Lovas IstvánTusk Polexitje?

Az EU eddigi magatartása megváltoztatható. Reaktívból pro-aktívvá kell válni

Lovas István – 2018.01.11. 01:07 –

Jön a lengyel uniós kilépés. Nem kevesebbet állított a lengyel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke egy lengyel hetilapnak, mint arról ja­nuár 9-én beszámolt az amerikai Politico brüsszeli kiadása. Tusk, a volt lengyel miniszterelnök közismerten nagyon nem szereti a pártját legyőző, most kormányon lévő Jog és Igazság pártot (PiS).

A múltban is nem egy ellenséges kijelentést tett vele szemben, de sokaknak úgy tűnt, az utóbbi időben visszafogja magát, és igyekszik áthidalni a Brüsszel és Varsó közötti, egyre növekvő távolságot.

Úgy tűnik, Tusk ismét visszakanyarodott a régi pályára. Mivel mindez egybeesett a lengyelországi miniszterelnök-váltással, feltételezhető, hogy az Európai Tanács elnöke rájött, Mateusz Morawiecki, az új miniszterelnök nagyjából ugyanazt mondja, mint elődje, Beata Szydlo.

Tusk interjúja tele van sértegetésekkel, amelyeket nyilván nehezen nyel le a varsói kormány. Így az az állítása, hogy a PiS-t az egész Európai Unióból egyedül csak a pénz érdekli, és hogy ez az autokrata társaság mihelyt kiderül, hogy levágják a Lengyelországnak áramló uniós pénzeket, meg fogja kérdezni a lengyel népet, akar-e maradni az unió­ban. De a legdurvább kijelentése az volt a nagyon russzofób lengyel kabinetnek címezve, hogy a varsói kormány általa vázolt magatartása tökéletesen „Putyin kezére játszik”. És még inkább azt, hogy szinte minden, amit a PiS-kormány tesz, az „teljesen belesimul Moszkva érdekeibe és elvárásaiba”. Így például Varsó viszonya Brüsszelhez, hozzáállása a liberális demokráciához, a bíróságok függetlensége és a gender (nemi) kisebbségek lengyelországi kezelése.

Majd még egy szívlapáttal rátéve minderre, azt állította, hogy „Számos esetet tudnék megnevezni, amelyekben a PiS-nek és Moszkvának hasonlók a nézeteik és céljaik – akár az ikreknek”. Kaczynski és Putyin, mint ikrek…

Az interjúban ugyanakkor van egy olyan kulcsmondat, amelyet szintén ki kell emelnünk. Ezt Tusk akkor mondja, amikor „beígéri” a Polexitet, amely természetesen akkor következik be, amikor jön az új uniós költségvetés, és abban a migránsügyben oly renitens, nem „szolidáris” országoknak, mint Lengyelország és Magyarország, meg fogják nyirbálni részben vagy egészében a részükre 2020-ig járó uniós alapokat. Tusk ekkor azt mondta, „Brüsszelben még hatalmas a remény”, hogy Lengyelország az EU-ban marad. A tanácselnök talán nem is gondolta végig, hogy milyen kulcsfontosságú kijelentést tett. Mégpedig azt, hogy a látszat csal. Mert a látszat az, hogy az Európai Unió alig várja, hogy Lengyelország távozzék köreiből, és ennek egyik eszköze az az eljárás – a „nukleáris opció” –, amelyet azért indítottak Brüsszelben, hogy Lengyelországot az uniós alapszerződés 7. cikkelyét alkalmazva, megfosszák szavazati jogától.

Nos, nem. Tusk szerint – aki tagadhatatlanul a tűzhöz legközelebb lévők egyike – Brüsszel nagyon is reméli, hogy Lengyelország annak ellenére benn marad a „klubban”, hogy hatalmas rúgásokat kap tőle.

És itt van az az érdekes gondolat, amelyen továbbmenve a magunk számára is levonhatjuk a tanulságot.

