Dulakodás is volt a választmányban

Tízen már a kongresszus előtt visszaléptek

Bán Károly – 2018.02.15. 01:42 –

Péntek este nyolckor még csak viták, üvöltözések történtek a szocialisták országos választmányának ülésén, a kongresszus előestéjén, ám később a viták dulakodásig fajultak – tudtuk meg szocialista forrásból.
Az egyik megyei elnök kiállt párttársa mellett, s indítványozta, hogy ne a szövetséges párt, a Párbeszéd jelöltjét indítsák az egyéni körzetben, ám ezt leszavazta a választmány. Ezt követően tíz megyei elnök szolidaritásból visszalépett, s kérte, töröljék nevét a választási listáról, így másnap már olyan listát terjesztettek a kongresszusi küldöttek elé, amely számtalan ponton eltért az eredeti javaslattól – értesültünk.

Az éjfélig tartó választmányi ülés után másnap a kongresszuson még kaotikusabb állapotok uralkodtak, a küldöttek egy része még listát sem kapott, hogy mire, illetve kire is szavaz, nem beszélve arról, hogy az elektronikus szavazás során sokan úgy adták le voksukat, hogy az elektronikus szerkezetet kezelni sem tudták rendesen – mondta informátorunk. Hozzátéve, ez nem feltétlenül csoda, mivel a vidéki küldöttek átlagéletkora talán a hetven évet is meghaladja. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy több mint negyvenen nemmel szavaztak a Karácsony Gergely vezette listára, több mint húszan pedig tartózkodtak a voksolástól. Ilyen a szocialista párt kongresszusán még soha nem történt – jegyezte meg informátorunk.