Korompay CsillaCsapkodás

Odacsapott Balog Zoltánnak a PDSZ – írja a Hvg oktatási „szakportálja”, az Eduline.hu.

Korompay Csilla – 2018.03.01. 03:42 –

Egy szakportáltól valamivel nagyobb komolyságot várnánk, a valósághoz való erősebb ragaszkodást.

Az ugyanis, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete bárhová is „odacsap”, legföljebb egy alternatív világegyetemben képzelhető el. A PDSZ – a 2014-es reprezentativitási adatok szerint –, 2690 fős taglétszámával a pedagógusoknak mindössze 0,57 százalékát képviseli, ráadásul jelenleg fennállásának valószínűleg legnagyobb válságával van elfoglalva éppen. Ettől függetlenül természetesen még lehetnének értelmes megállapításai, ám az eddigi tapasztalatok szerint amíg Mendrey László a szakszervezet elnöke – vagyis legalább az április 14-én esedékes rendkívüli tisztújításig –, nem várható semmiféle racionális nyilatkozat, csupán a megszokott, Oktatói hálózatos, Tanítanék mozgalmas retorika, hagyományos távolságtartással a tényektől.

A mostani „odacsapás” például arra vonatkozott, hogy az emberi erőforrások minisztere bejelentette, a mindennapos testnevelés bevezetését tervezik az óvodákban is. Mendrey közölte: ehhez nincsenek meg a „nélkülözhetetlen feltételek”. Ha Mendrey vagy a PDSZ legalább a szakmaiság látszatának morzsáit szeretné megőrizni, ilyet semmiképpen sem nyilatkozna, több okból. Egyrészt, mert az óvodákban, bár kötelező jelleggel előírt mindennapos testnevelés nincs, a mindennapos mozgásfejlesztést már évek óta szorgalmazzák. Másrészt egy szakembernek tudnia kell, hogy az óvodai „testnevelés” tartalma nem azonos az iskolaival, az óvodai körülményekről nem is beszélve.

A kisgyermekkori, játékos mozgásfejlesztéshez nincs feltétlenül szükség sem tornateremre, sem testneveléstanárra vagy gyógytornászra. A kicsik átmozgatásához bármely csoportszoba megfelel, nem csak az „elit” óvodák jól felszerelt tornatermei, s egy ilyen foglalkozáshoz nem kell mindenképpen külön szakember, bőven elég az átlagos képzettségű óvó néni, aki, ha esetleg nem elégedett saját módszertani tudásával, akkor változatos ötletekért segítségül hívhatja az interneten is rendelkezésre álló szakirodalmat.
A jó szakszervezető pedig „odacsapás” előtt alaposan tájékozódik, és mérlegel.

Egyébként kíváncsian várjuk a tisztújítást: engedi-e vajon a kétezer fős tagság tovább csapkodni a PDSZ jelenlegi elnökét?