Miután a közismert tenyerekből evő és közismert politikai/ideoló­giai egyenvonalat követő prostituált hazai sajtó a Magyar Hírlapot „kormányszócsőnek” hirdeti, hangsúlyozni szeretném, ami most következik, az a kormány politikájával és nyilvánvalóvá tett szándékával szöges ellentétben van.

De miután e sorok fogalmazója 1992-től kezdődően például a keleti nyitást szorgalmazta „tűzön-vízen” át akkor is, amikor a Fidesz és az általa alakított első kormány erről hallani sem akart, nem tartható kizárhatónak, hogy az itt leírtak egy része netán valósággá válik.

Ez pedig a következő helyzet, amit nevezzünk képzeletbelinek. A magyar kormányt egyre nagyobb és kifejezetten provokatív támadások érik Brüsszelben. Hasonlóan a lengyelekhez, Magyarország ellen is megindulhat a „nukleáris opció” eljárás. Majd egyre-másra visznek bennünket a luxembourgi uniós bíróság elé, amelynek minden döntése – akár a strasbourgi emberjogi bíróságé – teljes véletlenségből az Európai Unió, George Soros és a hasonlók falkájának örömére szolgál.

Majd pedig Brüsszelben összeülnek tanácskozni, hogy mi legyen a 2020 utáni uniós költségvetéssel. Amikor minden uniós lépcsőházban és azon kívül elmondják, mennyire fontos az, hogy azokat az országokat, amelyek nem szolidárisak a „menekültek befogadásával”, meg kell büntetni az uniós források drasztikus csökkentésével vagy teljes beszüntetésével.

Azt a kérdést most ne boncolgassuk, hogyha a migránsbefogadást a mérvadó uniós országok nélkülözhetetlen jónak és szükségnek tekintik nem csak fejlődésükhöz, de egyáltalában túlélésükhöz, miért nem sajátítják ki totálisan ezt a fantasztikus jót? Hiszen a történelemben nincs példa arra, hogy egy intézményesített közösség, de bárki más is büntetés terhe mellett tenne kötelezővé egy „jó” dolog elfogadását.

Innen csak lefelé mehet az út, amely ki tudja, hová vezet. És amelyben a magyar kormány továbbra is reaktívan halad. Vagyis hoznak egy intézkedést, és arra rea­gál. Hol úgy, hogy kompromisszumot köt, hol úgy, hogy elfogadja a ránk nézve negatív intézkedést, hol úgy, hogy annak nekimegy, és ezzel további retorziókat „spájzol be” magának.

Viszont van egy alternatíva, amit éppen Tusk kotyogott ki. Azaz, hogy Brüsszelben egyáltalában nem örülnének, ha akár Lengyelország, akár Magyarország ott akarná hagyni az EU-t. Főként nem a Brexit után. Ugyanis az dominóhatást válthatna ki. A Polexit és a Hunxit után jöhet a Roxit (román kilépés), a Buxit (remélem, a bolgár kilépésnek már van valami ehhez hasonló „beceneve”) és a többi.

Meg kellene fordítani politikánkat, mégpedig reaktívból proaktívvá tenni. Mondjuk úgy, hogy a kormányzati körökből bizalmasan kiszivárogtatnak egy őt nagyon nem szerető, tehát fősodratú médium itteni tudósítójának egy olyan álhírt, hogy a kormányzat már aktívan gondolkodik az unió otthagyásáról és Magyarország csatlakozásáról az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz.

Az adott médium ezt „magát megnevezni nem akaró” kormányzati tisztségviselőtől kapott információként tenné közzé.

Brüsszelben ez a kártyavár összeomlásához vezetne. A bennünket rugdosó unió egy pillanat alatt irányt váltana, és néhány hét önmarcangoló reflexiót követve velünk „mindenfajta tárgyalásra nyitottnak” nevezné magát.

Hogy ez nem így lenne? De ugye szabad lesz e befejező részt két év múlva egy mondatban felidézni?