Belföld
Megállapodás a patikusokkal
Komoly feladat volt a gyógyszerellátás átalakítása, illetve a szakmai rendszerváltás lebonyolítása, amely mára sikeresen lezajlott – hangsúlyozta Hankó Zoltán kamarai elnök
Másodszor is megújította együttműködési megállapodását a kormány és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), s új szakmai tartalommal töltötték fel azt. Erről lapunknak a testület elnöke, Hankó Zoltán nyilatkozott, miután a kamara vándorgyűlésének nyitónapján Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárral és Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottal ezt hivatalosan is bejelentették.
Hankó Zoltán elmondta, hogy – amint 2014-ben – ezúttal is megfogalmazták tizenkét pontjukat, amelyben most olyan célokat jelöltek ki, amelyek megvalósításán közösen tudnak a kormánnyal együtt dolgozni. Közölte, komoly feladatként tekintettek a gyógyszerellátás átalakítására, illetve a szakmai rendszerváltásra, amely mára sikeresen lezajlott. A kamara elnöke kitért arra is, hogy az ellenzék részéről van egy olyan törekvés, amely kormányra kerülésük esetén új patikaliberalizációs folyamatot indítana el, ám a mostanra kialakított struktúra megtartása mellett a jelenlegi kormány és a kamara is kitart, illetve azt fejlesztené tovább.
Amint azt megírtuk, Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje árnyékkormányának egészségügyi minisztere azt mondta, felülvizsgálná a gyógyszertárak versenyellenesen korlátozott szabályozását és megszüntetné a patikusok kötelező többségi tulajdonának rendszerét. Erre akkor Nyitrai Zsolt úgy reagált, az elmúlt években fontos lépés volt a patikák gyógyszerészi tulajdonba kerülése, és ezt a kormány nem akarja feladni. „Ez egy nagyon rossz és fájdalmas üzenet a gyógyszerészek felé” – vélte a miniszterelnöki megbízott, hozzátéve, az 1950-es évek államosítása után a gyógyszerészek régi törekvése volt, hogy újra többségi tulajdont szerezhessenek a patikákban. Nyitrai leszögezte, amíg ez a kormány dolgozik, addig senki nem veheti el a patikákat a gyógyszerészektől.
Hankó Zoltán is megerősítette, a többségi tulajdon elvétele sem a gyógyszerészek, sem a társadalom érdekét nem szolgálja. Ismert, a 2006-2010 közötti patikaliberalizáció súlyos gazdasági, szakmai és morális válságot okozott, és csak többéves munka után jutottak el odáig, hogy a patikus többségi tulajdonosa legyen a gyógyszertárnak.
Stabil az orvosi kamara gazdálkodása
Visszautasítja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) „tényeket elferdítő, megalapozatlan vádaskodását, amelyet a tagdíjkedvezmények megvonásával kapcsolatban fogalmazott meg” – írta közleményében a köztestület, amely a Reszasz azon állásfoglalására reagált, hogy nem elfogadható, hogy a megvont kamarai tagdíjkedvezményekkel a „leginkább rászorultak pótolják a testület költségvetésének hiányát”. A MOK közölte: gazdálkodása, anyagi helyzete rendezett, és a küldöttközgyűlés döntött arról, hogy a kamara újabb – törvény által kiszabott – feladatainak forrását nem általános tagdíjemeléssel kell biztosítani.
Új mentősruházat
