Vélemény és vita
Lányok, sportolók
Két magyar csoda. Két világsztár. És két különböző sors, melyek bőven túlmutatnak önmagukon
Babos Tímea és Hosszú Katinka. Most nyilván sokak szemében parazsat hordok a fejemre, de vállalom: én, mostanság Tímeáért rajongok. Katkát „csak” változatlanul imádom, és aggódva várom, hogy a géniusz visszatérjen az emberi relációkba is. Véleményemben ráadásul jottányi szerepet sem játszik, hogy Babos alig néhány napja csodát tett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon: Kristina Mladenovic oldalán simán megnyerte a női párost, és vegyes párosban is csupán azért lett második, mert – amúgy szimpatikus – indiai partnere a második szettben és a tie-breakben csak kergette a labdát, de ritkán találta el.
Nem, természetesen nem erről van szó. Bár a sport sok szempontból a pillanat művészete, az örökérvényűség szimfóniáját is írják a legnagyobbak. Így Katinka is, akinek rövid és normál medencében kivívott sikereit, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeit felsorolni is lehetetlen, amúgy felesleges is.
A két csodaleányzó közti különbözőség megértéséhez a pályafutásuk hasonlóságain keresztül vezet az út. Mindkettőjük a világelit képviselője a maga sportágában, mindketten szükségképpen részei lettek a sport showbizniszének, és végül mindketten a belátható múltban szembesülhettek azzal, hogy az életet néha nehezebb megnyerni, mint egy ászt beütni, vagy egy jó bukófordulót megcsinálni. (Hogy végképp precizírozzam a helyzetet: Babos Timi általánosságban „rosszabb” pozícióban volt, hiszen a tenisz minden szempontból gazdagabb és pénzközpontúbb mulatság, mint az úszás.)
S hogy a végére érjek a párhuzamoknak: az elmúlt esztendőben Tímea a versenyek jó részén úgy esett ki, mint a nullás liszt a nagy lyukú rostán. Lelki bajokból fakadó sérülések, önbizalomhiány gyötörte. Csendben, visszahúzódva próbált túllépni a saját árnyékán. Két pszichológust is fogadott. Az elmúlt év végén egy másik partnerrel páros világbajnok lett. És ezek után jött Melbourne.
Katinka más úton járt. Nem tudom visszafogni magam: őt elkábította a több mint hamis „amerikai álom”. Nincs vita: Shane Tusup nagy dolgokat vitt vele véghez. De hozott mindent magával, amiért nagyon lehet utálni Amerikát: a megfellebbezhetetlenséget, a gőgöt, a szétrúgott reklámtáblákat, a reklámhisztériát, a bulvárt, a bizniszt. Eleinte a giccses-szirupos közösségi oldalakon megosztott minden közös vacsorát és a bizniszt, a pénzt, a közös vállalkozást, a jó pénzért eladható Iron Lady-cuccokat.
És amikor Katinka megunta az agressziót, jött az újabb giccs: közösségi hálón, bulvársajtóban, bocsánatkérés, sírás az Év sportolója-gálán, marketing, pénz, biznisz.
Babos Tímea is összerúghatta volna a port minden létező magyar teniszvezetővel, mondván, hogy nem kellően szemcsés a salak a honi pályákon. A jelen állás szerint alapíthatott volna „Iron Timi”-céget is, bizton el lehetne adni sok teniszütőt a nevével. Anyagilag, nagyságrendileg egyformán – a hétköznapi ember számára – sztratoszférikus magaslatokban járnak.
Tímea a bulvárhisztéria és a marketing nélkül tért vissza a zsenik közé.
Katkának szurkolok, hogy ő is így tegyen.
Nem, természetesen nem erről van szó. Bár a sport sok szempontból a pillanat művészete, az örökérvényűség szimfóniáját is írják a legnagyobbak. Így Katinka is, akinek rövid és normál medencében kivívott sikereit, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeit felsorolni is lehetetlen, amúgy felesleges is.
A két csodaleányzó közti különbözőség megértéséhez a pályafutásuk hasonlóságain keresztül vezet az út. Mindkettőjük a világelit képviselője a maga sportágában, mindketten szükségképpen részei lettek a sport showbizniszének, és végül mindketten a belátható múltban szembesülhettek azzal, hogy az életet néha nehezebb megnyerni, mint egy ászt beütni, vagy egy jó bukófordulót megcsinálni. (Hogy végképp precizírozzam a helyzetet: Babos Timi általánosságban „rosszabb” pozícióban volt, hiszen a tenisz minden szempontból gazdagabb és pénzközpontúbb mulatság, mint az úszás.)
S hogy a végére érjek a párhuzamoknak: az elmúlt esztendőben Tímea a versenyek jó részén úgy esett ki, mint a nullás liszt a nagy lyukú rostán. Lelki bajokból fakadó sérülések, önbizalomhiány gyötörte. Csendben, visszahúzódva próbált túllépni a saját árnyékán. Két pszichológust is fogadott. Az elmúlt év végén egy másik partnerrel páros világbajnok lett. És ezek után jött Melbourne.
Katinka más úton járt. Nem tudom visszafogni magam: őt elkábította a több mint hamis „amerikai álom”. Nincs vita: Shane Tusup nagy dolgokat vitt vele véghez. De hozott mindent magával, amiért nagyon lehet utálni Amerikát: a megfellebbezhetetlenséget, a gőgöt, a szétrúgott reklámtáblákat, a reklámhisztériát, a bulvárt, a bizniszt. Eleinte a giccses-szirupos közösségi oldalakon megosztott minden közös vacsorát és a bizniszt, a pénzt, a közös vállalkozást, a jó pénzért eladható Iron Lady-cuccokat.
És amikor Katinka megunta az agressziót, jött az újabb giccs: közösségi hálón, bulvársajtóban, bocsánatkérés, sírás az Év sportolója-gálán, marketing, pénz, biznisz.
Babos Tímea is összerúghatta volna a port minden létező magyar teniszvezetővel, mondván, hogy nem kellően szemcsés a salak a honi pályákon. A jelen állás szerint alapíthatott volna „Iron Timi”-céget is, bizton el lehetne adni sok teniszütőt a nevével. Anyagilag, nagyságrendileg egyformán – a hétköznapi ember számára – sztratoszférikus magaslatokban járnak.
Tímea a bulvárhisztéria és a marketing nélkül tért vissza a zsenik közé.
Katkának szurkolok, hogy ő is így tegyen.