Ludwig EmilKommunisták kegyelme

Konrád György kivételezett személynek számított az Aczél irányította kulturális korszakban

Ludwig Emil – 2018.01.08. 03:02 –

Huszonöt éve jelent meg az első közéleti-politikai újságcikkem, 1992. december 28-án, az akkori Pesti Hírlapban. Közvetlen előzménye az volt, hogy szent karácsony ünnepén egy videokazettát kaptam kézhez Németországban lakó ismerősömtől, a ZDF Televízió ugyancsak „ünnepinek” szánt pódiumbeszélgetésének szerkesztett, magyarra fordított szövegével. A riporter és magyarországi vendégei: Konrád György és Eörsi István egyetértően taglalták az itthoni közélet, a társadalmi-politikai élet borzalmas eseményeit.

Akkoriban már jóval több mint a felénél tartottunk az 1990 tavaszán lezajlott, első szabadon választott Országgyűlés alkotmányozásával, működtetésével, a hatpárti Parlament frakcióinak ádáz, keserves viaskodásával. A negyvenöt évig tartó idegen megszállás és a kommunista állampárti uralom kimúlásával sikerült visszaszerezni régről megörökölt magyar jogaink egy részét; felderült előttünk tartós szabadságunk korszakának jövője. Főként a média területére szűkítve az alábbi históriát: sajnos nemhogy nem sikerült az új rendszernek legalábbis egyenlő viszonyokat teremtenie a sajtó, a politikai irodalom, a közéletiség és más társadalmi zónák – művészetek, a filmipar, színházi élet és könyvkiadás – területein, még a gazdaságot sem sikerült rendezni. Az addig állami tulajdonú intézmények privatizálása során a bukott rendszer új-elit tagjai, elöljárói és haszonélvezői – meg a holdudvar – könnyen jutottak előnyökhöz, szemben a köznépi társadalommal.

Az emberek azonban – bár sokan kétlik – mégsem szerencsétlen, tehetetlen idióták. A felemás rendszerváltás szemet szúrt a köztársaság népének: először gyanús hátterű taxisok, fuvarosok kezdeményeztek több napig tartó blokádot 1990 őszén, a benzin árának drasztikus drágítása miatt. Ez volt a legnagyobb arányú utcai megmozdulás az országban 1956 óta. Megrázta az új rendszer új polgárait, a civil közösség zöme a polgári kormány oldalára állt. Nem sokra rá már egyre-másra történtek meglepő fordulatok a politikában.

A pártok életében is. Az 1994. évi választásokat követően a vérkommunista múltú MSZP lágyan összebútorozott a szintén baloldali gyökerű, önmagát „liberálisnak” tituláló SZDSZ-szel. Ezt követően a Fidesz – amely az első ciklusban a „Szadesz” farvizén utazott – éles konzervatív kanyarral elvált a részben volt ÁVH-s családi hátterű Pető Iván, Eörsi Mátyás, Bauer Tamás; valamint a Konrád György, Kőszeg Ferenc, Kis János, Kornis Mihály, Magyar Bálint, Tamás Gábor Miklós, Demszky Gábor, Hodosán Róza, Mécs Imre, Rajk László, Haraszti Miklós, Hack Péter, Horn Gábor, Tölgyesi Péter, Kuncze Gábor és sok más fura politikai figura fémjelezte, belterjes elvrokonságtól. Akkoriban történt meg, hogy az Országház folyosóján a permanens delíriumban tartózkodó parlamenti tudósító, néhai Gádor Iván, felismervén Orbán Viktort, azt mondta újságírók hallatára: „A szemétkosárból vettünk ki titeket, oda is fogunk visszadobni”, Kornis Mihály írta le egy helyen: „Mi jobban gyűlöljük őket, mint ők minket”; György Péter esztéta azt tanácsolta Orbánnak: „Ne szamárkodjon, az újságírók úgy is erősebbek nála”.

A Kossuth Lajos téren rendezett ünnepségen 1992. október 23-án kifütyülték beszéde közben Göncz Árpád köztársasági elnököt. A szokásosnak nevezhető ünnepélyességet az rombolta le, hogy a liberális szellemű államfő erősen balra húzott az SZDSZ-hez, pedig eltöltött néhány kemény esztendőt Kádár János elvtárs váci fegyházában. Elképzelhető, amint az ’56-os muszkavezetők és az új baloldal találkozásával meg a liberálisok ajvékolásával újra láthatták, hallhatták a téren néhány tucatnyi, fekete egyenruhás, tábori sapkás, bakancsos ifjú dobálózását és sípkoncertjét. Lett is olyan visszhangja az előadásnak, hogy hetekig csak arról szólt a médianóta, mígnem kiderült a provokáció: a Vígszínház jelmez- és kelléktárából vették kölcsön valakik a jelmezeket a bérenceknek. Ügyes trükk volt, majdhogynem a Goebbels doktor által kifejlesztett technikával.

Nem sokkal a sajnálatos „esemény” után szerepelt a német tv-stúdióban Eörsi István és Konrád György. Nem érdemes hosszan idézni a megszerkesztett mószerolást. Elegendő volt, hogy – az 1957-ben börtönre ítélt – Eörsi azt találta mondani, hogy „a reál-kommunisták, akik nem is voltak igazi kommunisták, legnagyobb bűne az volt, hogy nem pusztították el egészen a régi társadalmi rendszer bűnöseit”.

Huh! Jegyzeteljük csak meg ezt a szöveget! A rendszerváltás óta balliberálissá lőn Eörsi (régi nevén: Schleiffer Ede) 1953-ban olyan gyászverset költött Sztálin elvtárs halála alkalmából, hogy nem győzték feltörölni a könnytócsákat a Központi Bizottságban. Idős korában az új – demokratikus – Magyarországban nemigen találta a helyét, vagdalkozott a Népszava hasábjain, amíg végül elfogyott körülötte a régi levegő, 2005-ben halt meg.

Az idén 85. évébe lépett Konrád György kivételezett személynek számított az Aczél György irányította kulturális korszakban, rendszeresen utazhatott külföldre, nyugati országokba, Amerikába is. Még a szamizdat mozgalomba is bekapcsolódott 1973-ban, megkísérelte külföldre juttatni Haraszti Miklós szociográfiai könyvét, amit megakadályozott a politikai titkosrendőrség. A fáma (és dokumentumok) szerint 1974-ben alkut kötött a Belügyminisztérium szerveivel. Itthon írhatott, két évvel később már külföldre is utazhatott, munkáit idehaza nem adták ki.

A tiltás 1988-ban szűnt meg. Az SZDSZ megalapításakor ő lett a „főmufti”: ő gründolta a Demokratikus Chartát Horn Gyula és egy egész kocsmányi régi komcsi megújult pártjával. De ne pazaroljuk az újságpapírt a szabaddemokrata párt kezdettől a végig lejátszódott, vesztes történetéről! Mert például az a Konrád, aki számtalan hazai, és külföldi mellett a legmagasabb ordókat – a Francia Becsületrend, az aacheni Károly-díj, az NSZK Nagy Érdemkeresztje stb. – elnyerő személyiségnek számít, a következő nyilatkozatot tette közzé a Hvg 2018. január 5-i számában: „Orbán Viktornak mennie kell, ha nem akar Nicolae Ceaușescu sorsára jutni”.

Magyarország megválasztott kormányának miniszterelnökét illetően mondta ki ezt az embertelenül gonosz „jóslatot” a liberális-demokrata (!) Konrád György. Remélhetően a teljes szellemi elborulás legutolsó fázisában. Legyen neki könnyű a föld.