Bogár LászlóGlobalokifosztás

A globális jövedelemszivattyúk iránya egyértelműen úgy működik, hogy a szegény országokból kivont erőforrások a gazdagokat még tovább gazdagítják, a szegényeket pedig még tovább szegényítik

Bogár László – 2018.02.12. 01:13 –

Mivel 1988-ban a magyar társadalom és gazdaság komplex irányítása már teljes egészében a globális SZDSZ lokális ügynökhálózatának a kezében volt, így lassan harminc év telt el azóta, hogy Magyarország a magát „szocializmusnak” nevező politikai kapitalizmus létszerveződési módjából visszakerült az újra egyetlenként létező „gazdasági” kapitalizmusok globális hatalmi rendszerébe. A magyar társadalom eleve vesztes létre ítélt döntő többségének „az lett mondva”, hogy a rendszerváltás azért nagyon jó dolog, mert szabadságot és jólétet hoz majd mindenki számára, és újabb negyven év elteltével minden eddiginél közelebb kerülünk majd a leggazdagabb nyugat-európai országok jövedelmi szintjéhez.

Angus Maddison történészprofesszor a groningeni egyetem hosszú távú idősorokkal foglalkozó kutatóintézetének vezetője volt. Kutatásaiból az látszik kiderülni, hogy a leggazdagabb nyugat-európai országok jövedelmi szintjéhez eddig három alkalommal voltunk a legközelebb, 1913-ban, 1940-ben és 1974-ben. Mindhárom alkalommal nagyjából egyharmadát produkáltuk az egy főre eső nemzeti jövedelemben, mint a leggazdagabb nyugati országok. Ha minden szerencsésen alakul, akkor talán 2020-ban fogunk „ugyanott” tartani, ahol 1913-ban, 1940-ben és 1974-ben már jártunk. Ha tehát majd megvonjuk ennek a 110 évnek a mérlegét, akkor azzal kell szembesülnünk, hogy rendszerek, politikai rezsimek jönnek-mennek, az elmaradottságunk viszont marad nagyjából ugyanazon a szinten.

A kérdés most azért vált újra „élessé”, mert az újabb történelmi kudarc okait feltárni igyekvő, és egymással is gyilkos harcot vívó lokális narratívák váratlan segítséget kaptak egy globális szereplőtől. Ez a szereplő nem más, mint a francia közgazdász szupersztár, Thomas Piketty, aki egy olyan grafikont tett fel a világhálóra, amelyet eddig sok millióan néztek meg. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt évtizedek egyik legkényesebb kérdésével kapcsolatban nyújt segítséget azoknak, akiknek véleményét a „mainstream” média a politikai korrektség nevében folyamatosan nevetség tárgyává tette. Igaz, Piketty inkább csak a nevét adta ahhoz, hogy munkatársa, a horvát nemzetiségű, tehát „térségbeli” Filip Novokmet kutatásai nyomán elkészült grafikon Piketty intézetének „színeiben” kerülhessen fel az internetre. A grafikon azt ábrázolja, hogy a közép-európai országokból kivont tőketranszferek (főként profit és kamat) hogyan aránylanak az Európai Unióból ezekbe az országokba érkező, felzárkóztatást segítő programok által juttatott pénzekhez. Az ábra egyértelműen jelzi, hogy lényegesen több tőke megy ki ezekből az országokból, mint amennyi beérkezik, vagyis valójában az elmúlt évek során is ugyanaz megy végbe, mint az elmúlt évszázadban, sőt az elmúlt nagyjából félezer év során. A globális jövedelemszivattyúk iránya egyértelműen úgy működik, hogy a szegény országokból kivont erőforrások a gazdagokat még tovább gazdagítják, a szegényeket pedig még tovább szegényítik.

A felismerés nem új, és e több évszázada zajló folyamat vezetett oda, hogy ma a világ leggazdagabb dollármilliárdosainak exkluzív klubja nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a legszegényebb három-négy milliárd ember a Földön. Ez a folyamat öngerjesztő, hisz a gazdagok egyúttal a saját további gyorsított ütemű gazdagodásuk elősegítésére is nagyobb esélyekkel bírnak. György László, a Századvég vezető közgazdásza megrendítő erejű és pontosságú könyvéből, amelynek címe Egyensúly, világosan kiderül, hogy a „rendszerváltás” fedőnevű akciósorozat legfőképpen abból állt, hogy a globális hatalomgazdasági aktorok, a transznacionális-multinacionális bankok és óriásvállalatok szisztematikusan romboltak le minden olyan társadalmi-gazdasági struktúrát, amely alkalmassá tehette volna a térség népeit stratégiai érdekeinek felismerésére és bátor képviseletére. De talán a legnagyobb pusztítást azoknak a hamis elbeszélési módoknak a felépítése és a globális véleményhatalmi diktatúraként üzemeltetett médián keresztül történő elterjesztése okozta, amelyek felbecsülhetetlen károkat okoztak és okoznak mindmáig. Mint például, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, hogy az államot nemcsak a tulajdonosi szerepétől kell megfosztani, hanem a szabályozó szerepétől is. Ezekkel sikerült elérni, hogy a térség (történelmi okok miatt) már százötven éve „államosított” társadalmai legfőképpen attól az intézményi erőtől lettek megfosztva – ez értelemszerűen az állam –, amely alkuerejénél fogva legalább lassíthatta volna a globalokifosztás folyamatait. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a térségben elkezdődtek azok a politikai átalakulási folyamatok, amelyek a rendszerváltás egészének átfogó korrekcióját tűzik ki célul. Nagyon leegyszerűsítve feltehetőleg azért volt ilyen brutális az első évek kifosztási folyamata, mert a globális hatalomgazdaság urai úgy vélték, a térség úgyis kikerülhetetlenül a társadalmi-gazdasági káosz és a permanens polgárháború mocsarába süllyed, ezért ami érték és „mozdítható”, azt habozás nélkül azonnal magukévá kell tenni.

Mára azonban kiderült, hogy bár a térség társadalmai súlyos sérüléseket szenvedtek, de csodával határos módon életben maradtak, sőt továbbra is élni szeretnének, így a korrekció elkerülhetetlen. A globális hatalomgazdasági komplexumon belül láthatólag jelen vannak azok az erők is, amelyek mutatnak hajlandóságot egy „új egyezség” („New Deal”) létrehozására. A nagy kérdés az, valóban létre is jön-e ez az új egyezség, amely nélkül egyébként a térség valóban összeomolhat.