Harle SzilviaNehéz szülés

Álláspont. Végtelenségig elnyújtott, unalmas szappanopera a német kormányalakítás, köszönhetően a koalíciós tárgyalásokon részt vevő pártoknak

Harle Szilvia – 2018.02.08. 02:27 –

Miután az eddigi partnerek, vagyis a szocdemek rögvest kosarat adtak, első körben a szeptemberi szövetségi parlamenti választásokon győztes, Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a liberális FDP és a Zöldek ültek asztalhoz – de hiába. Az összeomlás után Merkelnek döntenie kellett: kisebbségben kormányoz tovább, új voksolás következik, vagy eléri, hogy folytassák a 2013-ban kezdett nagykoalíciót a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD).

Az utóbbi párthoz tartozó Frank-Walter Steinmeier államfő közbenjárásával sikerült meggyőzni az SPD vezetőségét, köztük az elnököt, a Brüsszelből visszatérő Martin Schulzot, kezdjenek mégis egyeztetéseket Merkelékkel. Az alkudozás elindult, de a határidőket folyamatosan tologatták, és Merkel még múlt kedden is arról beszélt, fájdalmas kompromisszumokra lesz szükség ahhoz, hogy kidolgozzanak egy mindenki számára megfelelő egyezséget. Erre hosszas kínlódás után, tegnap reggel került sor – bár katarzisról így sem lehet beszélni. A megegyezés értelmében a külügyminiszteri székbe maga Schulz ülhet majd. Az a Schulz, aki a választás után kerek-perec kijelentette, nem lesz még egy nagykoalíció, s aki folyamatosan a magyar és a lengyel kormányt támadja, és felvetette az „európai egyesült államok” gondolatát. És aki az utóbbi esetben, mint már oly sokszor, végül meggondolta magát: legutóbb már azt mondta, az Európai Unió nem léphet a nemzetállamok helyébe. Mindezekből kiderül, hogy Schulznak nagyjából annyi gerince van, mint egy gilisztának, ám ennek ellenére sem várható, hogy miniszterként változtatna álláspontján hazánkkal és mondjuk Lengyelországgal kapcsolatban.

Jobban hangzik, hogy az új belügyminiszter a CSU elnöke, a korábbi bajor kormányfő, Horst Seehofer lenne, már amennyiben tényleg megalakul az új kormány. Seehofer többször támadta a kancellár bevándorláspolitikáját, kitartott a menekültbefogadás felső határa mellett, és köztudottan jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. Megjósolhatatlan, milyen vitákat fog generálni a két fontos tárca jövendő vezetője közötti ellentét.

A legnagyobb kérdés viszont továbbra is az, miként fog dönteni a SPD több mint négyszázhatvanezer párttagja, akik csak később szavaznak arról, rábólintanak-e a nagyok alkujára. A szocdemek ugyanis megosztottak, ez jól látszott a párt január végi kongresszusán is, ahol a hatszáznegyvenkét küldött csupán szűk többsége, 56,3 százaléka tette le voksát a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdése mellett. A helyi sajtó szerint az utóbbi hetekben több mint húszezren léptek be a pártba, gyaníthatóan azért, hogy a nagykoalíció ellen szavazzanak. Ez amúgy a német kormányalakítási abszurd újabb gyöngyszeme, hiszen ki látott már olyat, hogy valaki azért lép be egy pártba, hogy a vezetőség döntései ellen szavazzon?

Tehát több mint négy és fél hónappal a Bundestag-választások után Európa egyik legnagyobb országának továbbra sincs stabil kormánya, ami az EU-ra nézve is aggasztó, főleg amikor olyan fontos kérdésekben kellene dűlőre jutni, mint az euróövezet vagy a menekültügy reformja. Utolsó ciklusának megkezdése előtt ráadásul Merkel továbbra sem tud kimászni a gödörből, népszerűsége növelésében pedig nyilván a támogatottság tekintetében is történelmi mélyponton lévő SPD, annak tagsága és hektikus vezetője sincs a segítségére.