Összefoglaló tárlat látható a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában Párkányi Raab Péter szobrász- és fotóművész eddigi életművéből. A HANYATtLÓ–SZÁRNYALÓ című kiállítás a művész szobrait, fotóit és grafikáit mutatja be március 11-éig. A művésszel először itt látható alkotásairól és terveiről is beszélgettünk.
– Egyfajta összegzés céljából készült a kiállítása. Mi volt az alapkoncepció?
– A kiállítást azért rendeztem, hogy ötvenévesen tárlatot nyújtsak át a nagyközönségnek eddigi munkáimból, és szerettem volna rendszerezni műveimet, hogy lássam, a pályám ívét, és azt, honnan hova tartok. A koncepciót a kiállítási tér határozta meg, amely három teremből áll, ezeket kellett összekapcsolni. A földszinten, a profán térben kaptak helyet régebbi alkotásaim: torzók, amelyek a romokból való építkezés jelképei, valamint az emberhajók sorozat. Az első emeleti teremben a szakrális munkáim láthatók, míg a harmadik teremben a transzcendens, spirituális műalkotásaim.
– A képtár előtt elhelyezett installáció – a négyméteres HANYATtLÓ című szobor, valamint a mellette látható nagyméretű fotógrafikán stilizált mozgással felemelkedő SZÁRNYALÓ – a kiállítás címét, vezérgondolatát jeleníti meg. Mit kívánt ezzel a kettősséggel szimbolizálni?
– A kiállítás címe egyben az üzenetét is hordozza. Érdekes játék volt ez térben és időben: az 1995-ben készült szoborhoz és gondolathoz készítettem nemrég egy grafikát. Míg a HANYATtLÓ című alkotásommal az akkori művészet és magyarság lelkiállapotát akartam ábrázolni, addig a SZÁRNYALÓ grafika a nagy múltú magyar nemzet jelképe, amely annyiszor példát mutatott a világnak hitből, hűségből és felelősségből. Vállalva küldetését, képes volt ismét felkelni, büszkén felegyenesedni, és elindulni az ég felé, hogy beteljesítse Istentől rendelt sorsát.
– Az olyan tradicionális témákhoz, mint a magyarság sorsa vagy az istenhit, újszerű módon közelít. Ön hogyan látja mindezt?
– Az újszerűség talán az egyéni látásmódomból, gondolkodásmódomból fakad, de persze fontos az is, hogy milyen családi, kulturális, művészeti háttérrel rendelkezik az ember. A világ művészetéhez szeretném hozzátenni a saját alkotásaimat. Érdekes, hogy nemzetközi kiállításokon a szobraimról azt a visszajelzést kaptam már többször, hogy azért annyira erőteljesek, mert magyar vagyok.
– Székesfehérváron láthatók először új szobortípusai, amelyekkel tíz éve kezdett kísérletezni, ezek a mozgó-zenélő szobrok.
– Az emberhajók sorozat Kikötők című darabjával kezdődött minden. A figurális szobrászatot egészítettem ki különböző alkatrészekkel, fogaskerekekkel, s így mozgásba hoztam a szobrot, amely később zenélt is. Ezekkel a gépszobrokkal az emberi élet eleve elrendeltetését kívántam szemléltetni.
– A szobrászaton kívül rajzol és fotókat is készít. Melyik művészeti ágban tudja leginkább kifejezni önmagát?
– Mindhárom jelen van az életemben, s mindig máshogy fejezem ki magam, a gondolataimat – ez egyfajta útkeresés nálam. Eredetileg grafika szakra készültem, de ezzel párhuzamosan jártam fotó fakultációra is. A rajzolás elsajátítása után jött az életembe a szobrászat, amely tulajdonképpen számomra egy térbeli rajz. Azt mondhatom, hogy mindhárom szinkronban van jelen ma is a munkáimban, sőt, nagyon jól kiegészítik egymást.
– Milyen tervei vannak a közeljövőre?
– Sokat foglalkozom a jelenlegi kiállításommal, fotózom az alkotásaimat, és tárlatvezetéseket is tartok. A jövőben egy életműalbumot szeretnék kiadni, azon dolgozom már több mint egy éve. Őszre szeretném nyomdakészre szerkeszteni, majd megjelentetni.
