoszisztémát – mondta lapunknak Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratórium elnöke.

Startup Budapest Fórum 20180326 A tavalyi Startup Budapest Fórumon kezdő hazai cégekkel ismerkedtek a vendégek (Forrás: BVK)

– Ez az első alkalom, hogy a Rheinland Pitch verseny kilép saját országából. Miért ránk esett a szervezők választása?

– A Rheinland Pitch on Danube a 2013-ban alapított Rheinland Pitch, a legnagyobb érdeklődéssel kísért németországi startupverseny budapesti elődöntője. A versenysorozat keretein belül idén már négy Rajna-parti metropoliszban és Budapesten rendeznek elődöntőket, amelyek során alkalmanként négy-négy startup kap lehetőséget arra, hogy befektetők és különböző innovációk iránt nagy érdeklődést mutató szervezetek vezetői, képviselői előtt bemutatkozzon. A nyertesek kiválasztásánál a zsűri és a közönség véleményét egyaránt figyelembe veszik. Az elődöntők nyertesei a júniusban megrendezett nagyszabású döntőn mérkőzhetnek meg Düsseldorfban. A holnapi rendezvény kiváló lehetőségeket biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy kapcsolatokat építsenek német befektetőkkel, cégvezetőkkel, döntéshozókkal, és megismerjék a német startup-ökoszisztémát. Ebben az évben a rendezők több mint ezer látogatót várnak a döntőre, amit komoly médiafigyelem is kísér.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány épp egy éve írt alá együttműködési megállapodást a Düsseldorf városának innovációs és startupfejlesztéseit összefogó Digitale Stadt Düsseldorf Egyesülettel, amelynek keretében közösen rendezzük a versenyt. A program a német fél javaslatára része lett a Magyar–Észak-Rajna-Vesztfáliai Kormányközi Vegyes Bizottság nemrégiben elfogadott munkatervének.

A közös munka az elmúlt egy évben nagyon eredményes volt, közel húsz magyar startup tudott bemutatkozni Németországban smart city, mobilitás, e-health és más területeken, illetve a német partnerek itt voltak a tavaly márciusi Startup Budapest Fórumon és a novemberi Startupok Éjszakáján is Budapesten. Már van olyan fővárosi startup, aki megnyitotta a német leányvállalatát a bemutatkozás óta, illetve komoly befektetéseket is kapott német forrásból. Folyamatosan keresnek meg bennünket német nagyvállalatok, s kérik, mutassunk be nekik a német piac iránt érdeklődő erős magyar startupokat. Fontos hangsúlyozni, hogy az együttműködés nem jöhetett volna létre és nem is működne ilyen eredményesen a düsseldorfi főkonzulátusunk nélkül. A főváros támogatása mellett az ELMŰ is hozzájárult a rendezvény költségeihez, mivel ők német érdekeltségű vállalat, és elkötelezettek a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítésében és az innovációban is.

– Mennyire inspirálja ez a magyar startupokat?

–Nagyon jelentős piac Németország minden gazdasági szereplő számára, így a fővárosi komoly startupoknak is. A Rajna vidéke az egyik bölcsője volt az ipari forradalomnak, s most, a negyedk ipari forradalom időszakában is komoly figyelmet fordít az innovációra. Európa legjelentősebb óriásvállalatai közül számossal tudnak találkozni e verseny kapcsán a magyar startupok, ami hatalmas lehetőségeket jelent számukra mind befektetőként, mind potenciális piaci kapcsolatként.

– Melyek a BVK tervei a közeljövőre?

– E versenyünk a think.BDPST konferencia egyik kísérőrendezvénye. A versenyt követő napon, szerdán délelőtt tartjuk a Bálnában a Startup Budapest Fórumunkat, ami szintén kísérőrendezvénye a think.BDPST-nek. Itt adjuk át már hagyományosan a legutóbbi Be Smart versenyünk díjait, s közel húsz startup fog bemutatkozni az érdeklődőknek. Az eseményünk célja a nemzetközi, különösen a német–magyar, a portugál–magyar és a visegrádi régión belüli innovációs és startup együttműködések elmélyítése, Magyarország és Budapest közép-európai innovációs központ szerepének megerősítése és a startup-ökoszisztéma nemzetközi jó gyakorlatainak megosztása. A csütörtöki think.BDPST konferencia alatt pedig a Startup Expóban találkozhatnak a konferencia fő témájához, a „jövő közlekedése” területhez kötődő nyerteseinkkel.

A júniusi düsseldorfi döntő mellett tavasszal Varsóba, Prágába és Pozsonyba is készülünk egy-egy szakmai útra a V4 EYES 2.0 versenyünk nyerteseivel. Remélem, értékes kapcsolatokra tudnak szert tenni ők is, s ezzel erősítik a visegrádi országok összefogását az innováció területén is. Az előző V4-versenyünk nyertese a budapesti cége mellett Varsóban már nyitott leányvállalatot, s nagyon komoly befektetést is kapott nemrégiben. Emellett áprilisban egy teljesen új területre készülünk, Spanyolországban fog bemutatkozni három elektromobilitási témájú budapesti startup a nagykövetségünk által szervezett spanyol-magyar smart city konferencián.